Hogyan értékelné az elmúlt ciklust egészségpolitikai szemszögből?

Árnyaltan. Nagyon fontos pozitívumok is történtek. Elég ha csak azt nézem, hogy korszerűsítettük a védőoltási rendszert, megújult a mentőszolgálat és elkezdtünk fontos reformokat, amiket mostanában divat lebecsülni. Pedig a gyógyszerpiacot a gyógyszerár csökkentésekkel együtt mi tettük rendbe, ahogy a járulékfizetés rendszerét is. Ezzel együtt tény, hogy a reformokat az egészségügyben talán túl gyorsan, a szakma meggyőzése nélkül igyekeztünk végrehajtani, talán nem is mindig a legjobb módszereket választva. Hadd tegyem hozzá, hogy a dolgok nehezét a rendszerváltás óta mindig a baloldali kormányok vállalták el.

Ebbe azért a nagy számok törvénye is belejátszhatott: az elmúlt húsz évből tizenkettőt a szocialisták hatalomban töltöttek.

Akkor vegyük az első négy évet. Az Antall-kormány idejének egészségügyi reformjait tulajdonképpen még a Németh-kormány készítette elő, a társadalombiztosításra való áttéréstől kezdve egészen az egységes ÁNTSZ létrehozásáig. Persze nem voltunk hibátlanok, és ezt egy percig nem tagadom. Egy csomó konkrét szakmai intézkedésben például lehettünk volna megfontoltabbak. Ám eggyel biztosan nem vagyunk vádolhatók: hogy nem törekedtünk arra az elmúlt nyolc esztendőben, hogy egy átfogó modernizációba vigyük az egészségügyet. És az, aki ma csak romokról és összeomlásról beszél, egyszerűen nem mond igazat. A szakmát becsüli le, aki csak a kudarcot látja.

Érdekes, hogy a reformfolyamat elakadásában kulcsszerepet játszó társadalmi ellenállásra a Fidesszel és a szakmával ellentétben nem célzott.

Kétségkívül igaz, hogy az emberekkel sem tudtuk elfogadtatni a változásokat. De Magyarországon valahogy máig nem alakult ki az egyéni felelősségtudat. Itt még mindig kísért az államszocialista örökség. S bár ebből a szempontból a kilencvenes évek nyugdíjreformjának kommunikációja jóval sikeresebb volt, azt is látni kell, hogy az még egy jóval kedvezőbb történelmi időszakban, jóval kevésbé megosztott társadalomban ment végbe.

Ennek köszönhető a vizitdíj elsöprése?

Egész Európa megmosolygott bennünket, mikor egyedüliként a kontinens országai közül a vizitdíjról tartottunk népszavazást, hiszen ez a hozzájárulás az uniós tagállamok többségében bevett gyakorlatként működik, ráadásul költségvetés tételt is érint. Persze a vizitdíj csak egy szimbolikus üggyé magasztalódott eszköz volt, amely alkalmassá vált arra, hogy a reformokat meggátolja.

Milyen állapotban lenne ma a rendszer, ha végbemennek a reformok?

Valószínűleg ettől önmagában nem lenne több pénz az egészségügyben, a válság így is, úgyis éreztetné a hatását. De azt gondolom, hogy a rendelkezésre álló forrásokat ésszerűbben lehetne hasznosítani, például, mert biztosítók jobban odafigyelnének, hogy ki, milyen kórházba kerül és ott milyen ellátást kap. Ésszerűbb munkamegosztás lenne az intézmények között. És a vizitdíj is racionalizálná a rendszert. Kicsit tehát előrébb lennénk.

Mi volt az elmúlt két ciklus legnagyobb pozitívuma, illetve negatívuma?

A legjobb dolognak azt tartom, hogy az új uniós tagállamok között Magyarországnak sikerült a legnagyobb összeget közösségi forrásokból az egészségügyre fordítania. Ez közel ötszáz milliárd forintot jelent 2007 és 2013 között. A legnagyobb negatívum, hogy túlzottan bíztunk a reformok erejében és ezért megfeledkeztünk a változtatások ütemezéséről.

2006-ban Önök szüntették meg a kötelező kamarai tagságot. Jó döntés volt?

Bár erről a döntésről azóta is folynak viták, most is azt gondolom, az eltörlést megelőző években már olyan szintű átpolitizáltság jellemezte a kamarákat, hogy muszáj volt lépni.

Mit gondol, mit fog csinálni a választások után?

Én ugye egyéniben nem indulok, az MSZP országos listáján kaptam nem túl előkelő helyet. A párt teljesítményétől függ, ott leszek-e a következő országgyűlésben is, mert a biztos befutó helyeket a megyei erős embereknek tartották fenn. Ők feltehetően a területi listáról is bejutnak, de hogy a maradék helyek elegendőek lesznek-e a szakpolitikusoknak, köztük nekem is, azt ma nem tudom megmondani. Nagyon sok minden változhat még a következő hat hétben. Ezzel együtt 16 év parlamenti munka után is azt gondolom, hogy van élet a Házon kívül. S bár gyakorló orvos ennyi év kihagyás után már nem leszek, úgy vélem, a megszerzett tapasztalataimra lehet szükség a jövőben is.

Mit gondol Pesti Imréről, a Fidesz egészségügyi vezérszónokáról? Korábbi egészségügyi miniszterként alkalmasnak tartja a poszt betöltésére?

Pesti Imrét az elmúlt években az országgyűlés egészségügyi bizottságában ismertem meg, hiszen korábban ő a fővárosi egészségpolitikában mozgott. Azt hiszem, neki elsősorban a fővárosi intézményrendszerben vannak tapasztalatai. Hogy alkalmas lenne-e egészségügyi tárcavezetőnek? Úgy gondolom, a korrekt politikai párbeszéd megköveteli, hogy egy neki még nem felajánlott funkcióra való alkalmasságáról ne nyilatkozzam. Nem kívánom a helyzetét sem rontani, sem javítani.