Az adósságok súlya politikai fordulatra késztetheti a Z generációt Amerikában

Kayla Cornett tavaly hálaadáskor egy rokonától kapott életvezetési tanácsot, amelynek első hallásra biztatónak kellett volna lennie. A nagynénje arra emlékeztette a 24 éves nőt, hogy idősebb unokatestvére kemény munkával, takarékoskodással és kitartással saját házat tudott vásárolni. Cornettnek is sikerülhet ugyanez, ha egy kicsit jobban odateszi magát.

A beszélgetésből azonban nem a biztatás maradt meg benne, hanem az a burkolt üzenet, hogy amit eddig tett, az nem elég. Miközben igyekszik kigazdálkodni a lakbért és a felnőtt élet mindennapi kiadásait, egyre nehezebben jön ki a pénzéből. Elmondása szerint nemrég először fordult elő vele, hogy hitelkártya-tartozást halmozott fel, mert a kisebb kiadások is összeadódtak. Egy tank benzin 40 dollárba került. Amikor idősebb rokonai a hitelkártya-egyenlegéről kérdezték, arra gondolt: vagy nem eszik, vagy eladósodik.

Párjával továbbra is egy raleigh-i lakásban élnek, annak ellenére, hogy a környék az idő múlásával egyre kevésbé biztonságossá vált, és az épületnél parkoló autókat is feltörték. 2023-ban költöztek oda, és nem szívesen vágnának bele újra a költözésbe. A másik lehetőség ugyanis havi 200–300 dollárral magasabb lakbért jelentene. Ha elmennek, az egyik problémát egy másik, számukra megfizethetetlen kiadásra cserélnék.

„Az apró kiadások úgy halmozódnak fel, hogy már-már leküzdhetetlennek érzem őket” – fogalmazott Cornett.

Az amerikai álom egyre távolabbinak tűnik

Az Egyesült Államokban széles körű megélhetési válság alakult ki, de a felnőttkor küszöbén álló fiatalokat különösen érzékenyen érinti a magas infláció, a csekély megtakarítás, a bizonytalan munkaerőpiac és a politikai rendszerrel szembeni növekvő elégedetlenség.

A TransUnion hitelinformációs vállalat 2024-es felmérése szerint a Z generáció 22–24 éves tagjainak átlagos hitelkártya-, autóhitel- és személyikölcsön-tartozása egyaránt magasabb volt, mint amekkora az ugyanilyen korú millenniumi generációé tíz évvel korábban, még az infláció hatását figyelembe véve is. A fiatalabb adósok ráadásul gyakrabban maradtak el a törlesztéssel.

Az eladósodás nem pusztán pénzügyi probléma. Egyre nagyobb szakadék nyílik aközött az ígéret között, hogy a kemény munka előbb-utóbb anyagi biztonságot teremt, és aközött, amit a fiatalok a saját életükben tapasztalnak. Ez a feszültség kulcsfontosságú lehet a Z generáció politikai viselkedésének megértéséhez is.

Donald Trump 2024-es választási győzelme után sok szó esett arról, hogy a konzervatív kulturális irányzatok, az úgynevezett manoszféra és a hagyományos nemi szerepeket népszerűsítő influenszerek egyre nagyobb hatást gyakorolnak az amerikai fiatalokra. Elképzelhető azonban, hogy a republikánusok sikere mögött ennél egyszerűbb ok állt: Trump azt ígérte, hogy letöri az árakat.

Ha a fiatalok úgy érzik, hogy ez nem sikerült – miközben a vámintézkedések és az Iránnal vívott háború tovább növelik a bizonytalanságot –, könnyen elfordulhatnak a republikánusoktól. A Harvard Egyetem politikai kutatóintézetének 2026-os ifjúsági felmérése arra utal, hogy a fiatalok választási aktivitása is visszaeshet.

A generáció politikai döntéseit gyakran kulturális vitákon és internetes trendeken keresztül magyarázzák. A fiatalokkal készített interjúk azonban egy másik, alapvetőbb problémára irányítják a figyelmet: sokan úgy lépnek be a felnőttkorba, hogy az anyagi biztonság helyett adósságokkal és a gazdasági rendszerrel szembeni bizalmatlansággal kell megküzdeniük.

„A 2024-es elnökválasztáson szavaztam először” – mondta Anna Yi, a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetem 21 éves, demokrata párti hallgatója.

Akkor még naivan azt hittem, hogy jelentős változások és átfogó társadalmi reformok következhetnek.

Ma már sokkal prózaibb kérdések foglalkoztatják: ki segít neki munkát találni, és mikor lesz képes arra, hogy saját lakása legyen – még azelőtt, hogy betölti a negyvenet.

A csalódottság könnyen politikai kiábrándultsággá válhat. Ha a fiatalok úgy érzik, hogy egyik párt sem figyel rájuk, és a kormányzat sem képes érdemben javítani a helyzetükön, egy részük egyszerűen hátat fordíthat a politikának. Mások a rendszerrel szembeni teljes bizalmatlanságig juthatnak, amely szélsőséges politikai irányzatoknak is teret nyithat.

Maxwell Frost floridai demokrata képviselő, a kongresszus egyetlen Z generációs tagja szerint a helyzet röviden összefoglalható: minden túl drága, az embereknek nincs pénzük, a fiatalok pedig nehezen találnak munkát. Frost saját bőrén is megtapasztalta a problémát. Hiába nyerte meg első választását 2022-ben, rossz hitelképességi mutatója miatt nem kapott lakást Washingtonban, majd eladósodott, miközben berendezte új otthonát.

Szerinte sokan már nem tekintenek a kormányzatra olyan intézményként, amely képes segíteni az embereken. Ez oda vezethet, hogy a fiatalok teljesen kivonulnak a politikából, vagy továbbra is szavaznak ugyan, de egyre kevésbé kötődnek valamelyik párthoz, és radikálisabb változásokat követelnek.

Diákhitelek, drága lakhatás, bizonytalan munka

Az amerikai álom alapígérete egyszerű: ha valaki keményen dolgozik, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. A tehetség és a kitartás elvileg jó oktatáshoz, tisztességes munkához, saját otthonhoz, családhoz és anyagi jóléthez vezethet.

A Z generáció tagjai közül azonban egyre többen érzik úgy, hogy mindez elérhetetlen távolságba került. A Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i kampuszának 2024-es felmérésében a 14–27 éves válaszadók 86 százaléka mondta azt, hogy szeretné megvalósítani az amerikai álom valamilyen formáját, 60 százalékuk ugyanakkor úgy vélte, hogy ez személyesen számára nehéz lesz.

A továbbtanulás sem feltétlenül jelent biztos kiutat. Az egyetemi képzés költségei rekordmagasságba emelkedtek, miközben a fiatalok továbbra is nagy számban iratkoznak be a felsőoktatásba. A diploma mellé azonban gyakran jelentős adósság is jár: az amerikai diplomások átlagosan több mint 30 ezer dollárnyi diákhitellel fejezik be tanulmányaikat. Egy 2026-os felmérés szerint a Z generáció tagjainak 67 százaléka már elhalasztott valamilyen fontos életeseményt – például a lakásvásárlást vagy a házasságkötést – a diákhitel-tartozása miatt.

Katherine Mickelson, a Baylor Egyetem hallgatója azt tapasztalja, hogy barátai közül sokan csak az egyetemi tanulmányaik utolsó éveiben szembesülnek azzal: valójában fogalmuk sincs, hogyan fogják visszafizetni a felvett hiteleket. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hitelkönnyítés reménye is szertefoszlott. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége 2023-ban megsemmisítette Joe Biden elnök több mint 400 milliárd dollár értékű diákhitel-elengedési programját. Biden később kisebb léptékű intézkedésekkel próbált enyhíteni a terheken, de a törvényhozók azóta sem kínáltak átfogó megoldást.

Natalia Abrams, a Student Debt Crisis Center nevű szervezet elnöke szerint a megélhetési válságról szóló politikai vitákban rendszerint a lakbér, a benzin és a rezsi kerül előtérbe, miközben a diákhitel-tartozásról kevés szó esik. Pedig becslése szerint ez 45 millió amerikait érint. Szervezete legalább a törlesztések átmeneti felfüggesztését szorgalmazza.

A diákhitelek mellett az infláció és a magas megélhetési költségek újabb kölcsönök felvételére kényszeríthetik a fiatalokat. Egyre többen nyitnak új hitelkereteket, vagy veszik igénybe a „vásárolj most, fizess később” konstrukciókat, hogy a mindennapi kiadásokat fedezni tudják. Ezzel azonban újabb kamatterhek rakódnak a már meglévő adósságokra.

A 26. életév betöltése után sokan a szüleik egészségbiztosításáról is lekerülnek, így önállóan kell megoldaniuk az egészségügyi ellátás finanszírozását. Az amerikai egészségügyi rendszer költségei eközben tovább emelkednek. A kibővített, megfizethető egészségügyi ellátást támogató adókedvezmények 2025 végi lejárata után a biztosítási díjak is növekedtek. Egy korábbi Gallup-felmérésben a 18–29 évesek közel ötöde mondta azt, hogy kölcsönt kellett felvennie az orvosi számlái kifizetéséhez – ez volt a legmagasabb arány a vizsgált korcsoportok közül.

Amikor a pénzügyi kilátástalanság kockázatos fogadásokhoz vezet

Ha a fiatalok úgy érzik, hogy a hagyományos életcélok – például a saját lakás megvásárlása – elérhetetlenné váltak, vonzóbbnak tűnhetnek a gyors meggazdagodást ígérő megoldások. A sportfogadás, az előrejelzési piacok és a kriptovaluták egyesek számára a pénzügyi felzárkózás lehetőségét jelentik.

Ezt a hozzáállást nevezik pénzügyi nihilizmusnak: az érintettek úgy érzik, hogy a hagyományos megtakarítási és vagyongyarapítási módszerek nem vezetnek sehová, ezért nagy kockázatot vállalnak a gyors nyereség reményében.

A New York-i Federal Reserve Bank kutatói mérhető összefüggést találtak a mobilos sportfogadás legalizálása után a háztartások pénzügyi nehézségeinek és hiteltörlesztési elmaradásainak növekedése között. A fogadásokon elveszített pénz pedig tovább növelheti a már eleve magas hitelkártya-tartozásokat.

A folyamat hosszú távon is súlyos következményekkel járhat. Egy 2024-es adat szerint a Z generáció minden hetedik tagja elérte a hitelkártyája hitelkeretének maximumát. A FICO hitelminősítő adatai alapján 2025-ben a fiatalok hitelpontszámai rekordmértékben romlottak, miközben egyre többen maradtak el a hitelkártya-törlesztéssel.

Maxwell Frost szerint az elkövetkező tíz-húsz év meghatározó lehet a fiatalok egész későbbi életére nézve.

Ha nem tudnak félretenni, vagyont építeni és megalapozni a jövőjüket, akkor egy egész generáció ragadhat bele a fizetéstől fizetésig tartó létbe.

Ez pedig nemcsak az érintetteknek, hanem az országnak sem jó.

A diploma megszerzése után sem feltétlenül javul a helyzet. Chima Nwokolo, egy 24 éves kaliforniai fiatal politikatudományi diplomát szerzett a San José-i Állami Egyetemen, ám nem sikerült teljes munkaidős állást találnia a politikai szférában. Megélhetését egy mozi részmunkaidős alkalmazottjaként biztosítja.

Nwokolo augusztusban, az észak-karolinai Raleigh-ben rendezett Voters of Tomorrow Summit nevű rendezvényen vett részt, amely a közélet iránt érdeklődő fiatalokat hozza össze. Egyrészt politikai kapcsolatokat szeretett volna építeni, másrészt továbbra is hisz a közéleti részvételben. A munkakeresés azonban számára is elhúzódó küzdelem.

Hasonló történetekkel más fiatalok körében is találkozni.

Az Egyesült Államok gazdasága összességében viszonylag erős lehet, de a pályakezdők helyzete korántsem megnyugtató: a 20–24 évesek munkanélküliségi rátája 8 százalék volt, közel kétszerese a 4,2 százalékos országos mutatónak.

A pályakezdő álláslehetőségek száma a Revelio Labs munkaerőpiaci elemzőcég adatai szerint 2023 óta 35 százalékkal csökkent. A mesterséges intelligencia térnyerése közben átalakítja a betölthető munkaköröket, a munkáltatók pedig sokszor már a belépő szintű pozíciókhoz is korábbi tapasztalatot várnak el. Ennek megszerzéséhez gyakran fizetetlen gyakornoki munkát kellene vállalni, amit sok fiatal egyszerűen nem engedhet meg magának.

Az online álláskereső rendszerek sem feltétlenül segítik a helyzetüket: a jelentkezők akár hónapokig várhatnak válaszra, és azt sem tudják, eljutott-e egyáltalán az önéletrajzuk a megfelelő emberhez. Mindez tovább növeli a bizonytalanságot. Munka nélkül pedig a diploma megszerzéséhez felvett hitelek visszafizetése is nehezebbé válik, miközben a kamatok tovább növelik a tartozást.

A közösségi média a pesszimizmust is felerősíti

A felnőtté válás sosem volt egyszerű. A millenniumi generáció tagjai a 2008-as pénzügyi válság idején léptek ki a munkaerőpiacra, az X generáció a dotkomlufi összeomlását tapasztalta meg, a baby boomereknek pedig az 1970-es évek stagflációjával kellett szembenézniük.

A Z generáció helyzetét azonban egy további tényező is alakítja: a közösségi média. Az internetes platformok olyan visszhangkamrákat hozhatnak létre, amelyekben a felhasználók újra és újra ugyanazokkal a negatív tapasztalatokkal és véleményekkel találkoznak. A folyamatos rosszhír-fogyasztás, az úgynevezett doomscrolling pedig tovább erősítheti a borúlátást.

Jimmie Lenz, a Duke Egyetem közgazdásza, aki a generációk pénzügyi szokásait kutatja, arra figyelmeztet, hogy aki eleve pesszimistán tekint a gazdaságra, annak a közösségi médiában olvasott történetek tovább ronthatják a helyzetértékelését. A felhasználók ugyanis gyakran olyan tartalmakat kapnak, amelyek megerősítik a már meglévő nézeteiket.

A fiatalok számára ráadásul ez a gazdasági és politikai környezet jelenti a felnőttkor természetes kiindulópontját. Meghatározó éveiket járvány, gazdasági bizonytalanság és gyors társadalmi változások kísérték. Lenz szerint ezért hiba lenne azt várni, hogy ugyanúgy tekintsenek a világra, mint a korábbi generációk.

A problémák elbagatellizálása csak tovább mélyítheti a szakadékot. Karoline Leavitt, a Fehér Ház korábbi sajtótitkára, aki maga is a Z generációhoz tartozik, nyáron bírálatokat kapott, miután a demokratikus szocializmus népszerűségének növekedését részben a korosztálya egyes tagjainak lustaságával magyarázta.

Paul Teller republikánus politikai stratéga szerint a fiatalok érzéseit nem lehet pusztán makrogazdasági adatokkal felülírni. Ha valaki úgy érzi, hogy anyagilag a tűréshatárán van, nem feltétlenül győzi meg azzal a politikus, hogy a bruttó hazai termék vagy az inflációs mutatók kedvezőbb képet festenek. A fiatalok számára ugyanis nem az a döntő, hogy mit mutatnak az országos statisztikák, hanem az, hogy ki tudják-e fizetni a lakbért, találnak-e munkát, és képesek-e önálló életet kezdeni.

A politikai kiábrándultság a választásokon is megmutatkozhat

A politikusok rendszeresen ígérik az adósságok csökkentését és az infláció megfékezését, a fiatalok azonban gyakran nem érzékelnek érdemi változást. Ha a választási kampányok ígéretei nem jelennek meg a mindennapi életükben, a politikai részvétel egyre kevésbé tűnhet értelmesnek.

A frusztráció ugyanakkor nem mindenkit vezet ugyanabba az irányba. Egyesek éppen azért kapcsolódhatnak be aktívabban a közéletbe, mert változtatni szeretnének a rendszeren. A Z generáció korábban is viszonylag aktívnak számított politikai szempontból, és a fiatalok választási részvétele egyes korábbi választásokon is jelentős volt.

Mások viszont úgy dönthetnek, hogy nem mennek el szavazni, vagy egyre kevésbé bíznak a politikai intézményekben. A Harvard Egyetem politikai kutatóintézetének felmérése szerint a fiatalok mindössze 33 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt vesz a 2026-os félidős választáson. Ez alacsonyabb arány a 2022-es és a 2018-as választások előtt mértnél.

Egy másik, az év elején készült felmérésben a fiataloknak mindössze 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az amerikai szövetségi kormányban mindig vagy az esetek többségében megbízik. Ez a kutatás történetében mért legalacsonyabb arány volt. A válaszadók fele úgy érezte, hogy nincs beleszólása abba, mit tesz a kormányzat. Ez jelentős növekedés a 2017-es 34 százalékhoz képest.

Rachel Janfaza, a fiatalokra szakosodott politikai stratéga szerint sokan úgy látják, hogy szövetségi szinten semmi sem változik, miközben a mindennapi életük is ugyanolyan marad. Ez a tapasztalat tovább gyengítheti a politikai intézményekbe vetett bizalmat, és csökkentheti a választási részvétel iránti motivációt.

A kiábrándultságnak azonban súlyosabb következményei is lehetnek. Ha valaki úgy érzi, hogy a hagyományos politikai csatornákon keresztül nem hallatja a hangját, könnyebben fordulhat szélsőséges megoldások felé. Mickelson attól tart, hogy egyesek akár az erőszakot is elfogadható eszköznek tekinthetik.

Az amerikai politikai élet két szélén már láthatók erre utaló jelenségek. A szélsőjobboldali, fehér nacionalista és antiszemita influenszer, Nick Fuentes egyre nagyobb közönséget ér el a hagyományos politikából kiábrándult fiatalok körében. A másik oldalon Luigi Mangione, aki megölte Brian Thompsont, a UnitedHealthcare egészségbiztosító vezérigazgatóját, az interneten olyan reakciókat váltott ki, amelyek a vállalati visszaélésekre adott válaszként romantizálták az erőszakot.

Ezek eltérő jelenségek, és a gazdasági nehézségek önmagukban nem tesznek senkit szélsőségessé. Arra azonban rámutatnak, hogy a politikai és gazdasági rendszerrel szembeni mély bizalmatlanság olyan közeget teremthet, amelyben a radikális nézetek és az erőszakos megoldások is vonzóbbnak tűnhetnek.

Jon Lewis, a George Washington Egyetem szélsőséges mozgalmakat kutató programjának munkatársa szerint a radikalizálódás egyik legerősebb kockázati tényezője, ha az emberek úgy érzik, nincs más választásuk. Ha azt tapasztalják, hogy az ország rossz irányba halad, és a rendszer nem képes változtatni ezen, az a szélsőséges gondolkodás megerősödéséhez vezethet.

A novemberi félidős választás ezért többről szólhat annál, hogy melyik párt szerzi meg a kongresszusi többséget. Az is kiderülhet, hogy a fiatalok továbbra is látnak-e lehetőséget a politikai részvételben, vagy végleg elveszítik a hitüket abban, hogy a választások képesek javítani a lakhatás, az oktatás és a munkavállalás feltételein.

Ki tudja visszaadni a fiatalok hitét a politikában?

A fiatal választók egy részének visszanyeréséhez a politikusoknak nem elég újabb ígéreteket tenniük. Olyan változásokat kell felmutatniuk, amelyek a mindennapokban is érzékelhetők. Ebben lehet szerepe New York polgármesterének, Zohran Mamdaninak, aki több fiatal számára éppen azért vált vonzó politikussá, mert kézzelfogható eredményeket mutat fel.

Anna Yi szerint Mamdani ténylegesen cselekszik: kátyúkat javíttat, ivókutakat telepít, és adóztatja a második otthonokat. Ezek önmagukban apró lépéseknek tűnhetnek, a helyi közösségek azonban érzékelik a hatásukat.

A kongresszusban is történtek lépések a lakhatási válság enyhítésére. A törvényhozók elfogadták a 21st Century ROAD to Housing Act nevű jogszabályt, amely a lakáskínálat bővítését és a költségek csökkentését célozza. A hatása azonban csak fokozatosan jelentkezhet, így rövid távon nem feltétlenül kínál megoldást a fiatalok problémáira.

Vannak, akik nem várnak a politikai rendszerre, hanem maguk próbálnak változást elérni. Egyre több fiatal indul választásokon, és viszi be a közéleti vitákba saját tapasztalatait az adósságokról, a lakhatási nehézségekről és a bizonytalan munkaerőpiacról. Ezzel azt üzenik, hogy a problémákkal küzdő generációnak a megoldások kidolgozásában is részt kell vennie.

Riley Owens, Utah első kongresszusi választókerületének 27 éves republikánus jelöltje szerint a Z generáció tagjai sokszor azt látják, hogy a politikában sok a retorika, az eredmény viszont kevés. Bár Mamdanival számos kérdésben nem ért egyet, érti, miért vonzó a demokratikus szocializmus azoknak, akik úgy érzik, hogy a rendszer nem működik számukra.

A Demokratikus Szocialisták Amerikáért nevű szervezet által képviselt, alacsony költségű vagy ingyenes szolgáltatások ígérete különösen vonzó lehet azoknak, akiknek a hagyományos gazdasági modell nem kínál elérhető megoldásokat.

Owens saját kampányában is kiemelt helyet kapott a lakhatás kérdése. Bérlőként személyesen ismeri a lakásvásárlás nehézségeit, ezért támogatja a helyi építési szabályok módosítását, hogy könnyebbé váljon például a kétlakásos házak és a főépület mellett kialakított kisebb lakóegységek építése. Emellett az alacsony jövedelműek lakhatását segítő adókedvezmények bővítését, valamint az egycsaládos házak nagybefektetők általi felvásárlásának korlátozását is szorgalmazza.

A demokrata Justin Pearson, aki Tennessee 9. kongresszusi választókerületében indul, gazdasági populista programmal próbálja megszólítani a csalódott fiatalokat. Javaslatai között szerepel az általános egészségbiztosítási rendszer bevezetése, az orvosi adósságok problémájának kezelése, a minimálbér emelése, a milliárdosok megadóztatása, valamint az adatközpontok építésének korlátozása, ha azok növelik a közüzemi költségeket.

Pearson úgy látja, kampánya egy olyan, generációkon átívelő mozgalom része, amely változást akar. „Azt akarjuk, hogy a szabályokat úgy írják újra, hogy velünk is számoljanak” – fogalmazott.

A demokraták és a republikánusok eltérő megoldásokat kínálnak, de a probléma megítélésében sok a közös pont. A fiatalok pártállástól függetlenül az adósságot, a lakhatást és az anyagi előrelépés nehézségeit tartják az egyik legfontosabb kérdésnek.

Owens szerint politikai szempontból ez lehet az a téma, amely a leginkább befolyásolja a választások kimenetelét. Az a párt, amely képes érdemi megoldást kínálni, hosszú távon is elnyerheti a fiatal választók támogatását.

A kérdés azonban nem csupán az, hogy a politikusok képesek-e megnevezni a problémákat. A Z generáció már számos ígéretet hallott, ezért egyre kevésbé hiszi el, hogy a helyzete magától jobbra fordulhat.

A 2026-os félidős választások megmutathatják, hogy a republikánusok vagy a demokraták képesek-e a fiatalok frusztrációját politikai támogatássá alakítani. A tét a 2028-as elnökválasztás előtt még nagyobb lesz. A politikusoknak ugyanis nem elég beszélniük az amerikai álomról: bizonyítaniuk kell, hogy képesek megváltoztatni azokat a költségeket és életlehetőségeket, amelyek ma a fiatalok jövőjét meghatározzák.

Ha erre nem lesznek képesek, a rendszerben már most is kételkedő generáció arra a következtetésre juthat, hogy nem érdemes tovább várnia arra, hogy a politika végre működni kezdjen.