Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy nincs olyan ember kishazánkban, akinek a zöld egyenruha, a barna bőr oldaltáska és a kis kézinotesz ne árulkodna tulajdonosa munkaköréről. Mindannyian legalább egyikükkel szorosabb kapcsolatot ápolunk. Ez lehet jó viszony, lehet hidegebb, esetleg változó, attól függően, hogy milyen híreket kapunk általuk.

Ha esetleg velünk élnek, éltek a nagyszüleink, akkor minden hónapban volt egy nap, egy bűvös nap, ami a naptárba is piros tollal volt bekarikázva, a nyúgdíj napja. Ilyenkor a mama, papa korán sürgött-forgott, előkészítette a konyhaasztalra a hosszúlépést, és percenként az ablakon át bámulta az utcát ráncos tekintettel. Amikor végre meghallotta a csöngő hangját és a kezében tudta a járandóságát arca teljesen kisimult. Mostmár mindenki számára világos, hogy a postásokról van szó.

Ha belegondolunk, hogy milyen is lehet postásnak lenni? – arra következtetésre jutunk, hogy az egyik legjobb és legkönnyebb munka, hiszen csak papírfecniket kell bedobálni egy postaládának nevezett hol alumínium, hol fadobozba. És, hogy a kézbesítői szakmához nem kell ész, tudás. Aki így gondolja téved. Bár az igaz, hogy nem kell tudni az atomfizikáról annak aki kézbesítőnek áll, de valójában nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen felelősségű és milyen fontosságú is ez a munkakör.

Ahhoz, hogy valaki kerékpárra pattanjon és az utcákat rója a levelekkel, előtte el kell végeznie egy 1 hónapos iskolát, melyben minden lényeges információt megtudhatnak a hallgatók. Tanulnak az emberekkel való kommunikációról, a biztosítás kötésről, a sorsjegy, telefonkártya, képeslap értékesítésről, és a küldönféle levélfajták helyes kézbesítéséről.

Igen értékesítésről. Jómagam nem tudtam, de ezzel nem vagyok egyedül, hogy a postásoktól telefonkártyához is tudunk jutni, meg ha úgy gondoljuk az autónkra is köthetünk biztosítást. Így ha ezeket figyelembe vesszük, rögvest 3 fontos munkakört betöltenek egyszemélyben a társadalom nagy része által teljesen lebecsült dolgozók.

Gondoljunk csak a postásviccekre, vagy ahogy némelyik magát nem észrevevő szomszédunk, ismerősünk nem megfelelő szavakkal illeti őket.
Szó esett már a felelősségről, amely óriási. A mai világban aki jelentősebb összeget tart magánál minden percben veszélyben van. Megtámadhatják, leüthetik esetleg megzsarolják. A kézbesítők mielőtt kimennek körzeteikbe átveszik azt a többmillió forintot, melyet azon a nap fognak szétosztani. Ez az összeg minimális is lehet, de maximum 3 millió forintig terjedhet.

Mindent többször át kell vizsgálniuk, mert ha hibáznak, ha pénzhiány, esetleg töblettel zárnak, akkor azt a saját fizetésüket terheli meg. Nem lehet hibázni, vagyis lehet, csak ez esetben nembiztos, hogy a család ki tudja e fizetni a felmerülő költségeiket. És tegyük fel egy tízezer forintos hiány után a minimálbérükből ezt nehéz finanszírozni. Sokan nem válalnák minimális fizetésért ezt a felelősséget és veszélyt.

Nyílt titok, hogy az emberek borravalóval jutalmazzák a postást a pontosságáért, esetleg a szívességért, melyet az ügyfelek kérnek. Ebből a kézbesítő nem adózik, zsebbe megy. Csakhogy ezzel a vezetők elég szépen vissza tudnak élni. Rosszabb esetben még a zsarolás határait is megpengetik többen.

A Magyar Postának és a Szerencsjáték Zrt. nek van egy közös megállapodása, hogy a postásnál mindig kell megfelelő sorsjegykészletnek lennie. Minden egyes eladott sorsjegy után a Posta részesedik a bevételből. De sajnos mint tudjuk a válság hatására, meg a pénzhiány miatt az emberek nem engedhetik meg, hogy naponta megnézzék a szerencséjüket, így nagyon kevés az értékesítés.

A Szerencsjáték Zrt. is rájött erre és versenyt hirdetett a posták között, hogy amelyiknek a legnagyobb az eladása, jutalomban részesül.

Némelyik postán azoban a vezető a sikeresség érdekében azonban drasztikus lépésekre szánta el magát.

-Hihetelen! Egyre szörnyűbb a helyzet. Alig kapunk fizetést és mosmár a jattunkat is elszedik tőlünk! A főnökasszony kijelentette, hogy napi 5 ezer forint értékben kell sorsjegyet árúsítanunk! Ez lehetetlen mikor napi egy-két darabot vesznek csak az ügyfelek, de ahhoz hogy megtartsam a munkámat a saját magam kaparom le a sorsjegyeket és reménykedek benne, hogy legalább a pénzem negyedét visszanyerem. Muszály gyermeket nevelek. – nyilatkozta névtelenül a posta egyik alkalmazottja.

Ebbe belelátva mostmár van fogalmunk róla, hogy nem egy leányálom postásnak lenni és elég megterhelő mint fizikailag- gondoljunk a hóba, fagyba, esőbe tűző napsütébe való kerékpározásról- mint pedig lelkileg a zsarolás, a munkaféltés miatt.

Nem lehet rajta csodálkozni, hogy egyre több új arcot látunk a kézbesítők között. Régen évtizedekig egy postás járt egy adott körzetbe, manapság viszont évente, de előfordul, hogy havonta váltakoznak a dolgozók. Ez azért fordulhat elő, mert aki új felvételes és kézbesítő válik belőle, rövid időn belül megcsömöröl az egész helyzettől, a munkahelyi zsarolásoktól, a minimális megbecsülésről. A régiek meg megszokásból maradnak, meg azért is mert máshova nem kellenének.

Egyre kevesebb nyugdíjt hordanak a postások, mert a mai nyugalmazottak már folyószámlára kapják a járandóságukat.

Kijelenthetjük, hogy a modern technika fejlődésével, az elektronikus levelezés világában, mikor már a csekket is betudjuk elektronikus úton fizetni a kézbesítői szakma kihalófélben van.