Az oktatás a család után a második legnagyobb, három és fél millió embert érintő társadalmi alrendszerünk. Olyan közeg, amely alól a tankötelezettség miatt nem lehet kibújni. Ezért fontos, hogy az iskolában biztosított legyen a szereplők testi és lelki épségének illetve biztonságának védelme. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok országgyűlési biztosa ezért a közelmúltban kezdeményezte, hogy átfogó kutatás készüljön az iskolai agresszióról.

A napokban bemutatott, az Iskolai veszélyek címet viselő kutatás során 186 középiskola egy-egy véletlenszerűen kiválasztott 11. évfolyamos diákjai, valamint az osztályt tanító tanárok kaptak kérdőívet. Összesen 4375 tanulóról állt rendelkezésére adat a felmérést végző DIPA Tanácsadók és Fejlesztők Szakmai Egyesületének, ezenkívül a kérdőívből nyert adatok mellett 36 interjú is készült véletlenszerűen kiválasztott tanulókkal.

A vizsgálat egyik legfontosabb tanulsága, hogy az iskolai erőszak témája csupán 2008 márciusa óta lett a közbeszéd állandó eleme. (Emlékezetes: egy diák megrúgta, és egy fém tárggyal megfenyegette tanárát.) Mert bár korábban is jelentek meg hasonló tartalmú hírek, csak ez az eset fordította a figyelmet az iskolai erőszak ügyére, és vált a napilapok gyakori témájává. (Jellemző, hogy 2008 januárja és 2009 szeptembere között több mint 600 írás jelent meg a témában csak a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben, előtte ez a szám gyakorlatilag a nullával volt egyenlő.)

Memóriazavarok

A vizsgálatban részt vevő tanárok 1,9 százaléka állította, hogy az iskola valamelyik diákja fizikai erőszakot követett volna el ellene, ugyanerről a diákok 3,8 százaléka tett említést. A diákoknak több mint tizede állította, hogy valamelyik tanárától fizikai agressziót szenvedett el, ugyanakkor a tanároknak csak 2,6 százaléka emlékezett úgy, hogy tettleg bántalmazott volna. Ebből következik, hogy a tényleges előfordulás valahol a két érték között van.

A leggyakoribb agressziófajta az iskolában - nem meglepő módon - a kiabálás és/vagy káromkodás. Erről az iskolai élet mindkét szereplője a leggyakrabban tett említést. A tanárok 31,2 százaléka, a diákok 38,3 százaléka eresztette már el a hangját.

A diákok közötti leggyakoribb agressziós tett a kiabálás-káromkodás, és a megszégyenítés, valamint a kiközösítés (az említés sorrendjében 69,1%, 47,5% és 32,6 %). A diákok közt gyakoribb a kisebb, ritkább a nagyobb súlyú agresszió: a diákok 26,6 százaléka vett részt rángatásban, lökdösődésben. Ütést, rúgást 18,2 százalékuk adott, de csak 11,8 százalékuk kapott. Verekedésben a tanulók tizede vett részt.

Csak első ránézésre érdekes, hogy a dobás, a lopás és a rablás kivételével mindegyik esetben inkább az agresszió elkövetéséről, semmint az elszenvedéséről számoltak be a diákok. Itt ugyanis vélhetően önbecsülési kérdésbe botlottunk: az agresszió elszenvedésének elismerése csak a legdurvább esetekben fogadható el, más esetekben úgy tűnik, a kezdeményező, az aktív szerep a „menő”.