2024. május 6. - Ivett, Frida

John Emese válaszolt Atkárinak

Néhány napja Atkári János, volt főpolgármester-helyettest kértük meg arra, hogy értékelje a főváros 2008-ra vonatkozó terveit. Atkári meglehetősen éles kritikával illette a főváros vezetését, többek között John Emesét, az SZDSZ fővárosi frakciójának vezet
2008. január 25. péntek 07:27 - Pór Károly
Atkári János legélesebben azt kifogásolta a 2008-as költségvetési koncepcióban, hogy a privatizációkból remélt bevételek mellett szerepelnek 6,5 milliárdos értékben osztalék és hozambevételek is. Ez azért problémás szerinte, mert ha az ezek legnagyobb hányadát kitevő két vállalatot, az ELMŰ-t (ez már meg is történ) és a Főgázt privatizálja a főváros, akkor nem lesz ekkora osztalék és hozambevétel, vagyis ebből következően a tervezetthez képest automatikusan kevesebb lesz a bevétel, nagyobb lesz a hiány. Ennek kapcsán hozta szóba John Emesét is Atkári: „Erre a másik notórius személyiség, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, John Emese olyan választ bírt adni, hogy amíg a főváros a birtokában van a két vállalatnak, addig kötelező az osztalék és hozambevétel feltüntetése. Ez egyszerűen egy költségvetési koncepcióban, ami egy prognosztizáció a jövőre nézve, nem felel meg az általános elemi logika szabályainak, legalábbis annak, aki kijárta az általános iskola első négy osztályát. Ha John Emese ennyit lát a dolgokból, akkor a főváros életveszélyben van.”

Ezek után kerestük meg John Emesét, hogy reagáljon az Atkári által elmondottakra.

Mi a véleménye arról, amit Atkári János önnel kapcsolatban nyilatkozott?

Őszintén megvallva nem emlékszem fent idézett mondataimra, sőt arra sem, hogy az idei évben bárki a fővárosi költségvetésről kérdezett volna. Így nem tudom, Atkári úr honnan idéz, mit és kit minősít. Személyeskedése és indulata pedig érthetetlen számomra.

Mi a véleménye arról, amit a költségvetésről mondott Atkári, aki az idézetteken kívül is jelentős kritikával illette a 2008-as koncepciót?

A költségvetés jelenleg is ugyanabban a szemléletben készül, amit a városházán ő vezetett be. Tiszteletben tartjuk Atkári János véleményét, de néhány éve Atkári úr éppen azért kért fel nemzetközi hitelminősítő intézeteket, hogy ne a politikusok szubjektív véleménye alapján derüljön ki, milyen állapotban van Budapest költségvetése, hanem a valósággal nézzünk szembe. Mindkét minősítő ügynökség – Moody’s és Standard and Poor’s - Budapestről 2002. óta készített valamennyi elemzésében számtalan pozitívumot sorol fel, így értékeli például a város költségvetési politikáját, a pénzügyi tartalékokat, sőt, még a féken tartott adósságállományt is. A Moody’s legutolsó jelentéséről éppen a múlt héten hallhatott a nyilvánosság.

Akkor ezek szerint nem jelent problémát az, amit Atkári úr felvetett, vagyis, hogy a koncepcióban egyszerre szerepel az ELMŰ és Főgáz részvényekből származó várható osztalék és hozambevétel, valamint a privatizációból várt bevétel is.

Az ELMŰ részvények értékesítése megtörtént, tehát az ELMŰ osztalék- és hozambevétele a végleges költségvetésben nyilvánvalóan nem szerepel majd. A FŐGÁZ esete ennél bonyolultabb, hiszen például egyáltalán nem mindegy, hogy az év melyik szakaszában, osztalékfizetés előtt vagy után kerül sor a privatizációra.

Igen, éppen erre mondta azt Atkári János, hogy nincs megfelelően kidolgozva, eltervezve a privatizáció. Nincs részletes hatástanulmányokkal alátámasztva az, hogy mikor is kellene privatizálni.

Tavaly nyáron a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, tanácsadókat kér fel a Főgáz esetleges értékesítéséhez, azaz megvizsgáltatjuk, mikor és milyen feltételek mellett érdemes az eladás mellett dönteni. Csak e tanulmányok elkészülte után születhet érdemi döntés az értékesítésről.

Atkári azt is kifogásolta, hogy nem történt meg a privatizációról való döntés előtt annak a vizsgálata, hogy milyen hatást gyakorolhat a privatizáció más fővárosi tulajdonú cégekre?

Még egyszer hangsúlyozom, a Főgáz privatizációjáról még nincs döntés Nyáron privatizációs tanácsadót választottunk ki, aki megvizsgálja az értékesítés lehetőségét és következményeit.

Mi az önkormányzat sajtóosztályától kértünk felvilágosítást, és ők a különböző osztályokkal történt közel 1 hónapos egyeztetés után a következő tájékoztatást küldték:
„A Főgáz önkormányzati tulajdonrészére az év során szeretnénk pályázatot kiírni.” Ebből számomra az következik, hogy ez már egy eldöntött tény.

Nincs eldöntött tény. A városvezetés többször kinyilvánította, hogy ez a célja, szeretné ha erre sor kerülne ebben az évben. Tehát van egy ilyen szándék, de nem tartunk abban a fázisban, hogy döntés született volna. A privatizációnak egyelőre nincs időpontja.

Ezek szerint akkor lesznek ilyen vizsgálatok, amiket Atkári úr hiányolt?

Nem lesznek, hanem vannak. Az ELMŰ részvények értékesítése előtt is gondosan megvizsgáltuk a lehetőségeinket, a Főgáz esetében sem lesz ez másként. Ne feledjük, az ELMŰ papírjai végül a kikiáltási árnál 20 százalékkal magasabban keltek el, így a 19,2 milliárd forintos vételárral 3 milliárd forint többlet jutott Budapestnek.

Oktatáspolitikusként arról mi a véleménye, hogy Atkári szerint a fővárosi intézményrendszerben, és itt elsősorban a középiskolákra gondolt, további átszervezésekre, bezárásokra lenne szükség.

Ez a vélemény mindenképpen meglep. Nem tudom, mennyire követte az elmúlt év eseményeit. Tizenhat éve elmulasztott racionalizálási folyamatot hajtottunk végre a szakképzés területén, ami számomra – oktatáspolitikusként – igen fájdalmas volt, s ami feltehetőleg jóval kevésbé lett volna az, ha néhány évvel ezelőtt, Atkári úr tevékenysége idején megkezdődött volna. Ha lett volna hozzá politikai bátorság korábban, akkor sokkal egyszerűbb lett volna a helyzet tavaly.

Ő pontosan azt mondta, hogy többek között ez vezetett a távozásához. Vagyis, hogy nem indultak meg azok a racionalizációs folyamatok, melyeket ő szükségesnek látott.

Mi végigcsináltuk azt, amit ő annak idején nem tett meg, azzal a másik főpolgármester helyettessel, aki az oktatásért felelt akkor. Egy elég nehéz időszakot vállaltunk ezzel, és ezért - ráadásul egy fős többség mellett – kimondottan dicséretet érdemel a főváros.
További bezárásokra nemcsak szükség, hanem lehetőség sincs.

Ehhez képest mi a következő tájékoztatást kaptuk a főváros sajtóosztályától: Kisebb mértékű átalakításokra folyamatosan lehet számítani az év során, főleg, ha a kerületek nem bírják tovább finanszírozni a középiskoláikat, és a feladatot átadják nekünk.

Ez egy másik kérdés, és arról szól, hogy nagyon sok kerület önként tart fenn középiskolákat, de most egy sor kerületi önkormányzat ezt már nem tudja vállalni. Ilyenkor természetesen a kötelező feladatokat át tudjuk venni, de nem fogjuk az intézményt úgy teljes egészében átvenni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását