Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is
Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
Elszabadult egy MI a tesztelés során: feltörte egy másik cég rendszerét
Példátlan biztonsági incidensről számolt be az OpenAI: a vállalat közlése szerint egy fejlett mesterséges intelligenciával működő autonóm ügynök egy belső biztonsági teszt során kijutott az elszigetelt tesztkörnyezetből, elérte az internetet, majd feltörte a nyílt forráskódú mesterségesintelligencia-modelleket üzemeltető Hugging Face infrastruktúráját.
Az EU elfogadná az új amerikai vámokat, ha nem lépik át a 15 százalékos plafont
Az Európai Unió kész elfogadni az Egyesült Államok által várhatóan napokon belül bevezetendő új vámokat a kényszermunkával előállított termékekre hivatkozva, amennyiben azok nem haladják meg a tavaly megkötött EU–USA kereskedelmi megállapodásban rögzített 15 százalékos felső határt. Bár Brüsszel továbbra is indokolatlannak tartja az intézkedést, elsődleges célja a kiszámítható kereskedelmi környezet megőrzése.
Felkapott
Török Gábor: Ha az ellenzék is jelölne államfőt, azzal arcot adhatna az ellenzékiségnek
Egy különleges gekkó segíthet megfejteni a rák egyik legnagyobb rejtélyét
Az MSZP-s Komjáthi Imre nekiment a Tiszának a 17 éves diákmunkás halála miatt
Kötelező tesztoszteronvizsgálat jön a 30 év feletti amerikai katonáknak
Friss
Rekordot döntöttek a digitális beruházások
Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén
Egyedi ajándékot keresel?
Aonishiki legyőzte Hoshoryut, egyetlen győzelemre az ózeki rang visszaszerzésétől
Vége lehet a tömések korszakának? Tudósok már emberi fogak újranövesztésén dolgoznak
Aonishiki megtörte Onosato fölényét, ismét átrendeződött az élmezőny Nagoyában
Az iráni háború árnyékában is növekedhet az európai bankok nyeresége
Felmérés: a jól kereső németek közül minden második a külföldi munkavállalást fontolgatja
Egyre közelebb a regionális háború: a húszik Szaúd-Arábiát is célba vették
Kevesebb munkavállaló, több lehetőség? Az EU szerint alkalmazkodással megőrizhető Európa versenyképessége
Aonishiki tovább menetel, de sérülés árnyékolhatja be a nagoyai szereplését
Az éjszakai műszak ára: egyre több bizonyíték utal arra, hogy a felborult alvás hosszú távon az agyat és a szívet is megterheli
Belföld
Horn: Nincs baj a 16 éves választói korhatárral, de előbb a tankötelezettséget kellene visszaemelni 18 évre
A választási korhatár 16 évre történő csökkentését támogatná Magyar Péter, jelezte a közösségi oldalán. A miniszterelnök szerint ma már a 18 év alattiak túlnyomó része is eléggé felkészült és tájékozott ahhoz, hogy beleszólhasson a közös döntéseinkbe. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője szerint előbb a tankötelezettséget lenne érdemes visszaállítani 16-ról 18 évre.
Török Gábor: Sulyok Tamás utoljára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan volt a feladatra
Egyre súlyosbódó a háziorvos-helyzet
Magyar Dávid: Ahogy Rákosit vagy Szálasit sem tartom államférfinak, úgy Orbán Viktor sem
Puzsér szerint a Tisza parlamenti kivonulása egy rossz „megbélyegzési technika”, erre Magyar Péter kinevette
Csintalan Sándor: Orbán dinasztikus hatalmat akart és erről a szándékáról nem tett le
Radnai Márk azt ígéri, augusztus végétől egy új véleményküldő platformon lehet üzenni a kormánynak
Magyarország csatlakozott a Európai Ügyészséghez
Külföld
További hírek
Egy kis osztrák chipgyártó miatt lett Európa egyik sztárpiaca a bécsi tőzsde
Horn: Nincs baj a 16 éves választói korhatárral, de előbb a tankötelezettséget kellene visszaemelni 18 évre
Kirishima felzárkózott az élmezőnyhöz, Sisinek megszakadt a veretlensége Nagojában
Török Gábor: Sulyok Tamás utoljára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan volt a feladatra
Ezer éven át tisztelték kultuszként az Odüsszeia hősét
Kínai AI-modell érkezett, amely komoly kihívást jelenthet az amerikai óriásoknak
Meglepetés Nagoyában: Hoshoryu kikapott, már csak Sisi hibátlan
Az angol vb-kiesés sötét oldala: amikor a futball félelembe fordul
Miért nehéz a fiatal álláskeresőknek a végzettségüknek megfelelő munkát találni külföldön?
Elfogy a vizünk? A megoldás nem az, amire eddig építettünk
„Szabadnap jut róluk eszembe” – Tokióban arra ösztönzik a dolgozókat, hogy rövidnadrágban járjanak munkába, csökkentve a légkondicionálás használatát
Elég védelmet ad szállásfoglaló oldal vagy kell külön biztosítás?
Kína bírálta a British Steel államosítását
Nemzeti szuverenitás vagy európai egység? Enrico Letta szerint az EU jövője a közös fellépésen múlik
Megszakadt Kirishima veretlensége, Onosato javított Nagoyában