2024. április 19. - Emma

Atkári: Budapest vezetése szakszerűtlen, felkészületlen, hozzá nem értő

Több részes sorozatot indítunk a Fővárosi Önkormányzat 2008-ra vonatkozó terveiről, azok megvalósíthatóságáról. Az objektív kép érdekében az önkormányzat mellett megkérdeztük Atkári Jánost, aki 1994 és 2006 között volt Demszky Gábor főpolgármester helyett
2008. január 18. péntek 12:21 - Pór károly
Költségvetés

A Fővárosi Önkormányzat számunkra eljuttatott anyagából kiderül, hogy jelenleg a 2008-as költségvetés koncepciója van készen, eszerint a város 443 milliárd forintból gazdálkodhat, a számok azonban csak a költségvetés elfogadásakor, várhatóan februárban válnak véglegessé. Az biztos, hogy kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly. „A helyzet paradox, hiszen miközben a fővárosi adóbevételek dinamikusan növekednek, a budapesti önkormányzatok bevételei ugyanilyen dinamikusan csökkenek. Az állam ugyanis egyre kevesebb bevételt hagy helyben. Négy éve például még 212 ezer forintnyi személyi jövedelemadó (szja) jutott egy budapesti lakosra, idén már 262 ezer. Csakhogy amíg 2004-ben még 5600 forint maradt a fővárosnál ebből a pénzből, idén várhatóan már csak 1700. Ha a Budapesten beszedett adók összességét nézzük, a bevételnek kevesebb mint egytizedét kapja vissza valamilyen formában a 24 budapesti önkormányzat az államtól. Ez nagyon nehéz költségvetési helyzetet teremt. Pedig a budapesti cégek és magánszemélyek termelik az ország pénzének több mint harmadát” – áll abban a nyilatkozatban, melyet az önkormányzat eljuttatott nekünk.

Atkári János kifejtette, hogy a 2008-as év végső költségvetése meghaladhatja az 500 milliárd forintot. Ez azért lehetséges, mert a tavalyi év végleges zárása még nem történt meg, de amennyiben a 2007-es évet lezárják, akkor a megmaradt pénzek is bekerülnek az idei büdzsébe, így emelkedhet a végső összeg 500 milliárd fölé

A laikusok számára a költségvetési számokból a leginkább az lehet szembetűnő, hogy a jövedelemadókból származó bevételeknek mindössze egytized százaléka jut vissza az önkormányzatokhoz, ráadásul az adóbevételek növekedése ellenére évről évre egyre kevesebb pénzt kapnak vissza az önkormányzatok. Atkári erre így reagált: „Ez olyan sajátos helyzet, amely minden nagyobb adóerővel, adóbevétellel rendelkező települést általánosan súlyt. Az adóerőképességi számítás évről évre változik, súlyosbodik, vagyis mindig több pénzt vonnak el, ezért fordulhat elő, hogy a nagyobb bevételek ellenére kevesebb pénz jut vissza az önkormányzathoz. Az elvont pénzekből támogatják azokat a településeket, ahol gyenge az adóerő képesség. Ennek a nem túlzottan normatív rendszernek viszont megvannak a technikai határai, és 2008-ban odáig juthat az önkormányzati finanszírozási rendszer Budapesten , hogy nem lesz miből elvonni, mert gyakorlatilag nem lesz helyben maradó szja.” Kérdésünkre hozzátette, hogy ezen negatív tendencia ellenére sem lehet összehasonlítani ezeket az elvonásokat az Orbán-kormányéval, amikor lórúgásszerű 15-20 milliárdos megvonások érték a fővárost, mindenféle kompenzációs intézkedés nélkül: „Komoly kritikával tudom illetni a jelenlegi kormányzó koalíciót és a városvezetést, de ez nem feledteti el velem, hogy az Orbán-kormány idején nyilvánvaló pártpolitikai megfontolásokból egy durva fővárosellenesség érvényesült.”



Atkári szerint a finanszírozás módján – bármennyire is méltatlan az a fővárosra nézve – az ország jelenlegi helyzetében nem lehet változtatni, nincsenek Budapest számára kedvező átcsoportosítási lehetőségek, a kormány felelőssége ezen a téren abban áll, hogy ne változtassanak évről évre a finanszírozási szabályokon, és ne akarjanak ennél is több pénzt elvonni, mert már nincs miből. A volt főpolgármester – helyettes elmondása alapján csak magára számíthat a város, ezért a mostani kifejezetten válságos gazdasági helyzetből csak nagyon komoly fogyókúra árán lehet kiszabadulni.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását