Milyen következményei lehetnek a belső minősítésnek?

Ha az értékelésből egyértelműen az derül ki, hogy az adott pedagógus alkalmatlan, akár elbocsátással is járhat, de ehhez azért igencsak alapos és konkrét indokok kellenek.

Mit szólnak a tanulmány azon megállapításához, ami arról szól, hogy a mai önkormányzati, vagyis decentralizált finanszírozási rendszer felől inkább egy központibb, kvázi állami iskolai rendszer felé kellene elmozdulni?

Az ördög természetesen a részletekben rejlik, ám összességében támogatjuk ezt a felvetést, mégpedig azon oknál fogva, hogy a fenntartó önkormányzatoknak nagyon különbözőek az anyagi lehetőségeik. Ezért egy tehetősebb helyhatóság tehetősebb iskolát tud fenntartani mint egy szegény, márpedig innentől kezdve esélyegyenlőségről nem lehet beszélni. Márpedig úgy versenyeztetni az iskolákat, hogy az egyik már ott áll a startvonalnál, a másik meg még az istállóban nyergel, nem fair. Az állami iskolai rendszer mellé természetesen egy nagyon szigorú minőségbiztosítási szisztémát is hozzá kellene rendelni, s akkor azonos feltételrendszer mellett kibukna, melyek azok az intézmények, akik valóban pluszt tudnak nyújtani.

Ez az egyik fele a dolognak. A másik pedig, hogy rettentő nagy pazarlás is megfigyelhető a rendszerben. Például, hogy egy önkormányzat külső szakemberrel fel akarja méretni az iskolája szakmai működését, komoly összegeket kell fizetnie érte. Tehát van pénz a közoktatásban, csak épp nem annak a pedagógusnak csorog, aki ebben a rendszerben igazán keményen dolgozik nap mint nap.

A központi finanszírozás bírálói azt mondják, csak helyi szinten lehet megmondani, mire van szüksége egy-egy intézménynek, felülről ez nem lehetséges.

Ezzel is egyet lehet érteni, de ha a helyi önkormányzat hiába méri fel, hogy mire lenne szüksége a megfelelő színvonalú oktatás biztosításához - gondolok itt akár alapfelszerelésre is – és mégsem tudja előteremteni, akkor nincs miről beszélni. Persze tény, hogy a központi finanszírozás is számtalan veszélyt rejt, nem is tesszük le mellé egyértelműen a voksunkat.

Csermely úr megállapítja, hogy 20-30 év múlva összeomolhat a magyar társadalom, ha nem történik meg egy mélyreható oktatási reform. Valóban ekkora lenne a veszély?

Az, hogy a magyar oktatás még mindig úgy működik ahogy és nem omlott össze úgy, mint az egészségügy, elsősorban a kollegák gyermekszeretetének és kitartásának köszönhető. De ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsenek legalább akkor gondok, mint az egészségügyi ellátórendszerben. Az elmúlt évek elvonásai például abban csúcsosodik ki, hogy az egyik legmenőbb magyar egyetem rektora úgy kezdi a tanévet, hogy bejelenti: felzárkóztató kurzusokat indítanak az első évfolyamos hallgatók számára, mert elemi hiányosságaik vannak a gimnáziumi tananyag terén is.

Mi a lehet a haszna a Bölcsek tanulmányának?

Hogy ráirányítja a figyelmet a közoktatásra és elindul egy kimunkált szakmai vita. Hogy kimondja, hogy az oktatás nem lehet a politika játékszere és terepe. Hogy ráébreszt, hogy társadalmi és politikai konszenzus kell az elmúlt négy-, nyolc-, tizenkét év közoktatás kárára elkövetett csorbáinak kiköszörüléséhez.