2024. május 7. - Gizella

A Fidesz slágergyanús poplemeze

Költői kérdés: vajon mikor fog végre lemondani a Fidesz arról a végtelen populizmusról, amelynek segítségével jó eséllyel kétharmadot szerez a tavasszal esedékes országgyűlési választáson?
2009. december 15. kedd 07:49 - Nagy András
„A Gyurcsány-Bajnai-korszak felelős azért, hogy rendőrök súlyos bűncselekményeket követnek el Magyarországon”, továbbá „mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak”. Két Fidesz-okosság a közelmúltból. Kíváncsi vagyok, a Nagy Narancs mikor fogja végre levenni az unalomig hallgatott "poplemezt", s kezd bele valami érdekesebb mondókába. Mondjuk az országot illető terveiről.

Hogy egyelőre esze ágában sincs, az a decemberi szürkületben is kristálytisztán látszik. Vegyük például a szombatot. Kiderül, hogy egy nem sokkal korábban elkövetett gyilkosságban egy rendőr is tevékeny szerepet vállalt. Kiáll szépen a Fidesz alkalmi megmondó embere (gyilkossági témában szerencsére még nem kell állandó agitátort alkalmaznia), bizonyos Lázár János, s miközben a bűnügyi statisztikák folyamatos csökkenést mutatnak, belemondja az emberek szemébe, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak felelős azért, hogy rendőrök súlyos bűncselekményeket követnek el Magyarországon, mert az elmúlt években a kormány porig rombolta a rendőri állomány anyagi, erkölcsi és társadalmi megbecsültségét. Mondja mindezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának első embereként.

Aztán – ezúttal már a rutinos popcsillagnak számító Szijjártó szájából – azt is megtudhatjuk, hogy mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak. Miközben Orbán Viktor már akkor is országgyűlési képviselő volt, amikor Mesterházy Attila még a veszprémi Lovassy László Gimnázium padját koptatta. Igaz, Bokros Lajos szintén tagja volt a Harmadik Magyar Köztársaság első Országgyűlésének, politikai értelemben ő így tehát „csak” egyidős a Fidesz elnökével.

S igen, ezúttal lelkiismeret furdalás nélkül ugrom át a hazai publicisztikában már-már kötelező érvényűvé vált gyakorlatot, mi szerint, ha ugyebár csaptam egyet jobbra, úgy lesz a legokosabb, ha benyomok egy balhorgot is, nehogy felboruljon a papír.

Mert akármekkora képtelen sületlenségeket is terjeszt időnként az MSZP, illetve annak szóvivője, azért az mégsem vitatható el tőle, hogy egy ideje – persze kényszerből – felhagyott a felelőtlen ígéretekkel, továbbá nem a szoci retorika démonizálja immár négy álló esztendeje politikai ellenfelét, hanem a szavaiban és tetteiben is maximálisan elutasító Fidesz.

Szóval mikor is fog lemondani a Fidesz a populizmusról? Majd ha az emberek rájönnek, hogy a parasztvakításra alapozott, az ellenfélből ellenséget kreáló politika hosszú távon legalább olyan káros, mint a hatalomba kerülés/maradás érdekében végzett osztogatás. Ez utóbbit úgy tűnik, már kezdik kapisgálni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását