2024. május 29. - Magdolna

Felújítják Pásztó centrumát

November végére megújul a Nógrád megyei Pásztó városközpontja, a fejlesztések 32 elemet tartalmaznak - nyilatkozta a polgármester.
2010. augusztus 13. péntek 15:55 - HírExtra
Sisák Imre (Fidesz-KDNP) elmondta: a városközpont középületeinek, közterületeinek felújítására és a városi területek rehabilitációjára konzorcium jött létre az önkormányzat vezetésével, melynek tagja a Magyar Katolikus Egyház, a Ciszterci Rend, a Városgazdálkodási Kft. és az ÉMÁSZ.

Az előkészítési és lebonyolítási költségekkel együtt 908,3 millió forintba kerül a program. Ehhez 705,8 millió forintot nyertek az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának (ÉMOP) pályázatán, a saját erőt a konzorcium, valamint Nógrád Megye Önkormányzata biztosítja - tette hozzá.

November 30-ára készül el a beruházás, amely 32 projektelemet tartalmaz, ezek 50 és 90 százalék közti támogatást nyertek.

Sisák Imre három főcsoportba sorolta a fejlesztéseket.

Az épületekhez tartoznak a romkert műemlékei, a templom, a múzeum, galéria és turisztikai fogadó, valamint a zeneiskola, a kéttannyelvű gimnázium és a városháza külső felújítása, korszerűsítése, továbbá a piac bővítése.

Az utak, járdák, közterek rekonstrukciója során burkolatokat újítanak fel és építenek át, korszerűsítik az elektromos hálózatot és a közvilágítást, és elvezetik a csapadékvizet.

A harmadik csoportba olyan elemek tartoznak, mint a térfigyelő rendszer és a városi információs táblarendszer kialakítása, a honlap megújítása, illetve a helytörténeti program kidolgozása - mondta Sisák Imre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását