Külföld
Trump bukása után a techmilliárdosok is bajba kerülhetnek
Donald Trump 2025-ös beiktatásán még a világ leggazdagabb technológiai vállalkozói sorakoztak az amerikai elnök mögött. Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg egymás mellett, az első sorból figyelték az eseményt. A kép a politikai hatalom és a Szilícium-völgy milliárdosainak látványos összefonódását jelképezte. A republikánusok legutóbbi választási veresége után azonban könnyen lehet, hogy ugyanezek az üzletemberek a demokraták célkeresztjébe kerülnek.
A technológiai szektor vezetői az elmúlt években jelentős politikai befolyást szereztek, vagyonuk pedig a mesterséges intelligencia térnyerésével tovább növekedett. A félidős választások eredménye viszont azt mutatja, hogy a választók egyre kevésbé nézik jó szemmel a milliárdosok politikai szerepvállalását, valamint azt, hogy a technológiai cégek saját érdekeik szerint próbálják alakítani a kormányzati döntéseket.
Vizsgálatok és adatközpont-stop jöhet
A demokraták választási sikeréhez a megélhetési problémák mellett a technológiai óriásvállalatokkal szembeni elégedetlenség is hozzájárult. A mesterséges intelligencia gyors terjedése, az energia- és vízigényes adatközpontok építése, valamint a Flock megfigyelőrendszerei egyaránt politikai viták középpontjába kerültek.
Greg Casar texasi demokrata képviselő szerint a választók részben azért fordultak el a republikánusoktól, mert úgy látták, hogy a pártot mesterségesintelligencia-milliárdosok finanszírozzák és irányítják. Jon Ossoff georgiai demokrata szenátor, aki megőrizte mandátumát, győzelmi beszédében még élesebben fogalmazott:
„A Szilícium-völgy titánjai bunkereket építenek maguknak, miközben arra figyelmeztetnek, hogy az általuk létrehozott mesterséges intelligencia az emberiség kihalását is okozhatja.”
Ossoff azt ígérte, hogy megfékezik a nagy technológiai vállalatokat. Ed Markey massachusettsi demokrata szenátor pedig arra utalt, hogy a következő időszakban kongresszusi vizsgálatok indulhatnak: szerinte annyi idézést fognak kinyomtatni, hogy új erdőket kell majd telepíteni a papír előállításához.
A demokraták többek között az óriási adatközpontok építésének felfüggesztését is szorgalmazzák. Gina Hinojosa Texasban, Amy Acton Ohióban, Keisha Lance Bottoms pedig Georgiában ígért moratóriumot a hatalmas létesítmények építésére. A vállalatoknak emellett kongresszusi vizsgálatokkal is számolniuk kell: az Nvidia és az Amazon már kapott olyan leveleket, amelyekben a későbbi eljárások miatt dokumentumaik megőrzésére szólították fel őket.
Musk és Zuckerberg is célkeresztbe kerülhet
A demokraták számára Elon Musk különösen kézenfekvő célpont lehet. A világ leggazdagabb embere mintegy 450 millió dollárral támogatta a republikánus jelölteket, köztük a texasi Ken Paxtont, aki jelentős vereséget szenvedett. Musk a választási eredmények után órákig hallgatott, majd törölte azt a bejegyzését is, amelyben a republikánusokra való szavazásra buzdított.
A demokraták vizsgálhatják a kormányzati hatékonyságért felelős minisztérium (DOGE) működését, amely Musk irányítása alatt jelentős változtatásokat hajtott végre az amerikai államigazgatásban, és az USAID segélyszervezetet is súlyosan leépítette. Emellett a SpaceX és a Musk-féle mesterségesintelligencia-vállalat, az xAI több milliárd dolláros egyesülése, valamint az xAI amerikai hadsereggel kötött 200 millió dolláros szerződése is politikai viták tárgya lehet.
Mark Zuckerberg, a Meta vezetője szintén kellemetlen kongresszusi meghallgatások elé nézhet. Trump második elnöksége alatt látványosan közeledett a republikánusokhoz, és vállalatánál a sokszínűségi és esélyegyenlőségi programokat is megszüntette.
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója már a választások éjszakáján igyekezett elhatárolódni a mesterséges intelligencia korlátlan fejlesztésétől. Azt írta, hogy az embereknek nem szabad átengedniük a jövő irányítását a szuperintelligenciának, és ennek a követelménynek a technológiai fejlődést is korlátoznia kell.
A technológiai milliárdosok számára azonban nem lesz egyszerű visszaszerezni a közvélemény bizalmát. Az amerikaiak jelentős része a szélsőséges vagyoni egyenlőtlenség és a pénzért megvásárolható politikai befolyás jelképeit látja bennük. A demokraták most azt ígérik, hogy a választási győzelmet követően nemcsak beszélnek erről, hanem meg is próbálják elszámoltatni a Szilícium-völgy leggazdagabb szereplőit.
Forrás: The Guardian