2024. május 7. - Gizella

Kis magyar falu, nagy álmokkal

Bioerőmű és aszalóüzem létesítését, valamint távfűtő és távhűtő rendszer kiépítését tervezi az ország legkisebbnek tartott önálló faluja, a Veszprém megyei Megyer.
2009. július 8. szerda 08:46 - HírExtra
A település polgármestere az MTI-nek elmondta: az 500 millió forint költségű beruházással biztosítani tudnák a település áram- és hőenergia-ellátását, sőt, még szolgáltatóvá is válhatnak, bevételhez jutva ezáltal. A fejlesztéshez szükséges pénzt pályázatokkal szeretnék megszerezni.

Pajer Kristóf közölte: a 64 lakosú település önkormányzata évi mintegy tízmillió forintból gazdálkodik, a pályázati önrészt projekthitelből kívánja előteremteni. Elmondta: a biogázüzemben keletkező hőenergiával egy gyümölcsaszaló kisüzemet működtetnének, a megmaradó hőt pedig a falu 25 házának fűtésére használnák.

A beruházás révén nyáron a házak hűtése is megoldható lenne, ezzel Megyer az ország "első teljesen légkondicionált faluja" lehetne - tette hozzá a polgármester.

A biogázüzem működtetéséhez elsősorban a környéken termelt kukoricaszárat használnák fel, a biomassza kazán fűtését pedig a mezőgazdaságban és a kiskertekben fellelhető növényi hulladékból biztosítanák. Sikeres pályázat esetén 2010 novemberétől működne az erőmű és aszalóüzem, valamint a fűtő-hűtő rendszer.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását