Tudomány
Magyar űrlabor indul több mint egymilliárd forintos támogatással
Új nemzeti űrtudományi laboratórium kezdi meg működését az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A több mint egymilliárd forintos állami támogatásból megvalósuló projekt célja olyan modellezési, szimulációs és szoftveres megoldások fejlesztése, amelyek a kommunikációt, a navigációt és a távérzékelést, ezen keresztül pedig Magyarország űrbiztonságát is segíthetik.
A Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetében kezdi meg működését, a kutatásokban pedig a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézete is részt vesz.
A projekt a korábbi sikeres kutatások eredményeire építve olyan validált modelleket és szimulációs, illetve szoftveres megoldásokat fejleszt, amelyek az űrtechnológiák gyakorlati alkalmazását is elősegíthetik. A kezdeményezés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pályázatán nyert támogatást.
A laboratórium célja, hogy Magyarország tudásalapú versenyképességét erősítse, és olyan módszereket, valamint adatfeldolgozási kapacitásokat hozzon létre, amelyek hozzájárulhatnak a világűr békés célú hasznosításához.
A fiatal kutatóknak is új lehetőségeket kínál
Az új laboratóriumban az alapkutatások mellett az ipari alkalmazások és a piaci hasznosítás is fontos szerepet kap. A projektet Pásztor Gabriella, az ELTE Atomfizikai Tanszékének vezetője irányítja.
A kutatók szerint a program különösen fontos lehet a pályakezdő tudósok és a fizikus hallgatók számára. A fiatalok tanulmányaik mellett közvetlenül kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatásokba, és több intézményt összekötő együttműködésekben is részt vehetnek.
Frei Zsolt, a projekt vezető kutatója szerint az új laboratórium egyúttal lendületet adhat a már működő, az Európai Űrügynökség BILAR projektjéhez kapcsolódó vállalkozásnak is. Emellett egy új spin-off cég létrehozását is tervezik, amely az ESA LISA missziójával együttműködésben a gravitációs hullámok kutatásához kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtana.
Miért Kármán Tódorról nevezték el?
A laboratórium névadója Kármán Tódor (1881–1963), a magyar származású mérnök, fizikus és alkalmazott matematikus, a modern aerodinamika egyik meghatározó alakja. Tudományos és szervezőmunkája jelentősen hozzájárult a nagy sebességű repülés és a rakétatechnika fejlődéséhez, ezért az amerikai űrkutatás egyik úttörőjeként tartják számon.
Nevét viseli a Kármán-vonal is, amelyet hagyományosan a világűr és a Föld légköre közötti határként határoznak meg, mintegy 100 kilométeres magasságban. Kármán emellett az áramló folyadékokban és gázokban kialakuló örvények kutatásában is úttörő munkát végzett. Az általa leírt jelenségből származik a Kármán-féle örvénysor fogalma.
Kármán Tódor 1963-ban, nem sokkal halála előtt, elsőként vehette át az Egyesült Államokban az akkor alapított Nemzeti Tudományos Érmet, amelyet John F. Kennedy elnök adott át neki.
A most induló magyar űrtudományi projekt a tervek szerint 2030-ig folytatódik.
Forrás: euronews.com