2024. március 29. - Auguszta

Újabb tanárbántalmazás

Újabb budapesti tanárbántalmazásra derült fény: a Népszabadság szombati cikke szerint Újpest polgármestere, Derce Tamás valamennyi kerületi önkormányzati iskolából kitiltott egy diákot, aki néhány hete bántalmazta tanárát.
2008. március 29. szombat 12:51 - Hírextra

A lap úgy tudja, a 15 éves tanulót a rendőrök bilincsben vezették el az iskolából. A közigazgatási hivatal vezetője szerint ugyanakkor a polgármester nem adhatott volna utasítást arra, hogy a diákot az önkormányzati fenntartási tanintézetek igazgatói nem vehetik át.

Derce Tamás viszont a lapnak nyilatkozva azzal érvelt: az önkormányzat feladata, hogy biztosítsa a tanítás zavartalanságát. "Márpedig az, aki bántja a tanárát, társai lelki kiegyensúlyozottságát is fenyegeti" - tette hozzá.

A múlt héten jelent meg az interneten egy felvétel arról, hogy az egyik józsefvárosi iskolában egy diák megrúgta, majd tarkón ütötte egyik tanárát. A diák ellen fegyelmi eljárás indult, a pedagógus pedig távozott az intézményből. Az eset megítélése azonban még mindig megosztja a szakembereket; vannak, akik a diákot, és vannak, akik a nem elég erélyes tanárt teszik felelőssé a történtekért.

Az Erdélyi utcai iskola, ahol az eset történt, Budapest egyik leglepusztultabb területén áll. Csécsei Béla polgármester 2005 őszén jelentette be, hogy egy, a fővárossal közös "szociális rehabilitációs" program kezdődik a józsefvárosi Magdolna-negyedben.

A Magdolna-negyed szociális rehabilitációját akkor egyebek mellett a helyi általános iskola vonzóvá tételével képzelték el a programot előkészítő szakemberek, akik akkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az oktatási intézménybe szinte csak a hátrányos helyzetű és szegény családok gyerekei járnak. Egyikük az intézmény "spontán" etnikai és szociális elkülönítettségére példaként említette, hogy az ide járó iskolások 95 százaléka roma, miközben a már viszonylag jobb módú cigány családok is inkább távolabbi iskolába íratják a gyereküket.

Néhány nappal a józsefvárosi iskolában történtek napvilágra kerülése után egy kaposvári szakiskolából érkezett az a hír, hogy egy 17 éves diáklány egyik tanárát durván becsmérelte, egy másik pedagógusát leköpte, a diáktársait pedig rendszeresen terrorizálja.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke még a józsefvárosi eset nyilvánosságra kerülését követően a parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordult. Az egyik pedagógus szakszervezet azt közölte, tarthatatlannak tartják, hogy az iskolákban munkájukat végző pedagógusokat egyre gyakrabban és egyre súlyosabb atrocitások érik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását