2024. június 2. - Kármen, Anita

Áram nélkül marad Esztergom?

Egy hét múlva lekapcsolhatják a közvilágítást Esztergomban az önkormányzat tartozásai miatt, a Vértes Volán pedig december 19-én beszüntetheti a személyszállítást, mert a város három éve nem fizetett a cégnek - erről a település polgármestere beszélt a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén.
2010. november 12. péntek 04:55 - HírExtra
Tétényi Éva (független) mindezt akkor közölte, amikor a fideszes képviselők szerinte megpróbálták elbagatellizálni, hogy 400 millió forint hiányzik az újszülött gyermekeknek létrehozott Szent Miklós-alapból.

Az MTI információi szerint a város 109 millió forinttal tartozik a Volánnak, a közvilágítási cégnek pedig 62 millió forintos követelése van az önkormányzattal szemben.

A polgármester közölte, hogy ezekről a hiányokról a következő ülésen ad tájékoztatást.
A Szent Miklós-alapról azt mondta, hogy az önkormányzat 2009 harmadik negyedéve óta nem fizette be az a születendő gyerekek után meghirdetett ötszázezer forintot. Ezen felül a még meglévő vagyonra 610 millió forintos hitelt vettek fel, amelynek a törlesztése hamarosan megkezdődik.

Tétényi Éva ezért azt indítványozta, hogy ezentúl csak szándéknyilatkozatot írjanak alá a családokkal, mert felelősséggel nem lehet látni az alap jövőjét, továbbá külsős szakértővel vizsgálják meg az alap kiürítésének folyamatát.

Rámutatott arra, hogy nem fogja intézkedés nélkül hagyni az alap kiürítését. Megjegyezte: az elmúlt években, a Gyarapodás Program idején a város hitelállománya is jelentősen gyarapodott, jelenleg 25 milliárd forintra rúg.

A képviselő-testületben kétharmadosnál nagyobb többséggel rendelkező Fidesz-frakció a polgármester javaslatait leszavazta, s elfogadta, hogy az alap elsőbbséget évezzen az önkormányzat gazdálkodásában és a következő két évben pótolják a hiányt.

Steindl Balázs frakcióvezető indoklásként elmondta: a gazdasági válság miatti helyzetben az önkormányzatnak a bérek fizetését és más szorító gondokat kellett azonnal megoldania, és az alapból kifizetéseket csak évek múlva kell teljesíteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását