2024. május 6. - Ivett, Frida

Árverés

Bevett szokás szerint egy héten belül két könyvárverés követi egymást a Központi Antikvárium rendezésében. Ezúttal november 28-án a 108., december 5-én pedig a 109. aukción licitálhatnak a könyvgyűjtők.
2008. november 24. hétfő 07:26 - Hírextra
Az előbbi árverésen is lehet érdemleges darabokat találni, noha a tételek alacsony, 10-60 ezer forintos kikiáltási árat kaptak, míg a 109. aukción nem ritka az 1, sőt 1,5 milliós indítás sem, igaz, ezek egytől egyig párját ritkító unikumok. Nem véletlenül került a katalógus címlapjára Uitz Béla emblémává vált Vörös katonák előre! feliratú óriásplakátja, a művész egyik nagyhatású konstruktív-expresszionisztikus kompozíciója. Ehhez a plakáthoz, amelyet Uitz Béla tussal és ecsetel néhány óra alatt vetett papírra, a magyar avantgárd másik kiemelkedő alakja, Bortnyik Sándor tervezte a szöveget, mértéktartó arányérzékkel.

E mű tartalmi-formai egységében a forradalmi magyar avantgárd kiteljesedése érzékelhető. A plakát eleve nem az örökkévalóságnak készül. Szinte csoda, hogy a történelem viharaiban, az ideológiai irányvonalak állandó változása közepette ez a darab megélte a kilencven évet! Hiszen a Tanácsköztársaság bukását követő évtizedekben ilyen témájú műveket birtokolni nem kis veszéllyel járt. A kor propagandaanyagának nagy része meg is semmisült. Az antikvárium tudomása szerint az Uitz plakátból közgyűjteményben összesen két példányt őriznek, s aukción sem szerepelt még soha. Ezért is az 1,5 millió forintos kikiáltási ár.

Ilyen árat még három kivételes tételért kérnek, így Antonio Bonfini Rerum Hungaricarum decades… (A magyar történelem négy és fél könyve) című történeti munkájának Mátyás királyra vonatkozó fejezeteit tartalmazó, 1565-ös könyvéért. Bonfini Mátyás felkérésére kezdett hozzá a magyar történelem megírásához, s munkájának befejezésében csak halála akadályozta meg őt. A kezdetektől 1496-ig szóló műben jelentős teret szentelt a korabeli eseményeknek. Páratlan forrásértéke éppen a Hunyadiak és Jagellók korának, az udvari életnek és a fontosabb eseményeknek a részletes, hű bemutatásában rejlik. Szinte minden későbbi történetíró felhasználta kútfőként.

A művelt, a tudományok, a történelem és az irodalom körében járatos, de züllött életű, ördöngösséggel, méregkeveréssel, gyilkossággal vádolt, s lefejeztetéssel büntetett Listius Lászlót a magyar barokk irodalom fontos alakjának tartja az irodalomtörténet írás. Ő a Magyar Márs a vagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete című 1653-ban, Bécsben kiadott eposz szerzője. A mohácsi csatáról, a magyar vezérekről, királyokról és kormányzókról írott versek mellett egy Szűz Máriához szóló himnusz is található benne, amelyet a Patrona Hungariae-kultusz fontos darabjaként tartanak számon. A szép állapotban megőrzött kiadványhoz 1,5 millió forintos kikiáltási árat rendeltek.

Ugyanennyiért kínálják Vörösmarty Mihály A' bújdosók (eredetileg Kont) című drámájának első, 1830-as kiadását. A helytartótanácsi cenzúra utóbb "átmenetinek" minősítette a művet, azaz megtiltotta újabb kiadását, fordítását és színpadra vitelét.

A mindössze 400 példányos mű már ezért is unikális. A legnagyobb könyvészeti ritkaságok közé azonban az emeli, hogy Vörösmarty sajátkezűleg dedikálta a rendkívül művelt Sebestyén Gábor költőnek.

Az aukció érdemleges darabja a különböző nemzetek (közöttük a magyar) lovaskatonáit ábrázoló gyönyörű metszetsorozat az 1600-as évek elejéről (1 millió forint), a német reformáció témaköréből Luther Márton és Melanhton írásai (150 illetve 200 ezer forint).

A köztudatban József Attilát és Márai Sándort, a proletár költőt és a polgárt egy világ választja el egymástól. Ezért különös darab, s cáfolja a közhiedelmet József Attila Nagyon fáj kötete, az alábbi dedikációval: "Márai Sándornak szeretettel Bp. 1936. Karácsony József Attila". Márai rövid levélben köszönte meg: "Kedves József Attila versei gyönyörűek. Köszönöm a kötetet. Híve Márai Sándor". Ez a válaszlevél ismert volt, a dedikált József Attila könyv nem. Úgy vélték, az Márai budai lakásában a második világháborúban megsemmisült. Így a 800 ezer forintra taksált kötet felbukkanása igazi irodalomtörténeti szenzáció. Bár az Emberismeret folyóirat 1934-es "öngyilkos" különszámának csak 8 ezer forint a kikiáltási ára, szerzői révén illeti figyelem.

Benne Nyirő Gyula, Füst Milán és Kosztolányi mellett József Attila is szerepel "Öngyilkosság?" című írásával. (A költő 1937. december 3-án vetett véget életének.)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását