2024. május 24. - Eszter, Eliza

Giro d'Italia: Valter mindent megtesz

Valter Attilának reményei szerint sok lehetősége lesz megvalósítani a céljait a szombaton rajtoló 107. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.
2024. május 3. péntek 10:04 - HírExtra

"Nagyon jó és nagyon mókás csapattal érkeztünk. Nagyon sokat nevetünk, de természetesen az ambíciók ugyanolyan magasak, amilyenek szoktak" - nyilatkozta az M4 Sportnak a csapatbemutató után a Visma-Lease a Bike magyar tagja.
    
Hozzátette, nagyon komplex verseny lesz számukra, mert most más a csapat felállása, mint tavaly. Ezúttal nem az összetett győzelmet célozzák meg, hanem szakaszsikereket, viszont ettől talán még érdekesebb lesz számára is a Giro.
   
Valter 2020, 2021 és 2022 után negyedszer áll rajthoz az olaszországi háromhetesen. A második alkalommal három napon át viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín és öt szakaszon keresztül a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót. Abban az évben 14. lett összetettben, míg 2022-ben egy szökésből negyedikként ért célba az egyik hegyi befutós szakaszon.
    
"Nagyon várom ezt a három hetet. Izgatott vagyok, de egyelőre nem stresszelek. Vannak céljaim, de most nem érzem azt az óriási elvárást, amit magam felé szoktam tanúsítani, mert kezdem megszokni, hogy az nem mindig jó" - magyarázta a mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt magyar bajnok kerékpáros.
    
Hangsúlyozta, sok lehetősége lesz, és reményei szerint élni is tud vele. Szeretné újra gyakorolni a szökést, hiszen ebben a csapatban nem sokszor van rá lehetősége.
    
"Már kinéztem azokat a szakaszokat, amelyek jók lehetnek számomra. Aztán majd meglátjuk, hogy ott mi lesz a felállás, tudok-e szökni, milyen erőben leszek, hogy fog a mezőny viselkedni, úgyhogy inkább a napról-napra taktikát választom" - tette hozzá.
    
Valter úgy fogalmazott, ha jól érzi magát, akkor nyomni fogja, ameddig csak bírja, de lehet, hogy lesz olyan nap, amikor erőszakkal rá kell vennie magát, hogy próbáljon minél többet pihenni, és inkább a következő napon minél többet kihozni magából.
    
"Semmit nem szeretek elengedni, direkt nem is fogok, de inkább lennék egy kicsit hullámzó, csak jöjjenek a jó eredmények" - összegzett Valter.
    
A viadal szombaton a Venaria Reale és Torino közötti 140 kilométeres szakasszal veszi kezdetét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását