Titkos gépcsere: kimenekítették Trumpot Törökországból
Donald Trump amerikai elnököt egy titkos, előre megtervezett akció keretében egy kisebb repülőgéppel vitték ki Törökországból a NATO-csúcs után, miután az amerikai hatóságok konkrét fenyegetést érzékeltek az elnököt szállító Air Force One ellen. A CNN által idézett, az intézkedéseket ismerő forrás szerint a fenyegetés egy vállról indítható rakétával kapcsolatos volt.
Százezer forintba is kerülhet az iskolakezdés az elsősök családjainak
Már az első osztály előtt százezres kiadással számolnak a szülők, és a felsőbb évfolyamokon is több tízezer forintot emészt fel a tanévkezdés. Egy friss felmérés szerint a családok több mint harmadának komoly anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a rászoruló családoknak azonban iskolakezdési támogatás is segítséget jelenthet.
Baka András az új Köztársasági elnök
Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.
Felkapott
Vučić Zelenszkij látványos fogadásával üzent Brüsszelnek és Moszkvának
Ceutai válság: „Vörös Orbánnak” nevezik a spanyol kormányfőt Brüsszelben
Németország drónfenyegetésre számít a lipcsei incidens után
Elképesztő módszerekkel kerül be a tiltott áru a börtönökbe
Friss
Szorongó kutyák, elhallgató madarak – mi történik az állatokkal egy teljes napfogyatkozás alatt?
„Húszas éveimben kezdtem, és 8000 fontot kerestem rajta” – Miért lehetnek a nők jobb befektetők a férfiaknál?
Kegyetlen átverés utén elfogták a csalót
Vitézy népszerűbb lett, mint Magyar Péter
Hogyan fékezd meg a vízpazarlást?
Új szuperacél forradalmasíthatja a zöldhidrogén-gyártást
Magyar online kaszinó piac 2026: legális platformok és lehetőségek
Energiatakarékosság az új építésű otthonoknál: ezek az új szabványok legfőbb előnyei
A nyári hőhullámok újra ráirányítják a figyelmet a városi burkolatok szerepére
Csütörtökön tárgyalja az AB az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat
Jeffrey Epsteinnel hozták kapcsolatba a FIFA-vb privatizációját segítő bankárt
Ezt a 3 intő jelet ne hagyd figyelmen kívül, ha el akarod kerülni a kínzó fogfájást!
Belföld
Tíz követelmény, amely kellene az új klímatörvénybe
Az Alkotmánybíróság 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette a 2020-as klímatörvény 2030-ra előírt kibocsátáscsökkentési célját, és ambiciózusabb szabályozás megalkotására kötelezte az Országgyűlést. Időközben civil szervezetek széles körű egyeztetéssel elkészítették saját, közel...
Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója
Habony Árpád elhagyta az országot?
A vagyonadó nem válthatja ki a vagyonvisszaszerzést
Látványosan romlott az akadémiai szabadság a világban – Magyarország helyzete is aggasztó
Új alkotmány jöhet Magyarországon? Nemzetközi példák mutatják, mi vezethet sikerre
Az OMV Hungária határozatlan időre leállította autómosóinak működését
Ez várható a következő napokban a Pakson
Külföld
További hírek
Kivégeztek Iránban egy 23 éves lányt, akit meg akartak erőszakolni – de megölte a támadót
Halálra ítélték Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt
Új, naponta szedhető fogyókúrás tablettát engedélyeztek az Egyesült Királyságban
1100 milliárd forint fölött a zöldhitelek, előretört az energiatárolás
Okosszemüvegek segíthetik a nők titkos filmezését és zaklatását
Hőkupola: nőtt a klímák energiafogyasztása, de tudatosabbá vált a használatuk
Nem lassítanak az egyéni vállalkozások – így alakult a trend
Megakadályozhatja egy tetoválás, hogy munkát kapj?
Hiperaktivités, figyelemzavar – pszichiátriai betegség egyáltalán?
Hőmérsékleti rekordot döntött Nyugat-Európa, miközben tovább tombolnak a hőhullámok
Így alakul az államháztartási hiány
Tíz követelmény, amely kellene az új klímatörvénybe
Hetven éve halt meg az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb alakja
Lengyelország már az EU hatodik legnagyobb gazdasága
Ausztrália kihalási válságban van, de egy ritka erszényes állat még reményt ad