Új migrációs korszak kezdődik az EU-ban: életbe lép a bevándorlási paktum
Június 12-én teljes körűen hatályba lép az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amely gyökeresen átalakíthatja a bevándorlás kezelését a közösségen belül. A cél a gyorsabb eljárások, a szigorúbb határellenőrzés és az illegális migráció visszaszorítása, miközben a tagállamok között is új alapokra helyezik a felelősség megosztását.
Orbán Viktor mindössze 9 milliós megtakarítással zárta közel négy évtizedes politikai pályáját
Orbán Viktor május 9-én, az Országgyűlés alakuló ülésének napján töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, amely alapján - harminchat év képviselőség, összesen húsz év miniszterelnökség után - mindössze 9,127 millió forintot tudott félretenni. Miközben február elején még 5 milliónyi megtakarítást tüntetett fel, rejtély, hogy tudta három hónap alatt ezt még 4 millióval felduzzasztani hirtelen. Nem tűntetett fel egyéb bevételi forrást sem.
A spanyolok profitálnak abból, hogy a Közel-Keletet elkerülik a turisták
Már idén elérheti a 100 millió látogatót Spanyolország, melyet rendre olyankor választ több turista, ha a Közel-Keleten háborús konfliktus robban ki.
Felkapott
Nem hajlandó lemondani Sulyok Tamás, Vona Gábor és Magyar Dávid is tüntetésre hív a távozásáért
Beidézte kihallgatásra a NAV Molnár Áront: „Mindent tudni akartak”
Mindenhol bukott a Fidesz: a fiataloknak 14 százaléka, az időseknek csak 32 százaléka szavazna most rájuk
Nem tévedett a rendőr hatodik érzéke
Friss
Ankara reflektorfényben: ezért viselheti 2026-ban a Türk Világ Turisztikai Fővárosa címet
Trump jubileumi bulijától menekülnek a sztárok: zenészek és hollywoodi celebek is sorra mondanak nemet
Nem az ellenfelek, hanem az időjárás dönthet a 2026-os vb-n
Daniel Radcliffe viccelődött azzal hogy fiának nem hiányzott, miközben az Every Brilliant Thing-ben szerepelt
A nyugdíjak alakulása: komor jelen, fényes jövő?
Könnyű projektek, hatékony menedzsment
Meglepő felajánlást tett Kapitány István – egy forintot sem tart meg a miniszteri fizetéséből
Nem csak az ízléseden múlik, mit eszel: 7 apró trükk, amivel egészségesebben dönthetsz
Így sakkozzuk ki a családi költségvetést 2026-ban
Somogyi Zoltán elismerte, nem adott volna hasznos tanácsot Magyar Péternek
Trump újra bemutatta, mekkora bunkó
Trump azonnali tűzszünetet követel, miközben Izrael és Irán újra egymást támadja
Belföld
Több mint 300 magyar gyerek rekedt kórházakban, nagy részük csecsemő – Dr. Hegedűs Zsolt sorsuk rendezését ígéri
Az UNICEF decemberi közlése szerint két év alatt megháromszorozódott a kórházban rekedt babák ismertté vált száma, s az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilvántartása szerint jelenleg 325-en vannak kórházi osztályokon.
Bizonytalanná vált a Zelenszkij-Magyar találkozó időpontja
336 milliós GVH-bírság: tiltott ármegkötés miatt büntették az üdítőgyártót
Budapestre jöhet Zelenszkij az ukrán nagykövet szerint
Az MSZP a politikusi letartóztatásokról: „Az ártatlanság vélelme mindenkinek jár”
Sok Revolut-ügyfélnek nagy könnyebbség jön: ezt már nem nekik kell intézniük
Végre kinyílik Budapest titokzatos óriása: ez vár a Biodómban
Vezetőcsere a MÁV-nál: 23 éve ott dolgozó szakember kapta meg a kulcspozíciót
Külföld
További hírek
A soft interior megújítja az otthon fogalmát: egyszerű és barátságos élmény
Vészesen öregszik a kontinens, Kelet-Európa különösen nagy bajban lehet
Kilábalhatatlan politikai válságban Koszovó, Kurti pártja ismét nyerhetett
Hogyan vigyázzunk magunkra kánikula idején?
Buda Péter: Dugin Észak-Koreát dicsérte, ezzel leleplezte az orosz ideológia valódi arcát
Néhány héten belül 13 éves fiúk is börtönbe mehetnek Svédorszában
Hogyan szüntethető meg a halogatás?
Több mint 300 magyar gyerek rekedt kórházakban, nagy részük csecsemő – Dr. Hegedűs Zsolt sorsuk rendezését ígéri
Bizonytalanná vált a Zelenszkij-Magyar találkozó időpontja
Bejelentették az első „Global Beatles Day-t”
Aggasztó trendek a közösségi média használatában: a fiatalok különösen veszélyeztetettek
Hogyan változtatják meg az online platformok a mindennapokat?
Fél évszázad után megtalálták a Tejútrendszer fekete lyukának „szelét”
Miért vágyunk egyre jobban a csendesebb életre?
Új lendületet kapott a Nyugat-Balkán EU-csatlakozása Montenegróban