Hogy értékelné az elmúlt ciklust egészségpolitikai szemszögből?

Miközben a világban jelentős fordulat történt az egészségügy megítélésében, miközben másutt már nem szolgáltató szektorként, hanem értéktemető ágazatként tekintenek rá, addig itthon az elmúlt nyolc, de különösen az elmúlt négy év semmi másról nem szólt, mint a forráskivonásról. Az új szemlélet nem érintette meg az egészségügy hazai alakítóit, mert az ágazatot a rossz gazdaságpolitika oltárán feláldozták. Tény: az elmúlt ciklusban GDP arányosan a harmadik legnagyobb forráskivonást az egészségügy szenvedte el. Ennek eredménye a várólisták hosszabbodása, az orvosok-nővérek elmenekülése, a komoly működési zavarokról nem is beszélve.

Milyen állapotban lenne ma a rendszer, ha végbemennek a 2006-ben kezdett reformok?

Szeretném leszögezni, hogy valójában reform, mint olyan, nem volt, csupán a forráskivonás marketingeszközeként létezett. Csak ezt a célt szolgálta. Megjegyezném, hogy a szocialisták által kezdeményezett kórház privatizációk sehol sem vezettek eredményre, ellenben az ellátás durva romlását hozták magukkal. A társadalombiztosítás privatizációja pedig, amit elsősorban az SZDSZ támogatott, az állami források magánkézbe juttatására szolgált. Egy olyan rendszert akartak ránk erőltetni, ami Európa és főleg térségidegen. A vizit- és kórházi napidíjakból beszedett 23 milliárd forint egytizede a közvetlen gyógyításból kivont forrásoknak, a teljes egészségügyi alapból elvett összegnek pedig majdnem egy húszada.

Mi volt az elmúlt két ciklus legnagyobb pozitívuma, illetve negatívuma?

A legrosszabbnak az orvos-beteg közti bizalmi viszony szétrombolását tartom, a legnagyobb pozitívum pedig, hogy sikerült a magyar polgárokat ráébreszteni arra, hogy vannak olyan közös célok, amelyek mentén létezik egy nagy nemzeti összefogás, s itt most a szociális népszavazásra célzok.

2006-ban a szocialisták megszüntették a kötelező kamarai tagságot. Jó döntés volt?

Minden döntés mögött azt kell keresni, mi volt az igazi cél. A kamarai tagság megszűntetésével az igazi cél az volt, hogy a forráskivonásokkal szemben kialakuló ellenállást csökkente a kormány, hogy az orvosi társadalom érdekképviseletét gyengítsék. Ez nem szakmai, hanem politikai céllal történt.

Ezt értsem úgy, hogy önök kormányon visszahoznák ezt az intézményt?

Nem tudok erre most válaszolni. Ezt a kamarával egyeztetve végig kell gondolni és általánosságban is újra kell gondolni az egészségügyi érdekképviselet helyét és szerepét.

Mit gondol, mit fog csinálni a választások után?

Én a Fidesz egészségpolitikusa, ezen kívül regionális politikai igazgatója vagyok. Semmilyen kormányzati ambícióm nincs, annak idején is szolgálatra és nem pozícióra jelentkeztem. Hogy lesz-e rám szükség a következő ciklusban is, egyelőre még nem tudom.

Mit gondol Kökény Mihályról, az MSZP egészségügyi vezérszónokáról?

Kökény Mihály komoly tapasztalattal rendelkező egészségpolitikus, aki a párthűség hatására az elmúlt időkben bevállalt egy csomó olyan szerepet, amelyekkel úgy gondolom, ő maga sem értett egyet. Szerintem számára is lelkiismereti konfliktusokkal teli volt az elmúlt időszak, sajnálom, hogy ezeket a méltatlan helyzeteket bevállalta, vagy bevállaltatták vele. Ezzel együtt, mint szakembert tisztelem és becsülöm.

El tudja képzelni, hogy a következő ciklusban, a Fidesz győzelme esetén is ő vezesse az egészségügyi bizottságot? (A Fideszes Varga Mihály például ellenzéki képviselőként elnököl a költségvetési grémiumban.)

Azt hiszem, 2010 után másfajta egészségpolitika lesz, s ehhez talán új szemlélet és hozzáállás is kell…

A Kökény Mihállyal ugyanebben a témában készített interjúnkat itt találják.