2024. május 7. - Gizella

Tanárnak lenni nem állás, hanem hivatás

Ha tanár lennék, teljes szívemből felháborodnék a Népszabadság keddi, Kezdő újrakezdők című Pr-cikkén. Az írás igazságtalanul valótlan képet fest a hazai pedagógusok képességeiről és hozzáállásáról, miközben végig csak az állami apparátust képviselő, ille
2008. május 13. kedd 17:27 - Nagy Gergely Miklós
A cikk – és vele együtt az megszólalók- értetlenül tekintenek az elbocsátott pedagógusok vergődésére. Talán nem ártana szólni a tanári hivatás egynémely sajátosságairól, amelyek magyarázzák a „magyarázhatatlant”, azt, hogy miért nem akar valaki dalolva adminisztrátor, vagy call-centeres lenni.

Az írás például nem foglalkozik azzal még említés szintjén sem, hogy egy tanárnak az órai elfoglaltságain kívül milyen kötelezettségei vannak: dolgozatjavítás, adminisztráció, nevelési feladatok, iskolai teendők. Hogy a készülésről ne is beszéljünk. Ez például egy magyar tanár esetén napi több óra is lehet, esetenként akár annyit is rá kell fordítani, mint amennyit tanít.
Szeptembertől a kötelező húsz órát huszonkettőre emelték, tehát ugyanennyi készülésről is beszélhetünk, hogy a dolgozatjavítás, adminisztráció, értekezlet, kirándulás, külön foglalkozás tevékenységeit ne is említsük. Mennyi is ez? Heti 55-60 óra? És akkor még ott vannak a különböző „emberi feladatok”, amit az ember óhatatlan is hazavisz.

Persze mindezt nem állásban csinálja az ember. Ha csupán erről lenne szó, akkor szárazon leadná az anyagot, nem foglalkozna az osztály „nem hivatalos” életével, csöngetéskor kiesne a kréta a kezéből, és robogna a tanáriba. Olyan lenne a felfogása, ami igazán olyan állásokhoz passzolna, amit mostanában ajánlgatnak neki: ügyfélszolgálati, hr-es, adatrögzítő, miegymás. Ezeknél ugyanis el kell végezni a napi penzumot (ami félreértés ne essék, nem kevés), a toll kihullik, aztán lehet hazamenni. Ez így is van rendjén, de ez lényegében más, mint a tanári hozzáállás. Itt ugyanis a „munka” (minthogy ez nem teljesen az) nem ér véget az utolsó óra után, hanem a tanárral marad, és mindenhova elkíséri.

Mindjárt szögezzük le: sajnálatos, hogy amellett, hogy anyagilag cseppet sincs megbecsülve a szakma, a társadalmi gondolkozás is sokszor azzal vádolja őket, hogy keveset dolgoznak, ergo munkájuk nem fontos, hiszen keveset kevésért túl jó nem lehet. Persze arról már nem beszélünk, hogy ezek az emberek, akik ezt a hivatást választották, és neveltek, tanítottak százezreket, ami mellett valóban nem jutott idejük különböző továbbképzésekre járni, mert nem készültek a legrosszabbra (ez utólag úgy tűnik végzetes hiba volt), mert úgy gondolták, ha egy teljes embert igénylő állást vállal az ember viszonylag alacsony fizetésért, azért legalább a lojalitás elvárható. (Most majd még többet kell dolgozniuk ugyanannyi pénzért azoknak, akik maradtak. Kérdés, hogy a húr meddig feszíthető? Hiszen, ha még egy órával emelnék fel az óraszámot, „ami igazán semmiség”, további több milliárd forint takarítható meg, és így tovább…)

Nézzük, mi a helyzet ezekkel a remek átképzésekkel. A cikkben megszólalt munkavállalási tanácsadó így látja: „Sokszor a megszokott munkarend is problémát jelent: (…)a tanároknak a hosszú nyári szünidő a természetes, és nehéz megváltoztatni az évek alatt kialakult rutint.” A tanárok még a számítógéphez sem értenek, mi több idegenkednek tőle, hiszen nekik a "közép- és felsőfokú tanulmányaik idején még nem volt természetes a számítástechnikai eszközök használata, így azok, akiket napi munkájuk nem kényszerített rá, idegenkednek a számítógéptől. Nem küldenek elektronikus leveleket, nem interneteznek, és a szövegszerkesztést sem sajátították el. Ha tanultak is nyelveket, a valamikori tudásuk elkopott, ha nem kellett használniuk.” A kérdés tehát az, hogy a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet projektfelelőse vajon miért így állítja be a pedagógusokat? Miért beszél róluk, mint kőkorszaki barbárokról? Miért akarja elhitetni országgal-világgal, hogy a tanárok: 1, számítástechnikai analfabéták, 2, kényelmes henyélők, 3, idegen nyelven dadogó alakok?



De van még ám a tanárok számláján! Ellustulásuk mérhetetlen: „Aki évtizedekig dolgozik a közszférában, nem szembesül azzal: ma már egy szakma vagy diploma kevés ahhoz, hogy valakinek egy életen át legyen munkája. A szakemberek tapasztalatai szerint ők csak akkor hajlandók a váltás gondolatával foglalkozni, ha már elveszítették a munkájukat. Nem gondolkodnak előre, nem tájékozódnak, nem gyűjtenek információkat, keveset tudnak a különböző programokról, pályázati, képzési, továbbképzési lehetőségekről.”

A tanároknak „mindenekelőtt meg kell szerezniük az újrakezdés képességét, és rá kell szánniuk magukat a tanulásra. Sokszor szembesülünk azzal is, hogy az emberek jobban hisznek a kívülről jövő segítségben, mint abban, hogy nekik kell gondoskodniuk önmagukról.”

Véletlenül nem arról van szó, hogy ezzel a retorikával el akarják érni, hogy a tanári (nézve az érem jó oldalát: önálló, független, kreatív) állásokból ilyen-olyan okok miatt (erről szó lesz később) elbocsátott pedagógusok szinte már megtisztelve érezzék magukat, ha esetleg ölükbe hull egy mechanikus, monoton, egyhelyben ülős munkakör? Nem azt akarják elhihetni ezzel az érveléssel, hogy a munkanélküli tanárok magas száma érthetőnek tűnjön, hiszen nem lehet őket alkalmazni sehol. Alkalmatlan emberek, nem lehet tenni semmit. Nyilván az iskolában is elavultak voltak. Nyilván.

Kiket küldtek el? És hova?
A több ezer elbocsátás mögött-mint tudjuk- a kormány tíz-tizenkét milliárd forintos elvonása áll. Ennek eredményeképp a tanárok kötelező óraszámát 20-ról 22-re emelték, és az elbocsátottak között sokan akadtak, akik már 20-30 éve tanítottak. Nekik ugyanis magasabb volt a fizetésük, tehát nagyobb a megtakarítás. Vajon ők hol tudnak elhelyezkedni? Hogy lehet elvárni 30 év tanítás után, hogy valaki elmenjen például gyerekanimátornak?! Vagy valamilyen irodai munkásnak? Mondjunk titkárnőnek, asszisztensnek, adminisztrátornak, call centeresnek? Jobb esetben pályázatírónak, vagy projektmenedzsernek? Vagy bolti eladónak, biztosítási ügynöknek, illetve ácsnak, állványozónak, esetleg bútorasztalosnak?

Gondolkozzunk már egy kicsit reálisan. Látszik, hogy mennyire nem tud ezzel a helyzettel a szociális politika mit csinálni, és át akarja dobni a labdát a túloldalra: ők mindent megtettek, adnának munkát.

Mert ezekről az állásokról van szó, ezek vannak úgymond felajánlva. Feltéve, ha a tanárok megfelelnek bizonyos elvárásoknak. Nekik viszont ne legyen egy se, kezdjék az egészet elölről, a nulláról. És nyeljék le még azt is, hogy még nekik tesznek szívességet. Legalábbis a hivatalos változat szerint. Amit a Népszabadság lehozott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Gazdász
2008. május 17. 23:01
Én is voltam gyermek! Két felnőtt gyermekem van! Az élet bizonyította számomra, hogy a pedagógusok 33%-a sintér!! 33%-a gyenge, épp hogy megfelel, 33%-a hivatásból csinálja! 66% sír, hogy kevés a pénz, ők azok akik semmit sem érnek a pályájukon! A politikai "elit" pedig példát mutat nekik! Ugatni kell és nekik lesz igazuk!! A gyermekeinket meg tönkre teszik!!!
gyuzsu
2008. május 14. 20:54
végre egy szimpatikus hozzáállású cikk!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását