Két új, rejtélyes részecskeszerkezetet fedeztek fel a fizikusok
A kutatók egy ismert, különleges részecske nyomait keresték, ám helyette két eddig nem látott szerkezetre bukkantak. A Jefferson Lab GlueX együttműködésének eredményei újabb adalékot szolgáltathatnak az úgynevezett egzotikus hadronok természetének megértéséhez.
Magyar űrlabor indul több mint egymilliárd forintos támogatással
Új nemzeti űrtudományi laboratórium kezdi meg működését az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A több mint egymilliárd forintos állami támogatásból megvalósuló projekt célja olyan modellezési, szimulációs és szoftveres megoldások fejlesztése, amelyek a kommunikációt, a navigációt és a távérzékelést, ezen keresztül pedig Magyarország űrbiztonságát is segíthetik.
Hatalmas hőanomáliát fedeztek fel a Mars felszíne alatt
A Mars déli féltekéje alatt akár 400 Celsius-fokkal is magasabb lehet a köpeny hőmérséklete, mint az északi területek alatt. A felfedezés magyarázatot adhat a bolygó különös észak–déli kettősségére, és a Mars egykori vulkanizmusáról, valamint vízrajzáról is új információkkal szolgálhat.
Felkapott
Káosz és halál Nepálban – brutális sárlavina söpört végig
Egyre több minden múlik az épületek energiahatékonyságán
Elkezdett szorulni a hurok az MNB-s gigalopás felelőseinek nyakán
Még vasárnapig látható „a harangok története” a Műcsarnokban
Friss
Hiányzik a nyár? Így küzdhetjük le a munkába való visszatérés utáni rosszkedvet
A liberálisok mindhárom időközi választást megnyerték
11 uniós tagállam kezdeményezi a külpolitikai „obstruktív” vétók megszüntetését
A magas vércukorszint segíthet a rákos sejteknek elrejtőzni az immunrendszer elől
Trump azt akarja, hogy az Apple térképein is „Amerika-tó” legyen az Ontario-tóból
Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak
Johnny Depp és Alic Cooper jövő héten Budapesten lép fel
Halálos orosz támadás ért vasúti dolgozókat Kijevben
Az akadémia harcot indít a táplálkozással kapcsolatos álhírekkel szemben
5 ok, amiért lehetetlen megcsinálni a Z generáció „Jóbarátok”-ját
A teljes uniós pénzt megkapjuk
Megnyílt a szeptemberi Hónap kincse a Nemzeti Múzeumban
Belföld
Új politikai közösség formálódik: Jámbor András elindítja az Irányt
Új közéleti és politikai kezdeményezést indít Jámbor András volt országgyűlési képviselő. Az Irány célja a politikus bejelentése szerint a magyar baloldal szellemi, politikai és közösségi újjáépítésének megkezdése. Jámbor ugyanakkor hangsúlyozza: az Irány jelenleg nem párt, és nem is egy új politikai erő létrehozását tűzi ki célul.
Egyre népszerűbbek az önkéntes pénztárak, de lehetne több az aktív tag
Kiszáradó Duna: Európának még mindig nincs közös terve a vízhiányra
Közel 500 milliárd forintból fejlesztik a villamosenergia-hálózatot
Öt hazai szakszervezeti konföderáció az EU-t követné bérügyekben
Vitézy népszerűbb lett, mint Magyar Péter
Csütörtökön tárgyalja az AB az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat
Baka András az új Köztársasági elnök
Külföld
További hírek
Az automata váltó kenéstechnikai kihívásai
Az AI szerepe a modern tartalomstratégiában
„A szüleim nem adtak kölcsön 10 ezer fontot, pedig a testvéremet segítették” – amikor a családban pénzügyi kedvencek vannak
„Európa éghajlati és biztonsági kihívásai elválaszthatatlanok egymástól”
A Bank of England vezetője szerint az AI-buborék kipukkanása globális válságot okozhat
Újra fellángolt az iráni háború: amerikai csapások, iráni visszavágás
Új korszak kezdődik az űrkutatásban: fellőtték a legdurvább távcsövet
Az Egyesült Államok ellenőrizheti Venezuela olajkészleteinek egy részét
Izland nemet mondott az EU-nak: a halászat és a függetlenség győzött
A ketogén étrend 67 százalékkal csökkentette a máj zsírtartalmát
Elfelejthetjük a Starbucks kávéját? A Z generáció inkább jéghideg italokra szavaz
Lehet, hogy az agy valójában nem is „hoz” döntéseket
Hol kell a legtöbbet fizetni egy lakásért Európában?
Így működik a stresszkezelés egyik „legerősebb trükkje”, a dobozlégzés
A TikTokon már a meggazdagodást is megígérik – de ki ellenőrzi a pénzügyi influenszereket?