A jelenlegi egyiptomi forradalomra adott reakciók után szemrebbenés nélkül állíthatjuk, a Nyugat csak addig híve a demokráciának és szabadságjogoknak a harmadik világban, míg az nem ütközik saját politikai érdekeikbe.

Ami Iránban érték…

A demokráciára hivatkozva megtámadni nem demokratikus berendezkedésű országokat, a Nyugat szerint helyénvaló. Sőt, az Egyesült Államok egyfajta kötelességének tekinti, hogy a demokrácia felett világszinten őrködjön. Persze mindenki tudta Irak megtámadásakor is, hogy Amerika pusztán saját stratégiai és gazdasági érdekeit tartja szem előtt, mikor közel-keleti vállalkozásába kezdett. Ez természetesen be is igazolódott azóta.

A demokráciára hivatkozva kirohanni a Nyugat réme, Mahmúd "holokauszt-tagadó" Ahmedinedzsád ellen a 2009-es iráni választások után, helyes. Akkor persze a teheráni utcákon hömpölygő tömeg volt a szerencsétlen, elnyomott nép, aki a szabadságért küzd, akár még élete árán is.

Ki ne emlékezne arra a borzalmas, szívszorító videóra, amelyik egy Neda nevű fiatal nő meggyilkolását rögzítette? Hiszen ezek a képsorok özönlöttek az egész nyugati médiából. Neda nem csak a perzsák számára vált szimbólummá, hanem a nyugati világ is a szabadság mártírjává kiáltotta ki.

Akkor persze a Nyugat hangosan követelte az iráni nép igazságát, a szavazatok újraszámlálását, és az Ahmedinedzsád-féle rezsim felszámolását.

…az Egyiptomban nem annyira?

Most viszont egészen más a nyugati hatalmak álláspontja. Már amelyik mer nyilatkozni. Márpedig a nagy Nyugatnak a világ minden konfliktusával kapcsolatban illik és szokása is megszólalni.

Természetesen, hiszen itt Hoszni Mubarakról van szó, aki bizonyos szempontból – ha mondhatjuk így – éppen Ahmedinedzsád ellenpólusa. Mubarak ugyanis kiegyezett Izraellel. A Nyugat persze ezt úgy kommunikálja, hogy „a közel-keleti békéért nagy lépéseket tett”. Holott az arab világ jelentős része szerint Mubarak ezzel a legfontosabb pánarab ügynek, a palesztin kérdésnek adott egy súlyos pofont.

Nemcsak az európai vezetők (lásd: keretes), hanem Washington is éppen ezért rendkívül visszafogottan és óvatosan nyilatkozott. A „világ csendőre” most egyáltalán nem fejezte ki együttérzését a demokráciáért küzdő tömeggel. Sőt, Obamáék legszívesebben megtartanák Mubarakot jelenlegi pozíciójában, ezért először csak egy reformfolyamat elindítására próbálták rávenni. Az egyiptomi tömegek kitartásával való szembesülésük után azonban már egy finom átmenettel is megelégednének a Mubarak-féle rezsimből valami új rendszerbe.

Maga a Haaretz is megírta, hogy Izrael bizalmasan megkérte az Egyesült Államokat és Európát, támogassák Mubarakot a „közel-keleti béke érdekében”. A nyugati média, például a BBC is úgy számol be az egyiptomi eseményekről, hogy közben arról beszél, milyen hatással lesz ez Izraelre.



Nyugati álmodozók

A nagyhatalmi politikával ellentétben a nyugati átlagemberek másképpen gondolkoznak az egyiptomi helyzetről. Mondhatni átestek a ló túloldalára.

A nyugati ember ugyanis szinte gondolkodás nélkül szabadságharcnak kiált ki mindenféle tömegtüntetést, mely egy harmadik világbeli rezsimben történik, és onnantól kezdve nem győznek hogy szolidarítani. Egyre szaporodik a Facebookon is azok száma, akik profilképüket az egyiptomi tüntetők egyezményes szimbólumára cserélik.

Emögött nyilván az a felfogás áll, hogy a fejlődés csúcsa a demokrácia, és csakis akkor működhet jól egy ország, ha négyévente választások, az állampolgároknak pedig mindenféle szabadságjogaik vannak. Ez nagyjából igaz is. Legalábbis Nyugaton.

A világ többi részén azonban teljesen más történelemmel, más hagyományokkal rendelkező országok vannak. Ha már az arab világnál tartunk, nekik mindigis karizmatikus vezetőik vannak, a demokrácia egyszerűen nincs benne a hagyományaikban. Ráadásul ezek az országok vallásilag, etnikailag, ideológiailag teljesen megosztottak, és legtöbbször olyannyira összeegyeztethetetlenek a különböző csoportok nézetei, hogy hamar működésképtelenné válna miattuk egy demokrácia.