2024. május 12. - Pongrác

Olimpiai Show - percről percre a megnyitóról

Pontban két órakor megkezdődött a minden idők legnagyobbjaként beharangozott XXIX. Nyári Olimpia Pekingben. Kövesse velünk a lélegzetelállító pillanatokat, a Hírextrával máris a káprázatos Madárfészekben érezheti magát!
2008. augusztus 8. péntek 13:54 - Hírextra


Selyem, hajók és felfedezések – ez már egy új korszak. A lőpor, a papír és a nyomtatás után elérkeztünk az iránytűhöz is. Persze nem haladunk szigorúan történelmi rendben, de ne csodálkozzunk, hogy ezekre a legbüszkébbek. Eddig a megnyitóra is büszkék lehetnek, hibát szinte alig lehet észrevenni.

Ferde szemmel: kis renitens
Azért a tökéletességbe is becsúszik némi baki. Az egyik néző a közös orrfújáskor bal kéz helyett jobb kézzel törölte az orrváladékcseppet. Botrány. Hogy engedhetik meg ezt évek hosszú gyakorlása után?!
 
14:30

Nincs ünnepség az unásig emlegetett kínai jelképek nélkül: a Nagy Fal első felbukkanására sem kellett sokáig várni. Ismerhetjük a történelemből, a mongolokat volt hivatott megállítani. 2008-ban az olimpián vajon mely nemzet képviselőit állítja meg?

A már-már félelmetes hangulatú ünnepség közepette a szervezők azért igyekeznek Kína emberi arcát is bemutatni: az egyik látványos show elem után, - rendhagyó módon – a földből több száz „mozgató-segédmunkás” bújt elő integetve, mosolyogva.

Ferde szemmel: mitől megy a?
A két honi tudósítótól tanulni lehet. A folytonosan felizgató kérdés: ez mitől mozog? – szinte beleégett az agyunkba már. Talán Galileit lehetne kérdezni.

14:15

Abban azonban követi a hagyományokat ez a megnyitó is, hogy ha érdekel minket, a nép teljes – több évezredes – történelmét ismerhetjük meg. Kínai írásjelek és mozgó effektek – de még csak a nyomtatás korszakában tartunk. És ez náluk kicsit korábban kezdődött, mint a Gutenberg-galaxisban.



A hatalmas hang és képhatásokkal indító ünnepség lendülete a kezdeti percek után alábbhagyott kissé, most lágyabb koreográfiát láthatunk.

A résztvevők között a világ 104 országának magas rangú közjogi méltóságát is tisztelhetjük, köztük George W. Bush amerikai elnököt, Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt, Nicolas Sarkozy francia elnököt, és természetesen Hu Csin Taot, a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság első emberét.

Ferde szemmel: alternatív energia
Meg is van. A magától guruló fénylő gigapapír. Gurulási energiája ismeretlen. Talán az olimpiai megnyitó után tartandó bulin feltálalni szándékozott idomított macskák, vagy ideiglenes a börtönből kiengedett politikai foglyok tekerik mókuskerékszerűen.

14:08

Soha nem látott effektekkel kezdődött a művészi rész: mozgó papirusztekercsek, amelyek a levegőbe emelkednek – talán így emelkedett fel a kínai nemzet is? Persze a mozgás csak érzéki csalódás: a szervezők technikai arzenálja hihetetlen, s ezt már az elején is elmondhatjuk.

Ahogy vártuk: hajszálpontosan két órakor (Pekingi idő szerint este nyolckor) olyan ünnepség vette kezdetét, amilyet csak egy Kína méretű ország képes produkálni. Az ünnepséget a Pekingi Olimpiai Stadionban, a Madárfészek névre keresztelt gigaarénában tartják, mintegy 91 ezer helyszíni néző árgus pillantásai kereszttüzében.

Magyar idő szerint 14:08 perckor megkezdődött az olimpia! A kínai himnusz eléneklése és az ázsiai nemzet lobogójának felvonása után elkezdődik a megnyitó művészi része, ami nagyjából egy óráig tart majd.
 
Ferde szemmel: mukodik
Jelentem: a kínaiak meghajlították a fényt. Ehhez az ismert univerzumnak fekete lyukakra volt szüksége, nekik csak egy olimpiára. Megkapták. Mi meg nézzük a görbülő fényötkarikát. Mi jöhet még? Teleportálás és anyag-antianyag hajtómű.

A nyolcasok előtt

Ugyan még hivatalosan a megnyitó sem kezdődött el, de máris ízelítőt kaphattunk a grandiózus kínai elképzelésekről. Ezernyi dobos és fényáradat – semmi kétség, minden idők legpompásabb olimpiai megnyitó ünnepsége vár ránk a következő órákban.



Ferde szemmel: annyian, mint a kínaiak
Csak a dobosokkal meglehetne szállni, néhány kellemesebb éghajlatú országot. Akik egyébiránt közelről emberek, távolról viszont szimpla sormintának tűnnek. Igaz, talán még Asimov bácsi is azt mondaná: rájuk már a robotika törvényei vonatkoznak. Gépmozgás, gépszinkron.
 
Ferde szemmel: anya, kezdődik
Még bele sem csaptak a levesbe a pekingi fiúk, de a magyar kommentároroknak már sikerült az első majdnem bakit produkálni: Jelesül: „Kína az olimpiára évszázados vággyal készült” – mondta Szántó „füligszáj” Dávid. Akit egyébként szeretünk, de ezt a mondatot azért nagy vággyal később megmagyarázhatná.

Fotók: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását