2024. június 23. - Zoltán
Közérdekű adatigénylésre adott írásban konkrét adatokat az illetékes minisztérium a 100%-os napelemes pályázatok feldolgozottságával, kifizetéseivel kapcsolatos kérdésekre. Az adatok megerősítik azokat a tapasztalatokat, ami miatt a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség hónapok óta kongatja a vészharangot.
2024. május 22. szerda 09:29 - HírExtra

 

2024. január 15-én jelent meg a napelemesek 12 pontja, aminek az első pontjában, a leginkább égető probléma megoldását követelték a napelemesek, a pályázati pénzek azonnali kifizetését.

„Bár elsőre úgy tűnhet ez elsősorban csak a napelemes vállalkozókat érinti hátrányosan, igazából többezer család kerülhet nagyon komoly gazdasági válságba. Hiszen a pályázat nem teljesülése esetén jogilag a pályázók lesznek számon kérve, elbukják az esetlegesen befizetett önrészeiket (hiába 100%-os a pályázat, nagyon sokan fizettek önrészt is a vállalkozóknak, hogy biztosítsák a beruházásaikat) és a már lekért előlegeket is vissza kell fizetniük, ha a vállalkozó fizetésképtelen lesz. Sajnos több eset előfordult már eddig is és nem vagyok optimista, nagyon sok kivitelező fog erre a sorsra jutni. A helyettes államtitkártól kértük, hogy ne hagyja a családokat ilyen veszélybe sodródni és meg is kaptuk azt a szándéknyilatkozatot, hogy mindent megtesznek, hogy a tönkrement kivitelezők által lehívott előleget ne a vétlen családoktól követeljék vissza. Sajnos hónapok teltek el, de a hivatalos jóváhagyás a kérelmünkre még nem érkezett meg.” tájékoztat Szilágyi László, a szövetség alelnöke.

Már évek óta húzódik az RRF 6.2.1-es napelemes pályázat. Hónapokig nem működött a pályázati felület, nem lehetett feltölteni a pályázati dokumentumokat, annyira túlterhelt volt a Lebonyolító, hogy hónapokig nem tudták feldolgozni a beérkezett pályázatokat, majd 95% feletti esetben kértek be, legtöbbször rendkívül bürokratikus hiánypótlásokat. Ezeket a tényeket Gulyás Gergely miniszter is megerősítette egy korábbi Kormányinfó alkalmával.

„Nem csak a napelemeseket és a családokat érinti rosszul a kifizetések ilyen durva elhúzódása, de kihat a nyílászárós és hőszivattyús cégekre is, hiszen a komplex pályázatban ezekre is pályáztak a családok. Pénteken egyeztettünk Budapesten több nyílászárós céggel is, akik már tavalyi évben beszerelték az ablakokat, mindent befejeztek, de mai napig nem kapták meg a pénzüket, gyakorlatilag ők hiteleznek az államnak, amíg bírják.” egészítette ki az alelnök az érintettek körét.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pénteken e-mailben válaszolt egy napelemes pályázó által benyújtott adatigénylésre, melyből az alábbi információkat tudtuk meg a pályázat feldolgozatlanságáról.

„…a kiállított Támogatói Okiratok száma 35.710 db (napelemes: 25.994 db, komplex: 9.716 db), melyből elállással érintett 1.621 db (napelemes: 1.183 db, komplex: 438 db). A hatályos Támogatói Okiratok (kiállított-elállás) száma 34.089 db (napelemes: 24.811 db, komplex: 9.278 db). A záró elszámolás folyósítása megtörtént 2.564 db esetben (napelemes: 2.557 db, komplex: 7 db). A folyamatban lévő pályázatok darabszáma (a hatályos TO-záró elszámolás folyósítása megtörtént) 31.525 (napelemes: 22.254 db, komplex: 9.271 db).

… előleg folyósításra 23.536 db esetben került sor, melyből napelemes 15.121 db, komplex pedig 8.415 db.

… a kifizetetlen előlegkérelmek száma (melyekben az elfogadás megtörtént, azonban a folyósítás nem) 314 db (napelemes: 153 db, komplex: 161 db). A feldolgozás alatt (beérkezett és a hiánypótlás alatt) lévők száma 591 db (napelemes: 330 db, komplex: 261 db). A leghosszabb ideje bent lévő előlegkérelem benyújtási ideje 2022.09.14. napja, erre tekintettel az eltelt napok száma 581 (1 db pályázat esetében a speciális eset miatt külön eljárásrendet kell alkalmazni). Egyszerűsített elszámolási mód bevezetését követően a leghosszabb ideje bent lévő előlegkérelem esetében az eltelt napok száma 282  (1 db pályázat esetén a Kedvezményezett kivitelező váltásra vonatkozó módosítási igényt nyújtott be, így a Kedvezményezett válasza 2024.04.24-én érkezett be). Átlagosan eltelt idő a kérelem beérkezése és a folyósítás között napelemes ügyekben 28 nap, komplex ügyekben 30 nap.

… a kiutalt szállítói előlegekhez kapcsolódó pénzmozgással nem járó úgynevezett technikai elszámolás esetében 8.988 db elfogadott, és 13.785 db le nem zárt előleg elszámolás van a rendszerben. A legrégebben beküldött, nyitott tétel óta eltelt idő 282 nap (hibás forrásmegbontással érintett tétel). Az átlagosan eltelt idő 207 nap.

… a pénzügyi teljesítést igénylő elszámolások esetében 463 db elfogadott és 3.475 db le nem zárt időközi kifizetési kérelem van a rendszerben. A legrégebben beküldött, nyitott tétel óta eltelt idő 281 nap (3 db pályázat érintett, melynél a Kedvezményezettek részéről szükséges az előleg elszámolás benyújtása). Az átlagosan eltelt idő 104 nap.

..3.082 db elfogadott és 5.575 db le nem zárt záró kifizetési kérelem van a rendszerben. A legrégebben beküldött, nyitott tétel óta eltelt idő 279 nap (1 db pályázat esetén külön eljárásrendet kell alkalmazni). Az átlagosan eltelt idő 55 nap.

… az átlagosan kifizetett támogatás összege az elmúlt két hónapban 125.567.318,-Ft/nap.”

Az adatigénylés bevezetőjében megtudtuk azt is, mi az oka a késlekedésnek és miért vagyunk mégis „szerencsés” helyzetben:

„Tisztelettel tájékoztatom, hogy a kormányzat kiemelten fontos ügynek tartja a környezetvédelmet, illetve az energiahatékonyságot, ezért még a világgazdaság jelenlegi, igen rossz helyzetében is súlyos milliárdokkal támogatja a napelemes pályázatokat. Bár az uniós jogrendszer nem segíti, hanem hátráltatja a beruházásokat, a rugalmasabb és egyszerűbb magyar szabályokkal már 45 milliárd forintot tudott az állam elutalni az érintetteknek.”

„Az adatokból néhány kifejezetten rémisztő. A 34 000 pályázatból mindössze 2564 esetben történt meg a záró elszámolás kifizetése és ebből siralmasan alacsony, mindössze 7 db a komplex pályázatok (ahol nyílászárócsere és hőszivattyútelepítés is zajlott) kifizetése. Különösen annak fényében tragikus a helyzet, hogy a támogatói okiratok határidejei elkezdtek lejárni. Ez nagyon rossz hír minden érintettnek. A pályázatok és napelemes beruházások meghiúsulása a Támogatónak is „fejfájást fog okozni”, hiszen az EU-s forrásból létrejött pályázat feltétele, hogy ezek a napelemes beruházások megvalósuljanak.” részletezi Szilágyi úr.

„Azt eddig is láttuk, hogy az előleglehívások tavaly év elején beindultak és az adatokból is látszik, hogy ez megoldódott, de mivel a záró kifizetések beragadtak, hiába kezdték el a beruházásokat a kivitelezők, döntő többségében nem tudták befejezni és tudomásom szerint sokan nem is tudják ezt tovább finanszírozni. Lépéselőnyben vannak a nagyobb, tőkeerősebb cégek és azok, akik diverzifikálták a munkáikat és nem vállaltak be több pályázatot, annak a reményében, hogy időben ki lesznek fizetve és egy befejezett és kifizetett munka után neki kezdenek a következőnek.
Az elmúlt 60 napban 125 millió forint volt az átlagos napi kifizetés a pályázatban. Ez a legfélelmetesebb, mert ha a kifizetések ütemében nem lesz azonnal drasztikus növekedés és marad ez a kifizetési ütem, akkor bizony még évekig tartana kifizetni a pályázatokat, de ennek jogi  és gazdasági akadályai is fennállnak. A minisztériumnak most azonnali és támogató beavatkozásokat kell tennie, amihez az MNNSZ hónapokkal ezelőtt benyújtotta javaslatait, kéréseit. Bízunk benne, hogy egy percig sem halasztják tovább a szükséges lépéseket, kifizetik a beruházásokat és megmentik a tragédiától a családokat és vállalkozókat!” reménykedik a napelem szövetség képviselője.

Forrás: mnnsz.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását