2024. május 12. - Pongrác

Vetkőzni a túlélésért

Anyukám szerint a nőket tisztelni kell, mert nők. Biztosan igaza van, de azért ebből nekem hiányzik valamiféle érv. Ám a jó gyerekek ennek ellenére is szót fogadnak – akárcsak én –, és nem feleselnek. Nem tekintik a nőket holmi húsdarabnak, ne
2008. augusztus 17. vasárnap 10:09 - Gyülvészi András
Nem vagyok nagy sportrajongó. A hokiban nem látom a korongot, a pingpongban a szépséget a birkózásban meg az értelmet. Persze ilyen alkalmakkor, mint amilyen az olimpia, „szabad”időm nyugtalanítóan nagy hányadát töltöm a képernyő előtt. Pedig nem értem a kommentátor stratégiára vonatkozó megjegyzéseit, a rettenetesen belterjes sport szlenget, és úgy általában fogalmam sincs a szabályokról. Ez jó közelítéssel minden sportágra igaz, így meglepő a felismerés, hogy valamit mégis szívesebben nézek. Sokkal szívesebben.

A magam által végzett pszichoanalízisből rögtön kitűnik, hogy az a jó, amikor nők versengenek sortban vagy szoknyában, illetve mindkettőben. Vagyis a szememben behozhatatlan előnyre tett szert a tenisz, a kézilabda, a röplabda és kiváltképp a strandröplabda női szakága. Éljenek az elővillanó popsik, feszes vádlik és a bársonyos combok!

PR az egész világ

Valószínűleg minden kezdő péeres tudja, hogy ami nehezen eladható, azt nem jó önmagával népszerűsíteni. A cigik mellé jó hangulatot, a whiskyk mellé jó nőket, az autók mellé pedig nagy mellű jó nőket érdemes társítani a reklámokban.

Ennek tudatában nyilvánvaló, hogy nem a véletlen műve a kézilabdás lányok rövid „nacija”. Sőt, minden valószínűség szerint egy igen erős tolómarketing-hullámnak a következménye a teniszezők szoknyácskája, hiszen látunk férfiakat háromnegyedes nadrágban (persze most csak Nadal jut eszembe), és ebből egyenesen következik, hogy a teljesítmény szempontjából nincs nagy jelentősége a takart/szabadon hagyott comboknak.

A Kurnyikova-effektus

(Ő az a női sportoló, aki blogját nyíltan férfiaknak írja, egyértelműsítendő a célközönséget. Lásd: „Hi Guys”/ „Hey guys”)

Azt azért nem mondom, hogy Anna Kurnyikova nem tudott teniszezni, de volt, amihez a szerváknál is jobban értett. Több ranglista hozta 2000-ben és utána első helyen, ami bizonyos sportolók keresetét illeti, és mindez azért bravúr, mert nem volt a legjobb soha. Mármint teniszben.

Jövedelme bizonyára súlyos reklámbevételekből állt. Ebben az esetben viszont látható, hogy nem a teniszező nőt vették meg, hanem a teniszező nő mellét, lábát vagy fenekét. Arra nagyobb volt az igény, mint a rettenetes fonákokra.

Nincs itt semmi baj. A pénz végül megtalálta a teniszt, akkor is, ha Kurnyikova kívánatos idomain megkapaszkodva kellett bemásznia a pályára. Tömegek kezdték el nézni a szőke tehetséget, és vele együtt – mégha mellékesen is – a női teniszt. Egy időben például lehetett fogadni arra, vajon lesz-e ruhátlanul befutó férfi a meccsén, és ha igen, akkor melyik szettben.

A jó, a rossz és a szép

A sporton túl, de a zenétől innen is láthattunk már olyat, hogy a színpadképesebb egyedek mutatkoznak a közönség előtt a „csúfaktól” kölcsönvett hanggal. A szövegírók és zenészek mellé nemcsak énekes kell, hanem szerethető testrészek is, és ez ritkán található meg magas színvonalon egy személyben.

Ugyanez vár a sportra. Lesz, aki jó, aki nem, és aki szép. Utóbbi válik a legnépszerűbbé. Versenyképességben utol fogja érni a szép játékot a kozmetikai értelemben szép csapat. Nemcsak a gólokat fogják lassítani, hanem a felugrásnál elernyedő combizmokat is kikockázzák a jövő tévései.

Csak a szépre emlékezünk

Nincs mit szépítgetni. Bizonyos sportok önmagukban nem vonzanak tömegeket. Kell valami, ami hat a hormonokra. És bármennyire is a rossz ez, nem számít, mert a sport is elsősorban reklámfelület. Az a sok csillogó cucc ott a pályák szélén mind azért van kihelyezve drága pénzért, mert amikor csini sortban hajlongnak lányok, és mi átszellemülten nézzük a formás combokat, akkor a tudatalattinkba belenyálcsorog a háttérből valamelyik szponzor szlogenje, és így evolúciós alapon születik meg a vágy a reklámozott termékre/szolgáltatásra. Ugyanis mikor később szembesülünk a hirdető logójával, gyakorlatilag úgy kívánjuk meg a termékét, mint Görbicz lábát, vagy Görbiczet magát.

Veszélyeztetett sportok

Mert például kit érdekelne a strandröplabda, ha a csajok hosszú tréningnadrágban ugrálnának? Vagy anorákban teniszező Szávay Ágnes? Nézném én, nézném, de csak jobb így.

Viszont kicsit aggódom néhány szakágért. Leginkább a cselgáncsozó nőink vannak nehéz helyzetben. Tök szépek meg aranyosak, de a judo természetéből adódóan nekik nehéz lesz megszabadulni a súlyos judogitól. Mert ugye valamibe kapaszkodni kell, amikor dobálják egymást. És félek, a vívást sem tudják úgy megreformálni, hogy előtérbe kerüljön a szexisség. Pedig abban sem csak jók vagyunk.

Nincs miért szégyenkeznünk. Nem kicsit versenyképesek a lányaink, viszont azok a sportágak, amik nem felelnek meg a tömegízlés ruházkodási elvárásainak (ahol a lányok „csak simán dögösek” a mindent rejtő felszerelésben), azok nehéz helyzetbe kerülnek, mert valószínűleg nem lesz nagy szerepük képernyőn, akkor meg nem hoz elég pénzt a reklám a mezen, akkor meg nincs miből elmenni az edzésre, és akkor meg… Szóval akkor meg kihalnak a „túlöltözött” sportágak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását