Gazdaság / HR
Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak
Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
Keresték a családi házakat is a vevők az idei év első felében, de elsősorban a felújított vagy újszerű ingatlanokat – mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. Utóbbiakra határozott igény mutatkozott, de csak 100 millió forintos ár alatt, és ezért a vevők már elvárták az újszerű állapotot. Azt is megjegyezte azonban, hogy a legnagyobb mértékű túlárazásokkal is a családi házak eladói részéről lehetett találkozni, ezeknél akár 10 százalékkal is magasabb árakat határoztak meg a tulajdonosok, mint amennyiért az ingatlant értékesíteni lehetett.
Mindez persze megjelent az értékesítési időknél is, hiszen mint Kovácsné Zsichla Katalin, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője felhívta rá a figyelmet, a családi házaknál 180–200 napra volt szükség az értékesítéshez, azaz hónapokig tartott az eladási folyamat, mire egy – jellemzően a főváros külső kerületeiben található – ingatlan új tulajdonosra talál.
Pedig négyzetméterre vetítve az árak a családi házaknál a legalacsonyabbak. A XVIII. kerületben például a családi házakat már 850 ezer forintos négyzetméterártól lehetett találni, és ez nem is emelkedett 1 millió forint fölé – jelezte Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ebben a kerületben is leginkább a családi házak tulajdonosai voltak hajlamosak arra, hogy túlárazzák az ingatlanaikat: a felújítandó,
Kádár-kocka típusú vagy más elavult fűtésrendszerű házak hirdetési árai gyakran 12-15 százalékkal jártak magasabban a reális piaci értéknél
– tette hozzá a szakértő.
Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor azt mondta, Észak-Pesten akár 700 ezer forint alatti négyzetméterárakkal is lehetett találkozni a családi házaknál. De jelentős volt a szórás: a 1,5 millió forintos négyzetméterárak jelentették a kínálat tetejét, e fölé azonban már nem mozdultak az árak.
A XIV. és XV. kerületekben már némileg más volt a kép: Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a családi házaknál a kínálat alja a 100–120 millió forint volt, míg a jobb állapotú házak ára 140–150 millió forintnál indult. Mivel a két kerületben meglehetősen magasak a családi házak árai, a kereslet sem volt kifejezetten erős irántuk. Amit pedig még kevésbé kerestek a vevők, azok a 150 négyzetméteresnél nagyobb családi házak voltak. Ezek ha el is keltek, akkor ugyanazon az áron, mint egy kisméretű családi ház – tette hozzá a szakértő.
Érden és környékén is jellemző volt a túlárazás és az árak jelentős szórása
Ennek kapcsán két példát is említett Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője: Érd központjában egy felújítandó, 83 négyzetméteres „Kádár-kockát” 960 ezer forintos négyzetméteráron hirdettek, míg egy 2019-ben épült – tehát gyakorlatilag újszerű – 240 négyzetméteres családi házat 910 ezer forintos négyzetméteráron próbáltak ugyanekkor eladni. Hártó Regina véleménye szerint egy felújítandó, régi ház – még ha az alapterülete és így az eladási ára kisebb – 1 millió forint közeli négyzetméteráron egyértelműen túlárazottnak volt tekinthető.
Azt is megjegyezte, hogy a vevői érdeklődés jóval nagyobb volt a felújítást nem igénylő ingatlanok iránt. A vevők nagy része továbbra sem szívesen vágott bele egy rendkívül költséges felújítási folyamatba, ezért inkább a jobb állapotú, újszerű ingatlanokat keresték. Ez persze nem jelentette azt, hogy komoly felújítást igénylő ingatlanokat ne lehetett volna eladni, azonban az árban ennek egyértelműen meg kellett mutatkoznia. Így például egy felújítandó, 230 négyzetméteres családi házat korábban 80 millió forintért értékesítettek, vagyis 350 ezer forintos négyzetméterár alatt, de adtak el 210 négyzetméteres – teljes mértékben felújítandó – ingatlant 78 millió forintért. Itt az árnál meghatározó volt nemcsak az, hogy az ingatlan komoly felújítást igényelt, hanem annak mérete is – jelezte a szakértő.
Az újépítésű házaknál természetesen magasabb árakra lehetett számítani – és alapvetően nem is volt rájuk kifejezetten nagy kereslet –, így egy nettó 130 négyzetméteres újépítésű ház eladási ára mintegy 155 millió forint környékén alakult, természetesen alku nélkül. A legtöbben azonban a 60–70 milliós árkategóriát keresték, de ezen az áron gyakorlatilag nem volt kínálat Érden, vagy ha lehetett is találni ilyen árú eladó ingatlant, akkor annak a felújítására még legalább 30 millió forintot rá kellett költeni. Emiatt a vevők kénytelenek voltak magasabb árkategóriákban nézelődni: a következő lélektani határ 100-110 millió forintnál húzódott.
Végül egy kicsit távolabb Budapesttől a Velencei-tó ingatlanpiacán ugyancsak a legalsó árkategóriában volt a legélénkebb a vevői érdeklődés: a 20–35 millió forintos árkategóriájú, vagyis az egészen kisméretű vagy jelentős felújításra szoruló hétvégi házakat keresték az érdeklődők – mondta dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Ezeknél a felújítás költsége sem jelentett óriási összeget, a szerény alapterület miatt akár 8–10 millió forintból kivitelezhető volt.