2024. május 7. - Gizella

Gyurcsány szerint jó volt reformpolitikája és most is az

Gyurcsány Ferenc és támogatói szerint ha a demokratikus ellenzék megosztott marad, a mainál gyengébb Fidesz is könnyedén nyerhet a következő választáson.
2011. május 26. csütörtök 11:58 - HírExtra
Hiteles pártnyílvántartást akarnak

A baloldali szavazókhoz, az MSZP tagjaihoz és támogatóihoz címzett levelükben azt írják: a pártvezetők többsége azért kifogásolja, hogy az MSZP konzervatívokat és liberálisokat is befogadjon, mert az esetleg újonnan érkezők veszélyeztetnék a belső hatalmi viszonyokat.

Sürgetik, hogy a pártszavazást hiteles tagnyilvántartás alapján tartsák meg, valamint elfogadhatatlannak nevezik, hogy "a Fidesz és az MSZP informális pártpénztárnokai együttműködnek".

A pártolók

Az MTI birtokába jutott levélben, amelyet a volt miniszterelnökön kívül harmincan írtak alá (a szocialista frakció tagjai közül Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván, valamint más MSZP-s politikusok, így Arató Gergely, Avarkeszi Dezső, Csiha Judit, Kósáné Kovács Magda, Kökény Mihály és Szabó Zoltán), az olvasható: bár egyre többen fordulnak el "az erőszakos, kapkodó, dilettáns és szociálisan érzéketlen" kormánytól, a demokratikus ellenzék vonzereje mégsem nőtt, a szélsőjobb pedig "pimaszul mutogatja karmait".

Kiút keresés

Leszögezik, hogy bár az MSZP hatalmas veresége ellenére talpon maradt, támogatottsága két éve változatlan, egymilliós. Szerintük ez is jelzi, hogy a jobboldali hegemóniával szemben egy szélesebb balközép összefogás veheti fel a versenyt, nem egy hagyományos szocialista párt. Sokan vannak ugyanis - folytatják -, akik szemben állnak a jobboldallal, de nem akarnak az MSZP-re szavazni.

Mint írják, az MSZP átalakítása nem halogatható tovább, mivel nincs másik, az ország vezetésére alkalmas demokratikus erő, jelenlegi állapotában azonban a szocialista párt sem tud megfelelni ennek a feladatnak.

Az LMP nem opció

Gyurcsányék úgy vélik, tévedés, hogy a helyzet megváltoztatásához elég választási koalícióra lépni más demokratikus erőkkel. Részint mert az új választási rendszer vélhetően egyfordulós lesz, és nincs olyan párt, amellyel az MSZP megállapodhatna, hogy minden körzetben csak egy demokratikus ellenzéki párt induljon, "az LMP erre aligha lesz hajlandó".

Kitérnek arra is, ha létrejön egy nyugatos konzervatív és egy kapitalizmusbarát, emberi jogi alapokon álló liberális párt, törekedni kell velük az együttműködésre.

Bauer és Debreceni is közelebb állnak egymáshoz, mint az MSZP-s politikusok

De ha nem, "akkor nekünk kell rábírni a konzervatív és liberális szavazókat, hogy tegyék lehetővé az Orbán-rendszer leváltását" - írják Gyurcsányék. Ahogy azt is: nem veszélyezteti az MSZP balközép pozícióját, ha balliberálisok vagy konzervatív demokraták is támogatják, ugyanis kisebb a távolság a Debreczeni József és Bauer Tamás fémjelezte politikai irányzat és közöttük, mint amekkora távolság van az MSZP különböző irányzatai és személyiségei között.

Egzisztenciális félelem

Az aláírók szerint az MSZP-vezetők többségének a nyitással az a gondja, hogy sok új ember érkezhetne a pártba, akik veszélyeztetnék a belső személyi és hatalmi viszonyokat. "Szerintünk a bezárkózás politikája mögött jelentős részben nem elvi szempontok, hanem (...) egzisztenciális félelem húzódik meg. Mi ezt legitimnek tartjuk, de nem gondoljuk, hogy pár tucat ember állása fontosabb, mint a demokratikus ellenzék sikere" - írják.

A közvetlen elnökválasztással kapcsolatban - amely a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció Platform pártszavazási kezdeményezésének egyik célja - kifejtik: temérdek tapasztalatuk van arról, hogy küldöttek rejtett alkukban adják-veszik a szavazatokat, s színfalak mögötti megállapodások döntik el, kiből lesz vezető az MSZP-ben, ami elfogadhatatlan.

A pártszavazás melletti érvként hozzák fel, egy ellenzéki párt nem ijedhet meg attól, hogy egyéb ügyek mellett önmaga átalakítását is napirendre vegye, mert "ha erre nem képes, kormányozni sem fog tudni".
Kulcskérdésének nevezik, hogy a pártszavazást hiteles tagnyilvántartás alapján tartsák meg, hiszen az eredményt döntően befolyásolhatja, hogy 33 ezer vagy 19 ezer tag meglétéből indulnak-e ki.

Ezért arra kérik a választmányt, biztosítsa a pártszavazás tisztességes lebonyolításának feltételeit. (Az MSZP május elején arról tájékoztatta az MTI-t, hogy taglétszáma 33.200. A pártszavazás akkor érvényes, ha a párttagok több mint fele részt vesz, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonos szavazatot adott le. Érvényes akkor is, ha a párttagok több mint egynegyede azonos módon szavazott. A pártszavazásra bocsátandó kérdésekről a választmány szombaton dönt.)

Gyurcsány nem változott

A levélben szót ejtenek továbbá arról: vita van az MSZP-ben az előző ciklus megítéléséről is. Sokan osztják a Fidesz ítéletét, miszerint teljes kudarc volt az elmúlt nyolc év; olyanok szerint is elfogadhatatlanul liberális politikát folytatott a Gyurcsány-kormány, akik a tagjai voltak annak - írják. Gyurcsányék viszont ma is helyesnek tartják az egészségügy átalakítását, a tandíj és az ingatlanadó bevezetését. "Nem kívánjuk kidobni egykori reformpolitikánkat az ablakon még akkor sem, ha a 2006 után eldurvult politikai küzdelemben alulmaradtunk" - fogalmaznak.

Ugyancsak vitakérdésnek nevezik a Fideszhez fűződő viszonyt, mondván, amíg a Demokratikus Koalíció elutasítja a paktumpolitizálást, vannak az MSZP-ben, akik elfogadják, hogy helyben vagy országosan valamely cél érdekében háttéregyezségeket lehet kötni a Fidesszel. "Minket zavar, hogy a Fidesz és az MSZP informális pártpénztárnokai együttműködnek" - olvasható a levélben.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását