A tudósok megfejthették, miért nem lesz minden Alzheimer-betegből demens
Új reményt adhat az Alzheimer-kór elleni küzdelemben egy nemzetközi kutatás, amely szerint nem csupán az agyban felhalmozódó kóros fehérjék, hanem az immunrendszer reakciója is meghatározhatja, hogy kialakul-e demencia.
Tömegbe hajtott egy jármű Berlinben, a gyanúsított után hajtóvadászat indult
Egy ember meghalt, tizenhatan pedig megsérültek, közülük nyolcan súlyosan, amikor szombat este egy fehér jármű a tömegbe hajtott Berlin belvárosában, a Tiergarten park közelében, nem messze az egyik legnagyobb európai Pride-rendezvénytől, a Christopher Street Day felvonulástól.
Meddig láthatunk el az univerzumban – és miért van egy végső határ?
Bár az univerzum kora „csak” 13,77 milliárd év, a csillagászok mégis olyan galaxisokat figyelnek meg, amelyek ma már mintegy 45 milliárd fényévre találhatók tőlünk. Első pillantásra ez lehetetlennek tűnik, ám a kozmológia szerint a jelenség teljesen összhangban van a fizika törvényeivel – a kulcs az, hogy maga a tér folyamatosan tágul.
Felkapott
Vége lehet a tömések korszakának? Tudósok már emberi fogak újranövesztésén dolgoznak
Egyre közelebb a regionális háború: a húszik Szaúd-Arábiát is célba vették
Elszabadult egy MI a tesztelés során: feltörte egy másik cég rendszerét
Aonishiki megtörte Onosato fölényét, ismét átrendeződött az élmezőny Nagoyában
Friss
Hárman maradtak versenyben a Császári Kupáért Nagoyában
Vitézy: 290 autóbusz használhatatlan alkatrészhiány miatt, őszre javulhat a helyzet
Morrissey a spanyol elnöktől követeli: vessen véget a bikaviadaloknak Spanyolországban!
Tusványos: Orbán utolsó reménye a gazdasági összeomlás, de nem térhet vissza, ha van elszámoltatás
Zelenszkij: 48 órán belül újabb nagyszabású orosz rakétatámadás érheti Ukrajnát
Aonishiki ismét egyedül az élen, legyőzte Kirishimát a nagoyai torna hajrájában
„Rendet teszünk, mert erre kaptunk felhatalmazást” – Kapitányék folytatják az állami cégek átvilágítását
Molnár Áron: Hankó Balázs után Orbánnak is bíróság elé kell állnia
A James Webb megtalálta a bolygót, amelyet senki sem keresett
Elképesztő kommunikációs hálózat zajlik a természetben
Orosz segítséget gyanítanak az iráni CIA-támadások mögött
Aláírásgyűjtés a tűzijáték ellen
Belföld
Az MSZP-s Komjáthi Imre nekiment a Tiszának a 17 éves diákmunkás halála miatt
Lépéseket sürget a Tisza-kormánytól az MSZP-s Komjáthi Imre annak a 17 éves diákmunkásnak az ügyében, akit Szegeden egy gép rántotta magába munka közben.
Horn: Nincs baj a 16 éves választói korhatárral, de előbb a tankötelezettséget kellene visszaemelni 18 évre
Török Gábor: Sulyok Tamás utoljára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan volt a feladatra
Egyre súlyosbódó a háziorvos-helyzet
Török Gábor: Ha az ellenzék is jelölne államfőt, azzal arcot adhatna az ellenzékiségnek
Magyar Dávid: Ahogy Rákosit vagy Szálasit sem tartom államférfinak, úgy Orbán Viktor sem
Puzsér szerint a Tisza parlamenti kivonulása egy rossz „megbélyegzési technika”, erre Magyar Péter kinevette
Csintalan Sándor: Orbán dinasztikus hatalmat akart és erről a szándékáról nem tett le
Külföld
További hírek
Nagyszabású holdi főpróbára készül a NASA: 2027-ben indul az Artemis III
Aonishiki visszaszerezte az ózeki rangot, már egyedül vezeti a nagoyai tornát
Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is
Az EU elfogadná az új amerikai vámokat, ha nem lépik át a 15 százalékos plafont
Rekordot döntöttek a digitális beruházások
Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén
Egyedi ajándékot keresel?
Aonishiki legyőzte Hoshoryut, egyetlen győzelemre az ózeki rang visszaszerzésétől
Az iráni háború árnyékában is növekedhet az európai bankok nyeresége
Felmérés: a jól kereső németek közül minden második a külföldi munkavállalást fontolgatja
Kevesebb munkavállaló, több lehetőség? Az EU szerint alkalmazkodással megőrizhető Európa versenyképessége
Aonishiki tovább menetel, de sérülés árnyékolhatja be a nagoyai szereplését