2024. május 9. - Gergely

110 éve született a regényíró

Száztíz éve, 1898. június 22-én született Osnabrückben Erich Maria Remarque német regényíró. Tizenéves korában zongoraleckéket adott, hogy szép ruhákat tudjon vásárolni, az igényes, ízléses darabok iránti vonzódása aztán egész életében elkísérte.
2008. június 20. péntek 12:01 - Hírextra
Iskoláit szülővárosában végezte, de tanáraival elég nehezen jött ki. "Bosszúból" több későbbi művének egy-egy alakját róluk mintázta, ostoba és kegyetlen embereknek ábrázolva őket. 1916 novemberében behívták katonai szolgálatra, majd 1917 júniusában a nyugati frontra küldték. Higgadt, kötelességtudó katona volt, többször is megmentette bajtársait, mígnem egy támadáskor gránátszilánk sebesítette meg, s a háború végéig egy duisburgi kórházban lábadozott. A háború után nehezen illeszkedett be a civil életbe, életunt és kiábrándult lett.

Sok mindennel megpróbálkozott: volt autóversenyző, tanító, sírkőügynök, újságíró egy reklámlapnál. 1920-ban megjelentette Álomszoba című művészregényét, különösebb visszhang nélkül. 1925-ben Berlinben a Sport im Bild című sportújságnál helyezkedett el, s belevetette magát a társasági életbe, kifogástalan eleganciájú alakja gyakran tűnt fel a különböző eseményeken. Még abban az évben feleségül vette Jutta Zambona színésznőt és publikálni kezdte - meglehetősen középszerű - novelláit, amelyekkel nem aratott sikert.

1927-ben hat hét alatt megírta a háborús élményeit feldolgozó Nyugaton a helyzet változatlan című regényét, amelyet a Vossische Zeitung című lap közölt folytatásokban, majd könyv alakban is megjelent, s rögtön hatalmas siker lett. Másfél év alatt három és félmillió példányban kelt el, s 1932-re 29 nyelven készült el a fordítása. Akadtak bírálói is, a jobboldal "saját fészkébe piszkítónak", pacifistának és németidegennek bélyegezte. A regényből készült film 1930-as berlini ősbemutatóján a náci párt botrányt rendezett: bűzbombákat és fehér egereket dobáltak a nézők közé "Ébresztő, Németország!" felkiáltásokkal. A filmet a hatóságok "a német tekintély veszélyeztetése" ürügyén be is tiltották.

1931-ben Remarque megjelentette a folytatást És azután... címmel, ez azonban már nem volt olyan sikeres, mint az első rész. 1932-ben elhagyta Németországot, s Svájcban telepedett le. 1933-ban a nácik nyilvánosan elégették könyveit, majd 1938-ban állampolgárságától is megfosztották.

1939-ben Hollywoodba ment, s a társasági élet meghatározó személyisége lett. 1942-ben New Yorkban telepedett le, s megjelentette az emigráns lét tapasztalatairól szóló, bestsellerré lett A Diadalív árnyékában című művét, amelyből több film is készült. A második világháború eseményei újabb regények megírására ösztönözték (Szikrányi élet, Szerelem és halál órája). 1947-ben amerikai állampolgárságot kapott, s ettől kezdve "ingázott" Amerika és Svájc között. Élete utolsó éveiben főként Svájcban élt, míg 1970. szeptember 25-én a svájci Locarnóban gyógyíthatatlan betegség végzett vele.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását