Az aHang két kérdést küldött a FICSAK-nak, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy mi a szervezet hivatalos álláspontja a családi pótlék összegéről és annak megemeléséről, valamint arra, hogy a vezető beosztású munkatársuk javaslata alapján “belső somogyba” kellene menniük, hogy megtapasztalják, mi lenne, ha megemelnék a családi pótlékot – ez tükrözi-e a szervezeti álláspontot.
Kedd este a FICSAK elnöke közölte a szervezet válaszát, amelyben azt írják, hogy kollégájuk a magánvéleményét fogalmazta meg kifogásolható stílusban, melyet a FICSAK nem tart értékrendjével összeegyeztethetőnek. Hozzátették, hogy az eset után a marketingvezetőjük munkaszerződésének azonnali megszüntetését kezdeményezték.
A családi pótlék összegére és megemelésére irányuló kérdésekre nem kapott választ az aHang, ehelyett a FICSAK vezetője az Orbán-kormány családpolitikáját dicsérte.
“A FICSAK mindig a családok mellet áll, a gyermekvállalást a legszebb küldetésnek tartja. Az Orbán-kormányra a családok mindig számíthatnak. A kormány családtámogatási programjai világszinten is egyedülállóak, a családtámogatási összeg ma háromszor nagyobb, mint volt 2010-ben a baloldali kormány idején. A kormány otthonteremtési programjainak köszönhetően több mint 240 ezer család jutott új otthonhoz. A gyermekes családok jelentős adókedvezményt, a 30 év alatti és a négygyermekes édesanyák teljes adómentességetkapnak. A bölcsődei férőhelyek számát a kormány megduplázta, 32 ezerről 65 ezerre növelte” – írta a válaszában a FICSAK elnöke.
Az aHangnak nem volt célja, hogy a FICSAK munkatársát azonnali hatállyal kirúgják, erre irányuló kérdést nem is küldtek. Céljuk az volt, hogy megismerjék a szervezet álláspontját a családi pótlékkal és a kialakult helyzettel kapcsolatban. Az aHang továbbra is küzd a családi pótlék megemeléséért, petíciójukat eddig több mint 56 ezren írták alá. Ebben többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy a családi pótlék a gyermekszegénység megelőzésének és leküzdésének, a gazdasági-társadalmi krízis elkerülésének fontos eszköze.
Az esettel kapcsolatos, tegnapi napon kiküldött sajtóközlemény alább olvasható. Egyéb információ és kérdés esetén keressenek bizalommal.