2024. október 3. - Helga

A vezetők alapbére megint emelkedett

Januártól az eddiginél nagyobb alapbért és többnyire kisebb ösztönző prémiumot kap a fővárosi önkormányzat 17 gazdasági társaságának első számú vezetője - erről kedd délutáni zárt ülésén, jórészt csak a kormánypárti képviselők szavazataival döntött a Fővá
2008. január 16. szerda 07:16 - Hírextra
Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek közös előterjesztésükben megállapították, hogy az új díjazás és a prémiumrendszer megfelel a versenyszférában szokásos teljesítményekhez kötődő díjazásnak. A főpolgármester-helyettesek az új javadalmazási struktúrát a korábbi gyakorlattól eltérő szemléletű, hatékony gazdálkodási eredményességet és vállalatirányítást biztosító piacképes vállalati menedzsment kialakításával indokolták.

Emlékeztettek rá, hogy eddig viszonylag alacsonyabb havi bérezés és magasabb, gyakran nehezen áttekinthető és ezáltal korlátozottan ellenőrizhető prémiumrendszer működött. Szerintük a cégek gazdálkodásának hatékonyságával és a feladataik magas színvonalú ellátásával kompenzálható a magasabb menedzseri fizetések miatti költségnövekmény. Megjegyzik, hogy az új javadalmazási rendszerben jelenetős szerepet kap a teljesítményhez kötöttség. Az ezen alapuló prémiumfeltételeket a cégek igazgatóságai, felügyelő bizottságai állapítják meg, illetve ellenőrzik végrehajtásukat. Az igazgatóságok többletjavadalmazást sehol nem állapíthatnak meg gazdasági bizottság által átruházott hatáskörben hozott döntésben rögzítettekhez képest.

Csatlós Csaba (MDF) a zárt ülést követően az MTI-nek elmondta, hogy az ellenzék azért nem szavazta meg a helyszíni kiosztású javaslatot, mivel ezzel szerintük átlagosan havonta 80 százalékkal növekszik a cégvezetők alapbére. Hozzátette: egy esetben, az önkormányzat vagyonkezelő részvénytársaságánál megszavazta a díjemelést. Furcsa lenne ugyanis "ha a főváros összes vagyona felett diszponáló cég vezetője kevés pénzt keresne".

Az ellenzék ezúttal is szorgalmazta azt, hogy ne egy előterjesztésben, hanem külön-külön javaslatok alapján, a specialitások egyedi meghatározásával döntsenek a béremelésekről és a prémiumokról. Vannak ugyanis az előterjesztésben szereplő cégek között olyanok, amelyek komoly veszteséget termelnek és vannak nyereségesek is. Ez utóbbiaknál nincs gond a béremeléssel - jegyeztet meg.

Csatlós Csaba tájékoztatása szerint az ülésen arra a kérdésükre, hogy az eddigi alapbérhez képest miért a BKV vezérigazgatójának a legmagasabb az emelési mértéke, a bizottság elnöke csak annyit jegyzett meg, hogy "azért". Az MDF-es politikus leszögezte, "másfél millió forint havonta, plusz 150 százalék prémium, azért álljon már meg a menet".

A bizottság döntésének megfelelően az eddigi 667 ezer forinttal szemben ezután havi 1,5 millió forintot kap a BKV vezérigazgatója, aki éves alapbérének maximum 150 százalékban is részesülhet. Kormánypárti politikusok közölték, hogy a cég előző vezérigazgatója menedzserszerződése alapján akár évi 20 millió forint körüli ösztönző prémiumot is megkaphatott a 8 millió forint körüli fizetése mellé. Csatlós Csaba megjegyezte, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató az új szabályozás alapján ennél többet, akár 45 millió forint körüli juttatást is kaphat.

Az eddigi havi 667 ezer forint és az évi 150 százalékos prémiumával szemben ezután 1 millió 250 ezer forint havi fizetést és 100 százalékos prémiumot kap a Főtáv és a közterület-fenntartó zrt. vezérigazgatója. A korábbi 552 ezer forintos havi fizetés és a 150 százalékos prémium helyett, ezután 930 ezer forintos havi fizetést és 60 százalékos prémiumot kaphat a fővárosnak a fürdőkkel, az ingatlankezeléssel, a kertészettel, a temetkezéssel, a filmügyekkel foglalkozó, valamint a vidám parki társaságának vezérigazgatója.

Valamivel több mint egymillió forint havi bére lett a vagyonkezeléssel foglalkozó zrt. és a csepeli szennyvíztisztító építését gondozó kft. vezetőjének. Az előbbinek 100 százalékos, az utóbbinak 45 százalékos prémium adható. A kéménysepréssel és a szennyvízszippantással foglalkozó cégek igazgatói az eddigi 552 ezer forintos alapbér és a 150 százalékos prémium után, 860 ezer forintos havi fizetést és 60 százalékos prémiumot kaphatnak.

A parkolási kérdésekkel és az utcai illemhelyekkel foglalkozó cég ügyvezetője a korábbi 328 ezer forintos havi bér és a 150 százalékos prémium helyett 620 ezer forintos fizetést és 45 százalékos prémiumot kaphat. A vezérigazgatók egy része igazgatósági tagként is díjazást kap, esetenként több mint 200 ezer forintot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását