Van egy meghatározott séma, amelyet követniük kell a helyszíni szemle során, vagy minden eset más?

Ez a bűncselekmény és a helyszín fajtájától függ. Teljesen más szituáció, ha például egy motoros egy autó mellé érve fejbe lövi a sofőrt, ha egy férfi teszi ezt élettársával a lakásán, illetve ha egy erőszakos behatoló követi el ugyanezt - így sémát felállítani nem nagyon lehet. Ezért is kellenek ehhez a szakmához különleges képességek, hogy a bűnügyi technikus egy helyszínt látva maga elé tudja képzelni a bűncselekményt, és rekonstruálhassa fejben, mi hogyan történhetett; mik azok a dolgok, amelyek később a bizonyításban fontosak lehetnek. Végiggondolja, hogyan mozoghatott az elkövető, és milyen nyomokat hagyhatott hátra.

Vannak azért olyan tipikus tárgyak vagy elhelyezkedések, amelyekből már egyből sejteni lehet, mi történhetett?

Persze; amit már több helyszínen tapasztaltunk, és megint előjön, arról már valószínűsíthető, hogy ugyanazt jelenti. Gyakori eset például a szénmonoxid-mérgezés. Olyankor a holttestek tipikus elhelyezkedéssel, irányultsággal rendelkeznek, a bőrük pedig jellegzetes színnel bír. Ha egy rutinos helyszínelő egy ilyen holttestre ránéz, meg tudja mondani, hogy nagy valószínűséggel szénmonoxid-mérgezés történt. Az is egyből feltűnik, ha a testen nincs külsérelmi nyom, és az ajtók-ablakok belülről be vannak zárva; ezeknek az idegenkezűség tisztázása miatt van jelentőségük.

Mennyire nehéz megszokni azt, hogy a helyszínen nagyon óvatosan kell mozogniuk, nehogy tönkretegyék a nyomokat? Vagy egy rutinos rendőrnek ez már egyáltalán nem okoz problémát?

A nyomokat fontos megőrizni úgy, ahogy vannak: ezért kell módszeresen feldolgozni a helyszínt; nem szabad ész nélkül berohanni sehova, és egyből a halottal foglalkozni. Mindig kívülről befelé haladunk. Az alkalmazott módszerek országonként különböznek, de van, ami egyezik: először mindig magunkra öltjük a védőruházatot, hogy a helyszínen lévő nyomok tönkre ne menjenek, mi magunk pedig ne hagyjunk ott újakat. Ezért kell felvenni például a lábtyűt is, hogy a tetthelyen található lábnyomok ne sérüljenek. Ugyanerre szolgál a kesztyű és a - főleg a komolyabb bűncselekmények felderítésekor alkalmazott - sapka is.



Mennyire fejlett az a technika, amely a magyar bűnügyi technikusok rendelkezésére áll? Külföldön sokkal jobb a helyzet?

Szerencsére nem állunk rosszul. A nyomrögzítő anyagok nagy részét mi is külföldről szerezzük be, mert az országban nem gyártanak ilyesmit - így nem vagyunk lemaradva a többiekhez képest. Persze, vannak olyan egyszerűbb eszközök, például a DNS-pálca, amelyeket itthon is, töredékárért le lehet gyártani, ezért ezeket értelmetlen lenne külföldről behozatni. De mivel az anyagok többségét itthon nem gyártják, nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy mindig ugyanazzal az anyaggal dolgozzunk, hanem - főleg a kiemelt helyszíneken - válogathatunk közülük. Míg az Egyesült Államokban, Németországban vagy Hollandiában, ahol nagy nyomrögzítőanyag-gyárak találhatók, a technikusok kénytelenek minden esetben a saját gyártású eszközzel dolgozni; holott nem biztos, hogy az a bizonyos fólia, amellyel leveszik az ujjnyomot, azon a felületen, azzal a porral a legmegfelelőbb lesz. Nekünk viszont van amerikai és német fóliánk is, és egy igazi bűnügyi technikus meg tudja ítélni, hogy egy adott helyzetben melyiket célszerűbb használni. Így ebből a szempontból még akár jobb helyzetben is vagyunk, mint a külföldi kollégák. Az eszközök területén persze van, aki jobban áll, mint mi, de ez a különbség sem látványos. Úgy látom, hogy mind az amerikaiak, mind a németek jobban szeretik a hagyományos eszközöket. Vannak új műszereik, használják, próbálgatják őket, de továbbra is szívesen dolgoznak azokkal a régi eszközökkel, amelyekkel mi. A szakértői vonalon azonban valóban jobb a felszereltségük, mint a miénk; ez kétségtelen.



Gyorsan fejlődik ez a technika, gyakran fejlesztenek ki új eszközöket?

Amiben sokat lehetne előrelépni, az a különböző nyomelőhívó módszerek területe. Most is sok olyan eljárás van, amellyel például elő tudjuk hívni a feltakarított vért. Ezek az anyagok a vérben lévő különböző összetevőkre reagálnak. Van, amelyik hevesebben reagál, a másiknak mellékhatása van, azaz más anyagra is reagál, nem csak a vérre. Ezen a területen még lenne mit tökéletesíteni; vegyészeti kutatások folyamatosan zajlanak ennek érdekében. De például a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnek (BSZKI) terjesen jól felszerelt, európai szintű DNS-laborja van; ezen a téren tehát nem vagyunk elmaradva. A vegyszeres nyomkutatás területén pedig nem csak nálunk, hanem az egész világon van még mit fejleszteni. A lényeg az, hogy a tudomány eredményeit fel tudjuk használni a krimináltechnikában.

Említette, hogy a helyszínelők munkáját bemutató amerikai sorozatok abban térnek el a valóságtól, hogy ott a bűnügyi technikusok nemcsak szemléznek, hanem nyomoznak is. Ezen kívül van még valami ezekben a filmekben, ami nem tükrözi a realitást?

Nem nagyon nézem ezeket; de amikor elcsíptem egy-egy részt, egyből a fent említett momentum tűnt fel. A valóságban a helyszínelők nem nyomoznak. A nyomozók még esetleg helyszínelnek, de ez visszafelé nem működik. Sem Magyarországon, sem máshol a világban. Természetesen, van még pár apró részlet; amikor például nem a megfelelő színű fóliával vesznek fel egy bizonyos fajta port, és az nem is látszik rajta. De ezek tényleg apróságok, és nem is szabad szakértő szemmel nézni a sorozatot, hiszen ez a gyakorlat, az pedig csak egy film. A gyártók célja az, hogy el tudják adni, így látványossá kell tenniük. Olyan lehet ez, mint mondjuk az orvosoknak a Vészhelyzet: abban is van realitás, és van, ami az életben egyáltalán nem úgy működik.

Miért éri meg ilyen sorozatokat gyártani, miért érdekli ez a szakma ennyire az embereket? És önt személy szerint? Miért választotta ezt a hivatást?

A kívülállókat valószínűleg ugyanazért érdekli, mint a szakma képviselőit: valóban rendkívül izgalmas hivatás. Én azért lettem helyszínelő, mert számomra nagyon érdekes folyamat annak eldöntése, hogy valaki miért halt meg. Belépek egy helyszínre, felmérem a terepet; tudom, hogy minden eszköz a segítségemre van: ha kell, kijön az elektromos szakértő, az orvos, a munkaügyi felügyelő, a nyomozó; nekem pedig az a feladatom, hogy kitaláljam, mi történhetett azzal az illetővel, aki a földön fekszik. Nagyon izgalmas dolog. Persze, ez nem azt jelenti, hogy betegesen vonzódnék a halottakhoz. Az embereket pedig szerintem minden érdekli, ami rejtélyes. Az évente megrendezésre kerülő rendőrnapra is sokan eljönnek, és ámuldoznak azon, hogy ha ráteszik a kezüket egy üres lapra, azon elsőre nem látszik semmi, mi viszont elő tudjuk hívni az ujjnyomaikat.

A magánéletében is tudja hasznosítani szakmai tapasztalatait? Könnyebben felfedezi az ok-okozati összefüggéseket, jobban észrevesz dolgokat, mint mások?

Szinte mindig dolgozom; azt a kis időt, ami a magánéletemre marad, nem befolyásolja a hivatásom, így ez nem jellemző.

Egy helyszínelő olvas bűnügyi történeteket, vagy felesleges, mert úgyis tudja már az első oldal után, hogy ki a gyilkos?

Az azért más műfaj; egy jó író gondoskodik róla, hogy az olvasó ne találhassa ki hamar, mi fog történni - akármi is a foglalkozása. Persze, ha mondjuk Poirot-t olvasunk, ott biztos az a gyilkos, akire a legkevésbé sem gondolnánk. Egyébként azonban nem vettem észre magamon, hogy a szakmán kívül használnám a hivatásomból eredő képességeimet. De jobb is; így legalább ugyanúgy tudom élvezni a krimiket, mint bárki más.