2024. május 9. - Gergely

1,2 milliót egy nyúlással

Ismét szaporodik a markecolás. Az év legsikeresebb zsebtolvaja egyetlen nyúlással 1,2 millió forinttal gazdagodott. A labdarúgó-Eb alatt a magyar zsebesek egy része Bécsben próbál szerencsét, majd az Adriánál - írja a Népszabadság.
2008. június 10. kedd 09:50 - Hírextra
Újra felütötte a fejét egy már-már elfeledett "mesterség", a markecolás, amivel jellemzően az utcán dolgozó prostituáltak toldották meg a tarifájukat. Aktus előtt vagy utána egyszerűen kizsebelik az óvatlan kuncsaftokat.

Máskor meg úgy, hogy miközben látszólag a szolgáltatásaik iránt semmiféle érdeklődést nem mutató férfiakat próbálnak meg szobára csábítani, s lenge öltözetben szinte rájuk vetik magukat. Közben meg egyszerűen kizsebelik őket. Budapesten fele annyi feljelenést tettek az utóbbi években zseblopás miatt a rendőrségen, mint 2004 előtt. Míg az ezredfordulón még évente átlagosan nyolc-tízezer esetet regisztráltak, napjainkban már alig több mint négyezret.

Rendőrségi becslések szerint ténylegesen ennél úgy 20-25 százalékkal több zseblopás történik, de a sértettek, vagy azért, mert észre sem vették, hogy meglopták őket (azt hitték, hogy egyszerűen elveszítették a tárcájukat, mobiljukat) vagy mert nem látják értelmét, hogy a hatósághoz forduljanak, nem tesznek feljelentést. Mások egyszerűen csak szégyenükben hallgatnak.

A zsebesek azt is pontosan tudják, hol csaphatnak le áldozataikra úgy, hogy egyik biztonsági kamera se készítsen róluk azonosításra alkalmas felvételt. Naponta 50-60 zsebtolvaj járja az utcákat. Vannak köztük megélhetési zsebesek, drogosok, akik akkor is folytatják, ha öszszefutnak a BRFK zseblopási alosztályának valamelyik egységével - a profik ilyenkor hazamennek. (Népszabadság)
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását