2024. június 23. - Zoltán

Még több munkahelyet akar a kormány

A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson, de csak egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkahelyeken - mondta Zöld-Nagy Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a veszélyes anyagok kezeléséről rendezett szakmai konferencián.
2024. április 29. hétfő 12:58 - HírExtra

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsősorban a munkáltatók feladata és felelőssége a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkahelyek kialakítása, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a munkavédelmi hatóságnak kiemelkedő szerepe volt a munkahelyi balesetek csökkenésében.
    
A munkabalesetek száma 1994-ben meghaladta a 92 ezret, míg 2023-ban mintegy 20 600 volt, a foglalkoztatottak számának jelentős emelkedése mellett. Ugyanebben az időszakban a halálos munkabalesetek száma 596-ról 62-re csökkent - ismertette.
    
A foglalkoztatás bővülése, az új vállalkozások, új foglalkoztatási formák és új típusú veszélyforrások megjelenése miatt megváltoztak a munkavállalókat érintő kockázatok, így 2024 új kihívásokat is hoz - hívta fel a figyelmet Zöld-Nagy Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontjának konferenciáján.
    
A helyettes államtitkár jelezte, a hagyományos munkavédelmi szemlélet egyre kevésbé alkalmazható a korszerű technológiáknál, a technológiai ismeretek megléte már elengedhetetlen a kockázatok meghatározásához.
    
Kitért arra, hogy a munkavédelmi megközelítés egyre inkább elvárás a fejlesztőktől is. Nem elég megalkotni az új terméket, módszert, anyagot, be kell építeni a biztonságot és az egészségvédelmet - fogalmazott.
    
A veszélyes, de különösen a rákkeltő anyagokkal történő érintkezés korlátozása érdekében az uniós, nemzeti és ágazati szintű határérték-csökkentések és ezek hatósági ellenőrzése, valamint a helyes gyakorlati megoldások megismertetése hozzájárul a munkavállalók egészségének megőrzéséhez - tette hozzá.
    
Kiemelte: a gazdaság, az ipari termelés élénkülése miatt a munkáltatókra és a munkavédelmi hatóságra is több feladat vár. Érvényt kell szerezni a munkavédelmi előírásoknak, a dolgozók hatékony védelmének; a jogszabályok, a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása és betartatása eredményezheti a munkakörülmények javulását - fejtette ki.
    
Zöld-Nagy Viktória elmondta: a munkavédelmet érintő új kihívások miatt új támogatási programot is indítanak a második fél évben, aminek célja a szervezett munkával összefüggő balesetek és megbetegedések, illetve a munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése a munkavállalók egészségét és biztonságát szem előtt tartó munkafeltételek biztosítása, fejlesztése révén.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását