2024. május 7. - Gizella
2011. január 1. és június 30. között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Ezért a HírExtra összegyűjtötte, hogy mire számíthatunk.
2011. január 7. péntek 10:21 - Tóbiás Gábor
Egy olyan szervezet élén elnökölünk, aminek jelenlegi helyzete meglehetősen összetett. Sokan féltik az eurót is, ráadásul lassan nem telik el úgy fél év sem, hogy ne kelljen megmenteni valamelyik tagországot a csődtől.

Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy egy olyan országnak kell most fél évig őrködnie a rendszer stabilátása fölött, amire pár hete erős össztűz zúdul a nyugati sajtóból.

Nem vagyunk egyedül


A Lisszaboni Szerződés értelmében 2010. január 1-jétől úgynevezett trió elnökségek működnek az EU élén. Ez annyit tesz, hogy a soros elnökségek hármas csoportokból tevődnek össze és együtt hosszú távú együttműködést folytatnak. Hazánk Belgiummal és Spanyolországgal „került össze”. A belgák és a spanyolok 2010-ben látták el az elnökségi feladatokat, Magyarország pedig most következik.

A trió tagjai segítik egymást a feladatok ellátásában, azaz szoros együttműködést folytatnak annak érdekében, hogy az elnökségi programok zökkenőmentesen és következetesen valósuljanak meg. A gördülékenység érdekében természetesen nem csak csoporton belül, hanem az egyes elnökségi triók egymás között is egyeztetnek.

„Az elnökségi trió együttműködésének alapvető keretét határozza meg a trió tizennyolc hónapos elnökségi programja” – olvasható a Külügyminisztérium honlapján. Ez a program a stratégiai keretből (a trió legfőbb politikai céljait foglalja össze) és az operatív programból áll, ami tulajdonképpen a tényleges tevékenységet fedi le.

A tagállamok a közös program mellett továbbra is készítenek saját, féléves programokat.

Gazdaság, szegénység, integráció

2010 decemberében fogadta el a kormány a magyar EU-elnökség programját, amit a 2011-es első Általános Ügyek Tanácsán a tagállamoknak, az Európai Parlament képviselőinek pedig a 2011. január 19-i plenáris ülésen mutatja be a miniszterelnök.

Az egyik legfontosabb feladat az uniós gazdaság konszolidációja. Ennek egyik fontos alkotóeleme az "Európa 2020" stratégia, ami a munkahelyteremtésre és a versenyképesség fenntartására fókuszál.

A magyar elnökség mindemelett az euró stabilitását is szeretné megteremteni. (Ez annak tükrében érdekes, hogy nálunk még a forint a fizetőeszköz és években mérhető, mire bevezetik hazánkban az eurót.)

Úgy tűnik, hogy a Fidesz európai szintre kívánja emelni a már-már védjegyévé vált kis- és középvállalkozások erősítését. Legalábbis a programban ez is benne van.

Ezen kívül a gyermekszegénység elleni küzdelem és a romaintegráció is szerepet kap ebben a félévben.

Mezőgazdaság és energia

Hazánk elnöklése alkalmával elvileg érdemi párbeszéd zajlik majd az egyes uniós ágazati politikák jövőjéről. Kiemelt figyelmet szentelnek majd az Unió mezőgazdasági elképzeléseinek.

A 2011. februári Európai Tanács ülésének témája pedig az energiapolitika lesz. Ennek a legfontosabb eleme, hogy az Európába érkező gáz  kevésbé zavaros hátterű országokon keresztül érkezzen.

Ne feledkezzünk meg a Duna Régió Stratégiáról sem, ugyanis ez is a kiemelt célok között szerepel.

Bővítés


Eddig sem volt titok, hogy Magyarország szívesen látná az EU-n belül a horvátokat. Emellett pedig a schengeni határok kiterjesztését is szorgalmazza a magyar elnökség, hogy ne kelljen elvámolni az erdélyi pálinkát, és útlevél nélkül utazhassunk a bolgár tengerpartra.

A lisszaboni szerződés
A lisszaboni szerződéssel bevezetett főbb változtatások közé tartozott a minősített többségi szavazások számának növelése az EU Tanácsában, az Európai Parlament megnövelt szerepe a döntéshozásban, a pillérrendszer megszüntetése, új tisztségek létrehozása (az Európai Tanács elnöke és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője) egy egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés két jelenlegi és egy jövőbeli kivétellel jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát. A szerződéssel eredetileg csökkentették volna az EU-biztosok számát 27-ről 18-ra, de ezt végül az íreknek adott garanciákban visszavonták.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását