Finn tragédia

A helyszín ezúttal a tizennégy ezres lakosságú finn Kauhajoki városkája, annak is a szakiskolája. Dátum: 2008. szeptember 23. 11:32, kedd. Az elkövető az iskola húsz éves tanulója, Matti Juhani Saari, szakácsgyakornok. Kilenc diák, egy tanár és a merénylő életébe került ama kis figyelmetlenség, melyet a világ tanúsított a húszéves fiatalember felé. Minden ember halálát ugyanaz a fegyver okozta.

Eme száraz tények felsorolása után próbáljunk kissé belelátni az esetbe. A diák, a mészárlás előtti nap egy fenyegető videót helyezett el a Youtube-on, min egy lőtéren gyakorlatozik éppen (amit azóta a Youtube eltávolított, mivel gyűlölet keltésére adott okot), és ez volt negyedik hasonló videója. A rendőrség be is vitte a férfit a videó miatt az őrsre, kihallgatta, de „nem volt okuk benntartani”. Ideiglenes engedélye is volt a fegyverhez, hisz a vadászati hagyományok miatt az ötmilliós országban két millióan rendelkeznek ilyen engedéllyel (százalékos arányban az egyik legnagyobbnak számít ez a világon). A talált adatok szerint hat éve tervezte az akciót.

Fél tizenkettő után nem sokkal, Saari símaszkkal a fején besétált a főleg felnőtt képzéssel foglalkozó iskolába, majd tüzet nyitott az épp vizsgázókra. A teremben akkor mintegy húszan, az iskola területén százötvenen voltak. Egyes értesülések szerint robbanószerkezet is volt nála, de azt nem bírta működésbe léptetni. Viszont valahogy tűz keletkezett az épületben, amiben sok áldozat teste összeégett, így az azonosítás még várat magára. A dráma másfél órán keresztül tartott, és tíz ember halála után Saari fejbe lőtte magát. Pár óra elmúltával, a kórházból tért meg isten színe elé, elszámolni tetteivel.

Világlátását jól jellemzi e mondata: "Gyűlölöm az emberiséget, az emberi fajt." Ez, és az a tény, hogy hat éve tervezgette szörnyű tettét, valamint hogy kilenc diák áldozata saját osztályából és azon belül is főleg a lányok közül kerültek ki, érdekes következtetésekre ad indokot. De ezt kissé lejjebb.

Eddigi események, hasonlóságok

Hasonló ügy történt tavaly, szintén Finnországban, ahol a diák tettes szintén Youtube-os filmet csinált a mészárlás előtt. Az eset hatására az országban 15-ről 18-ra emelték a fegyvertartás korhatárát, de úgy látszik ez se sokat segített. Finnországon kívül Amerikában és Japánban divat hasonló dolgokat elkövetni (bár volt egy–egy eset Németországban, Izraelben és Kínában is). Valahogy mindhárom országban közös a magas fegyvertartási, a stressz (ez főleg japánban) és erőszak rátája. Finnországban például a nők 40%-a él át családon belüli erőszakot (ami Európa vezetőjévé teszi e téren). Azon kívül egyik ország lakói sem bírják megfelelően kifejezni az érzelmeiket, gondjaikat megtartják maguknak és az öngyilkossági mutatók sem alacsonyak(mondjuk e téren mi sem panaszkodhatunk)- legalábbis Johanna Kantola Finn szociológus szerint.

Az elkövetők közt is sok az összefüggés. Mind az adott intézmény diákjai voltak. Mind előre, részletesen megtervezték tettüket – öngyilkosságukat is beleértve. Mind zaklatott lelkiállapotú, nem épp közkedvelt diák volt, többségük hímnemű, néha párban dolgoztak. Sokan hiszik, hogy zavart vagy zaklatott idegállapotban követik el-e tetteket, de a leírások alapján minden elkövető- az eseményekhez képest- meggondolt és hidegvérű volt a gyilkosságok pillanatában, tehát teljesen tudatába volt cselekedeteinek. A zavartság és zaklatottság „csupán” előzményként szerepelt. Érdekes még, hogy sokszor a későbbi „mészárosok” egy előző társukat tekintik valahol példaképnek, valakinek aki „képes volt rá”.

Mi lehet az ok?- mikor az agy elborul.

Néha minden embernek elborul az agya, és ilyenkor olyan dolgokat csinál, melyek józanul eszébe sem jutnának. Ennek oka a stressz, a közösség negatív reakciói, az idegek folytonos ingerlékenysége valami által. Amikor megtelik az a bizonyos hócipő, egy rövid időre kitör belőle minden – elborul az agya. Az átlagos ember ilyenek után lenyugszik, s hónapokig, vagy évekig nem következik be nála hasonló. Kik nem bírják kellően feldogozni ezen eseményeket, azoknak ilyenkori kitörése kifejezetten drasztikus és látványos lehet.

De ezen esetek nem ilyen kitörésekről szólnak. Vannak emberek, kik azon kívül, hogy nem bírják kellően feldolgozni a velük történő eseményeket, annyi ilyen hatást kapnak, hogy egy idő után már nincs hova üríteni- holnap úgyis tele lesz. Ők sokszor összeroppannak. De az életnek mennie kell tovább, s ezen összeroppanásokra nemigen figyel fel senki- nincs is kinek. Egy idő után az agy –vagyis a célok – irányítását átveszi ez az érzés, ez alá rendel mindent: meg kell akadályozni mindenáron! Viszont egy még kisebb csoport, a végső megoldás – vagyis az öngyilkosság előtt – szeretne változtatni a világon, és azokon a borzalmakon, amik őt is érték. Ekkor születnek az ”iskolai mészárosok” , kik személyes atrocitásaikat felnagyítva kezdnek bele a világ megváltásába, és az igazságtalanság eltörlésébe.

Gondolhatnánk, ahhoz hogy pár fegyverrel szétlőjünk egy iskolában mindenkit, majd magunkat, nem kell túl sok ész. Pedig minden „mészáros” kifejezetten értelmes diák volt életében. Az FBI-on keresztül rengeteg szakpszichiáteren át sokan próbáltak kidolgozni egy átlagos kórképet, hogy kikből válhatnak potenciális tömeggyilkosok, de egy se jutott túlzott eredményre. Szóba jöttek olyan, nem egy esetben megfigyelhető szempontok, mint a zene és irodalom (mint Manson, Poe vagy a My Dying Bride), erőszakos számítógépes játékok (Quake, Unreal Tournament), fegyvermánia, és még sok egyéb, de minden ilyen teória megbukott valahol. Viszont nem egy egyezés is akadt: iskolai életből és a társadalomból való kiközösítés, folytonos durva szekálás és megalázás, magába (vagy párosoknál csakis egymásba) való fordulás, aszociális viselkedés, társadalmi deviancia, mély gyűlölet kialakulása a világ egésze felé. Ám ha ezt néznénk, akkor minden századik diák lehetne tömeggyilkos. Hogy mégis mely eseményeknek kell egyezniük milyen személyiségtípussal és milyen külső hatások szükségesek egy ilyen személy kialakulásához, ahhoz a képlet még mindig hiányzik.

Irodalom és megoldások

Furcsa mód, a legtöbb témával foglakozó alkotó, pszichológus és szociológus arra jutott, hogy az esetekért mi magunk vagyunk leginkább a felelősök, ugyanis majd minden eset – pszichológiailag – védekezésből történt. „Akkor is beléjük rúgunk, amikor semmit nem tettek, csak békésen gubbasztanak a sarokban, ahová mi száműztük őket. Nem egyszer, nem százszor. Ők csak egy egyszer rúgnak vissza, és azon mindenki meglepődik, pedig várható eseményként könyvelhető el.” Hasonló esetekkel foglalkozik a provokatív Kóla, Puska, Sültkrumpli című 2002-es Michael Moore filmalkotás, vagy a kissé nyers Gus Van Sant 2003-as szintén vászonra álmodott Elefántja, de egyik sem tudta elérni azt, ami Judi Picoult 2007-es regénye. Ugyanis a "Tizenkilenc perc" képes megértetni, és emberi, természetes szempontból bemutatni egy ilyen tragédia minden egyes mozzanatát, a legkisebb elfogultság nélkül, élethű regénybe zárva, mely akár meg is történhetett volna.

Az iskolai ámokfutók nem csak fiatal hullahegyeket, lerombolt iskolát, és megdöbbent társadalmat hagynak hátra, hanem egy teljes közösség életét változtatják meg. Az iskola és környezte, a hozzátartozók és legfőképp a túlélők élete változik meg gyökeresen. A sokéves pszichológiai kezelés és az azonnali költözés szinte általános. De vannak akik maradnak, és szembe akarnak nézni azzal, amivel eddig nem mertek, nem akartak. Megváltozik a hozzáállásuk, újraértékelnek szinte mindent. Egyesekből örökre idegroncs lesz, ki a legkisebb dörrenésre zokogva veti magát a padlóra, míg olyanról is tudunk, aki kokainnal való kapcsolatát cserélte le szociális munkás pályára.

Okként emlegették az fent említett országok béli túlzottan laza fegyverviselési törvényeket, és az ennek következményében a túl sok fegyver elterjedését. De mint azt a Finn példa is igazolja, a törvénymódosítás nem jelent megoldást. A 2007-es, legtöbb halottat követelő Virgina Tech mészárlás óta fémdetektorokat helyeztek el a legtöbb amerikai iskolában, szigorították a diákok ellenőrzését, és azonnal tárcsázható segélyszámokat is bevezettek néhol. De az igazi megoldást a kiszorított diákok helyzetének javítása, a kiközösítés csökkentése és az ilyen egyénekre való fokozott odafigyelés jelentené – állítja egybehangzóan több szakértő jelentése. És ezen apróságokra talán még mi, átlagemberek is tudunk kicsit figyelni. Ezek nélkül viszont akár holnap szembesülhetünk a következő esettel.

Végezetül álljon itt egy idézet Saari-tól: „Az egész élet háború, az egész élet fájdalom. És egyedül kell harcolnod a személyes háborúdban.”