2024. június 1. - Tünde

Gordon Brown lemondott a miniszterelnöki székről

Bejelentette lemondási szándékát a miniszterelnöki tisztségről kedd este Gordon Brown eddigi brit kormányfő.
2010. május 11. kedd 21:30 - HírExtra
Brownt negyedórás kihallgatáson fogadta az uralkodó. Ezután az udvar hivatalosan bejelentette, hogy a miniszterelnök lemondását az uralkodó elfogadta. Brown - mielőtt a Buckingham-palotába hajtatott volna - a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felsorakozott újságírókkal közölte, hogy az ellenzék eddigi vezetőjét, vagyis David Cameront, a Konzervatív Párt első emberét javasolja a királynőnek utódjául. Könnyeivel küszködve hozzátette: azonnali hatállyal lemond a Munkáspárt vezetői tisztségéről is.

Ez utóbbi szándékát Brown már előző este bejelentette, de akkor még nem jelölte meg pontosan, hogy mikortól kíván távozni a párt éléről.

Brown - aki előzőleg tíz évig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be - 2007 nyarán, elődje, Tony Blair távozása után vette át a Munkáspárt és a kormány vezetését.

A 13 évig kormányzó Labour azonban elvesztette a múlt csütörtökön tartott parlamenti választásokat. Brownnak ez volt az első választási megméretése a Munkáspárt élén.

A legnagyobb alsóházi frakciót - jóllehet abszolút többség nélkül - immár a Konzervatív Párt adja, amely minden valószínűség szerint a Liberális Demokratákkal együttműködésben alakít kormányt.

A toryk és a liberálisok napok óta tartó tárgyalássorozata kedd este véget ért, mindazonáltal az együttműködés várható formájáról Brown lemondásáig egyik párt sem tett hivatalos bejelentést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását