Alapvetés, hogy a határok lebontása növeli a gazdaságok nyitottságát, jótékony hatása van a kereskedelemre, ami tovagyűrűzik többek közt a termelékenységre, a versenyre és a technológia fejlődésére is. Az uniós integrációnak a gazdasági növekedésre gyakorolt szinergikus hatásából minden országnak előnye származik, de leginkább éppen a kis, nyitott gazdaságok profitálhatnak belőle.
Bár az integrációnak e pozitív hatása nem vitatható, ez még nem jelenti azt, hogy az elmaradottabb gazdaságok abszolút szinten utol tudják érni a fejlettebbeket. A feltételes konvergencia elmélete szerint a gazdaságok ugyanis meghatározott egyensúlyi pályán mozognak, vagyis az integrációval együtt is – kulturális, demográfiai, intézményi és egyéb sajátos strukturális tényezők hatása miatt – csak egy adott fejlettségi szintet tudnak elérni. Az integráció tehát keretet ad a fejlődésnek, de nem veszi át az egyes nemzeti politikák, a nemzeti felelősség szerepét – mondja Halmai.
Amikor egyes kevésbé fejlett gazdaságok nem tudnak felzárkózni, gazdaságuk stagnál, a közepes fejlettség csapdájában ragadnak. Ilyenkor az ország már nem elég szegény ahhoz, hogy az alacsony jövedelemszint jelentsen számára versenyelőnyt, a gazdasági növekedés lassul, viszont gazdaságpolitikai fordulatot sem hajt végre versenyképessége erősítésére.
Az akadémikus két stratégiát vázolt fel, amelyek mentén – ugyan hosszú távon jelentősen különböző eredményességgel – elkerülhető e csapdahelyzet.
Az egyiket a diverzifikált gazdasági szerkezet, a magas termelékenységi dinamika és nagy hozzáadott értékű folyamatok jellemzik. Meghatározó a tudásalapú gazdaság és az innováció támogatása, a humántőke fejlesztése, a jó minőségű oktatási és egészségügyi rendszer, valamint a kiszámítható szabályozási környezet.
Az alternatív stratégia az olcsó munkaerőre alapozott külföldi működő tőke beáramlását ösztönzi, a munkavállalók védelmét csökkenti, rááll a költségalapú versenyképesség növelésére. A gazdaság dinamizálásában nem az organikus, endogén folyamatok a meghatározók, hanem néhány kiemelt, nagy horderejű intézkedés.
Magyarország egyelőre nem tartozik a közepes fejlettség csapdájával jellemezhető országok közé, azonban ennek kockázata nem elhanyagolható. A fejlődőképességében meghatározó szerepet játszó humántőke minőségének egyik fontos indikátora, a felsőfokú végzettségűek aránya például az utóbbi néhány évben folyamatosan csökken, és jócskán elmarad az uniós átlagtól. A munkatermelékenység szintje és dinamikája is viszonylag alacsony. A munkamennyiség növelésére pedig nincs is igazán lehetőség belső forrásból. Regionális szinten még mindig hatalmasak a fejlettségi különbségek. Míg Budapesten az 1 főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GDP az uniós átlag 158%-a volt 2022-ben, Kelet- vagy Észak-Magyarország esetében ugyanez 50%.
A magyar gazdaság növekedési pályáját az elmúlt 15 évben a hektikusság jellemzi. A növekedés évente átlagosan 2%-os volt, ami kevés a gyors konvergenciához. Ebben a strukturális kihívások mellett a gazdaságpolitikai tényezők is fontos szerepet játszanak.
Pedig az integrációból származó gazdasági előnyök egyértelműek, azzal együtt, hogy mind az új és a régi tagállamok, mind pedig az országokon belüli régiók fejlődését differenciált konvergencia jellemzi. A csatlakozás óta jelentős mennyiségű forrás érkezik az Unióból, a 2010-es években előfordult, hogy a GDP 4-6%-át tette ki az uniós transzfer. Ennél kézzelfoghatóbb, ha úgy fogalmazunk: évente közel 700 euró érkezik minden magyar állampolgárnak a közös uniós költségvetésből úgy, hogy mindez a magyar adófizetőknek egy fillérjébe sem kerül. Noha ez komoly fejlődési lehetőséget nyújtott a magyar gazdaságnak, a növekedésre az integrált belső piac működése jóval nagyobb hatást gyakorol.
Az integrációnak köszönhetően a beruházások erőteljes növekedésével párhuzamosan rendkívüli ütemű exportnövekedés volt jellemző a keleti bővüléssel csatlakozott országokban, így Magyarországon is. Az export aránya a GDP-ben ma – a 2004-ben csatlakozott országokban – 80% körüli, míg a csatlakozás nélkül csak a fele lenne.
Az egy főre jutó GDP átlaga a 2004 óta csatlakozott országokban ma a német gazdaság GDP-jének csaknem 50%-a, ugyanez az arány 1995-ben még csak 15% volt. Ha csak a magyar gazdaságot nézzük, a GDP 1 főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért szintje a többi országhoz képest szerénynek mondható, az uniós átlag 61%-áról 76%-ra nőtt 2004-től 2022-ig.
A magyar gazdaság ezer szállal kötődik az Unióhoz. 2023-ban a 150 milliárd euró értékű magyar export 89%-a Európába irányult, természetes kereskedelmi partnerei Európában vannak, és a külföldi tőkebefektetések szempontjából is meghatározó, hogy az ország az integrált belső piac része. Kérdés, mit kezd ezzel, a jelenlegi növekedési pályával és a közepes fejlettség csapdájának kockázatával a jövőben.
