Magyar Dávid Orbánnak: Vergődhetsz, de örökre kiforogtál a magyar politikai életből
Orbán Viktor ismét videóval adta hívei tudtára, hogy létezik, s a Magyar-kormány által a közhivatalokból leszedetett „Nemzeti Hitvallás" szövegét kiszögelte a Fidesz Lendvay utcai székházába. Magyar Dávid szerint Orbán a négy fal között azt csinál, amit akar, de ez már csak a süllyedő Titanicon szóló zenekar hangja. Vége van, kicsi.
Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra
A nemzetközi befektetők súlya több mint négyéves csúcsra emelkedett a hazai részvényállományban.
Akár 100 ezer forintot is kaphatnak a családok iskolakezdésre
Hivatalosan is elindult a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás előkészítése. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a részletek kidolgozása már zajlik, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a támogatás nem jár majd automatikusan minden családnak.
Felkapott
Nem tévedett a rendőr hatodik érzéke
Somogyi Zoltán elismerte, nem adott volna hasznos tanácsot Magyar Péternek
Néhány héten belül 13 éves fiúk is börtönbe mehetnek Svédorszában
Simone Biles azt mondja, majdnem meghalt élete „legfélelmetesebb élménye” során
Friss
„Soha ne használják a zenémet”: Ariana Grande nekiment a Fehér Háznak egy ICE-videó miatt
Még 30 év börtönt kapott életfogytiglanja mellé drónok bevetése miatt a dél-koreai elnök
„Galaxisölő” kozmikus szelet fedezett fel a James Webb űrteleszkóp
Nagy fordulat a magyar diplomáciában: újra számít Budapest hangja Brüsszelben
Elon Musk megosztotta vízióit
Veszélyben a világ olajellátása: újabb katonai csapások Irán és az USA között
Belfast lángokban: autókat gyújtottak fel a bevándorlásellenes demonstrálók
Megnyílt a „Hun kori pusztulásréteg leletei” a Nemzeti Múzeumban
A tenger mélyén rejtőző múlt: hajóroncs mesél a földközi-tengeri rabszolga-kereskedelemről
Nem mindegy, mivel vesszük be a gyógyszert: egyes ásványvizek ronthatják a készítmények hatását
Benyújtotta Magyarország a felülvizsgált helyreállítási tervet, közelebb kerülhetnek az uniós milliárdok
Nagy bajban vannak az állattartók – elszállt a széna ára, sokan már a lovaik jövőjét féltik
Belföld
Sok autósnak ketyeg az óra: a forgalmi is veszélybe kerülhet
Több, mint 170 ezer magyar üzembentartó még nem rendezte idei tartozását. Aki tovább halogat, komoly pótlékokra és szigorú lépésekre számíthat.
Nagy változás a mentőknél: új ember veszi át Győrfi Pál helyét
A választások nagy titka: nem egészen ott dől el, ahol sokan gondolják
Hűtlen kezelés miatt indul nyomozás az 5 ezer forintért kapható, de 15 ezerért rendelt játék kismotorok miatt
Orbán Viktor mindössze 9 milliós megtakarítással zárta közel négy évtizedes politikai pályáját
Meglepő felajánlást tett Kapitány István – egy forintot sem tart meg a miniszteri fizetéséből
Több mint 300 magyar gyerek rekedt kórházakban, nagy részük csecsemő – Dr. Hegedűs Zsolt sorsuk rendezését ígéri
Bizonytalanná vált a Zelenszkij-Magyar találkozó időpontja
Külföld
További hírek
A budaörsi piacon bukkanhatott fel az eltűnt Kolodko-kincs
Nem a rollerekkel van a baj, hanem azzal, hogy még mindig nincs rendes szabályozás
Kiderült, melyek a világ legbiztonságosabb országai 2026-ban
Sok autósnak ketyeg az óra: a forgalmi is veszélybe kerülhet
Irán amerikai célpontokat támadott a Közel-Keleten, újabb fordulat jöhet a konfliktusban
Nagy változás a mentőknél: új ember veszi át Győrfi Pál helyét
A választások nagy titka: nem egészen ott dől el, ahol sokan gondolják
Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni
Új politikai irányt hirdettek az európai szociáldemokraták
Hűtlen kezelés miatt indul nyomozás az 5 ezer forintért kapható, de 15 ezerért rendelt játék kismotorok miatt
Háború és klímabiztonság: az iráni konfliktus láthatatlan következményei Európát is elérhetik
Újabb kamatvágás jön a lakossági állampapíroknál
Több tízezren tüntetnek Franciaországban egy 11 éves kislány meggyilkolása miatt
Önálló társulattal térhet vissza a színházi életbe a botrányhős Eszenyi Enikő
Romantikus találkahelyek Budapesten