A Jalta 2.0 rossz hírt jelentene Európának – sürgősen saját tervre van szükség

A héten olyan fejlemény látott napvilágot, amely még a nemzetközi politika tapasztalt megfigyelőit is megdöbbenthette.

Vlagyimir Putyin orosz elnök felvetette egy háromoldalú találkozó lehetőségét Donald Trump amerikai elnökkel és Hszi Csin-ping kínai államfővel, hogy megvitassák az Oroszország által kirobbantott ukrajnai háború lezárásának lehetőségeit. Trump látszólag megerősítette a kezdeményezést, bár konkrét időpontot nem nevezett meg. Arra utalt, hogy egy ilyen találkozó a világ javát szolgálhatná, amennyiben a nukleáris leszerelés kérdése is napirendre kerülne. Ez a lehetőség azonban komoly aggodalomra ad okot.

Putyin egyfajta Jalta 2.0 megteremtésére törekszik: olyan eseményre, amely visszaállítaná nemzetközi tekintélyét, és Oroszországot ismét nagyhatalomként állítaná be. A cél hasonló ahhoz, amit 81 évvel ezelőtt a jaltai üdülővárosban tartott háromoldalú csúcstalálkozó képviselt, amely jelentős szerepet játszott a második világháború utáni világrend kialakításában.

Sokakat ért érdeksérelem

1945-ben, amikor a náci Németország feletti győzelem már egyre közelebb került, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Sztálin szovjet vezető Jaltában gyűlt össze, hogy megállapodjanak a háború utáni világ berendezkedéséről. A konferencia hozzájárult az európai érdekszférák kialakulásához, a Szovjetunió pedig ezt követően megszilárdította ellenőrzését Kelet-Európa gyakorlatilag teljes területe felett. Churchill korántsem volt hibátlan politikus, mégis ő volt az a háborús vezető, akire Nagy-Britanniának akkor szüksége volt. A jaltai konferenciáról azonban kiábrándultan távozott.

Tisztában volt vele, hogy a szovjetek Európa felét saját befolyásuk alá vonják, a kontinenst pedig évtizedekre a vasfüggöny választja majd ketté. A folyamat során Lengyelországot, a balti államokat, Közép-Európa jelentős részét és a Balkán egyes területeit is feláldozzák. Churchill aggodalmai beigazolódtak, a megállapodást azonban így is el kellett fogadnia.

Jalta meghatározta az új világrend feltételeit, ugyanakkor előkészítette a terepet a hidegháború számára is. A történelem visszhangjai olykor különösen kegyetlenek: Jalta 2014 óta orosz megszállás alatt áll, miután Moszkva jogellenesen annektálta a Krímet. E logika mentén Trump, Hszi és Putyin mai triumvirátusa akár arra is vállalkozhatna, hogy a következő száz évre felossza egymás között a világot. Egyikük megkapná ezt, másikuk azt, a többieknek pedig nem maradna érdemi beleszólásuk a döntésekbe.

Leosztanák megint a lapokat?

A tárgyalások középpontjában feltehetően Ukrajna és Tajvan állna. Ha a Jalta 2.0 az 1945-ös konferenciához hasonlóan működne, a három vezető zárt ajtók mögött kötne alkut, a világ többi részének pedig nem maradna más választása, mint elfogadni az eredményt. Putyin kerülhetne ki győztesként a folyamatból – ez magyarázza, miért szorgalmazza egyáltalán a találkozót.

Oroszország továbbra is atomhatalom, de már nem tekinthető a Szovjetunióval azonos súlyú nagyhatalomnak. Putyin, aki egykor a Szovjetunió felbomlását Oroszország számára „a század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezte, régóta arra törekszik, hogy visszaállítsa Moszkva elveszített érdekszféráját. Amennyiben Trump részt venne egy ilyen találkozón, azzal az orosz vezető kezébe adhatná a Szovjetunió összeomlása óta elért legnagyobb stratégiai győzelmét.

Ennek ára az Egyesült Államok szövetségeseinek elidegenítése lehetne. Trump talán nem tartja sokra partnereit, ám azok továbbra is kulcsfontosságúak Washington számára. A nemzetközi biztonság fenntartásában vállalt amerikai szerepvállalás jövedelmező megállapodásokat, óriási politikai befolyást és az Egyesült Államok saját biztonságát is szolgáló katonai támaszpontokat biztosított Washingtonnak – függetlenül attól, hogy az amerikai elnök hajlandó-e ezt elismerni.

Egy olyan új Jalta, amelyből kimaradnak az Egyesült Államok szövetségesei, a ma ismert Nyugat végét jelenthetné.

Az európaiaknak különösen aggódniuk kellene, hiszen ebben a veszélyes hatalmi játszmában ők is a felosztásra váró területek közé kerülhetnek. Ha Kijev feje fölött, zárt ajtók mögött születne megállapodás, az az atlanti kapcsolatok végét is jelenthetné, miközben súlyosan aláásná a NATO elrettentő erejét.

Brüsszel továbbra is ragaszkodhat ahhoz, hogy Európa részt vesz a folyamatok alakításában, ám egyértelmű, hogy már most is számos fejlemény történik az európaiak háta mögött. Európának saját béketervre van szüksége, valamint világosan meg kell határoznia, milyen eredményt tekint elfogadhatónak – Ukrajna és Európa számára egyaránt.

Ez elkerülhetetlenül arra kényszeríti majd az Európai Uniót, hogy szembenézzen azokkal a kényelmetlen kérdésekkel, amelyeket eddig igyekezett elkerülni. Mely területeket nem szerezheti vissza Ukrajna? Milyen biztonsági garanciákra lesz szüksége, és ezekért cserébe milyen kötelezettségeket kell vállalnia Európának ahhoz, hogy az Egyesült Államok továbbra is biztosítsa a szükséges támogatást? Mindez a béke fenntartásához szükséges katonai jelenlétet is jelentheti a terepen. Ezt a feladatot pedig nem lehet kizárólag Franciaországra és az Egyesült Királyságra hárítani.

Ukrajna támogatása alapvetés

Az EU-nak az Ukrajnának szánt támogatás finanszírozását is hosszú távon biztosítania kell, miközben a politikai közhangulat egyre kevésbé kedvez a további segítségnyújtásnak. A támogatás jelentős anyagi terhet jelent, és a megélhetési költségek emelkedése miatt egyre népszerűtlenebbé válik. A lakossági elégedetlenségnek hangot adó tiltakozások is erősödnek.

Az európai politikusoknak sokkal hatékonyabban kellene elmagyarázniuk, hogy nem csupán Ukrajna jövője forog kockán, hanem Európa saját biztonsága is. A kontinens keleti peremének több mint négyezer kilométeres szakaszáról van szó. Európa alapvető érdeke, hogy Ukrajnában igazságos megállapodás szülessen. Egy kedvezőtlen alku következményei ugyanis később magát Európát is súlyosan érinthetnék.

Európának saját béketervre van szüksége. Ennek első lépéseként különmegbízottat kell kinevezni, aki biztosítani tudja Európa helyét a tárgyalóasztalnál, világos tárgyalási álláspontot képvisel, és rendszeresen beszámol a fejleményekről. Ezt már egy évvel ezelőtt meg kellett volna tenni.

Ideje felhagyni azzal a stratégiával, amely Trump befolyásolására, a vele való személyes kapcsolatok ápolására és a háttérben folytatott lobbizásra épít. Ez a megközelítés nem működik. Mindaddig kudarcra van ítélve, amíg Európát nem olyan személy képviseli, aki valódi politikai felhatalmazással rendelkezik, és ennek birtokában tárgyalhat.

Aki nincs ott a tárgyalóasztalnál, az könnyen az étlapra kerülhet. Európának sürgősen cselekednie kell, mielőtt mások döntenek a kontinens jövőjéről.