Az ápolónők májusi világnapja akár ünnep is lehetne, de a nagy hagyományokkal rendelkező, mindig köztiszteletben álló, megbecsült szakma mára elveszítette varázsát, és a közfigyelemnek inkább a gondokra, az egészségügy közkatonáinak napi küzdelmeire kell irányulnia. Mondhatjuk: az ápolónők ma a társadalom betegszobájának lakói. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának elnöke jól ismeri az egyre súlyosbodó gondokat. Ahogy mondja, az elmúlt két évtizedben nagyot változtak az ápolókkal szembeni követelmények, és ez nálunk is érezteti hatását.
- Teljesen átalakult a képzési rendszerünk, immár az uniós igényeknek megfelelően. Már nem az iskolapadból kikerülő 14-15 éves lányok választják ezt a hivatást, hanem érettségizettek, akik a gimnázium után hároméves főiskolai tanulmányokat folytatnak, az úgynevezett bolognai folyamatnak megfelelően. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ápolónőképzés többszintű lett, kétciklusú képzésről beszélünk, amihez már a középfokú nyelvvizsga is hozzá tartozik.
A baj csak az, hogy a gyakorlat nem követi ezt az oktatási programot, az ágy melletti "kompetencia körök" teljesen mások, mint az iskolában tanultak. Hogy mire képes, mit tud és mit tehet egy ápolónő munkakörében, az mind külön téma - magyarázza Balogh Zoltán.
Az is alapvetően behatárolja a szakma mozgásterét, hogy kevés a létszám. Ugyan meghatározott az a keret, amivel rendelkezni kell az ápolói létszámot illetően, de egyáltalán nem biztos, hogy ez azonos a betegek ellátási igényével, s gyakran az adott helyen lévő ellátási formának sem felel meg. Nagy gondot jelent az is, hogy 3-4 ezer ápolónő hiányzik a rendszerből. Hogy hova lettek? Tömegesen hagyják el a pályát, mert az nem vonzó számukra. Idén is legalább félezer ápoló megy külföldre dolgozni, mert ott kedvezőbb anyagi lehetőségek várják őket. De itthon is van "felvevő piac". A nagy bevásárlóközpontok, áruházak, magánorvosi praxisok sok képzett fiatal ápolónőt elcsábítanak. Jogos a félelem, hogy néhány év múlva nem lesz, aki a magyar betegeket ellássa. Sokan mennek nyugdíjba is, nincs megfelelő utánpótlás. Évente 400 szakápoló végez, holott legalább 1500-ra lenne szükség. A számítások szerint, ha ez a folyamat így folytatódik, 8 éven belül 10 ezer ápoló fog hiányozni a magyar egészségügyből.
- Mitől volt vajon régen kedveltebb ez a pálya? Hiszen nehéz, háborús években is nagy odaadással végezték fiatalok és idősebbek is az ápolás mindig nagy hozzáértést, türelmet, fegyelmet és empátiát igénylő feladatát.
- Volt ebben a hivatásban valami romantika - állítja a kamarai elnök. - Nem véletlen, hogy oly sokan írtak sokan regény- és filmfőszerepeket ápolónők számára, hiszen a veszély közelsége, a gyógyulás csodája mindig az érdeklődés középpontjába állította a nővéreket, akik a legközelebb álltak a beteg emberhez. De a fő ok mégsem ezekben a történésekben van, hanem abban, hogy biztos, nyugdíjas állásnak számított, sokféle kedvezménnyel járt, elismerést váltott ki az emberekből, presztízse volt az ápolói hivatásnak. Ma pedig a növekvő követelmények mellett az egyik legrosszabbul fizetett munka. Az egészségügyi struktúraváltás következtében már nem is ad létbiztonságot, hiszen kórházak szűntek meg, és ápolónők kerültek az utcára.
A mai követelmények mellett 22-23 éves korára lehet valaki végzett ápolónő. Hivatalosan 40 órás munkahete van, de a rendelkezések lehetőséget adnak rá, hogy még 8 órát rádolgoztassák, arra is, hogy pluszban még 12 órát vállalhat, és vállal is a legtöbb esetben, mert szüksége van a pénzre. Nagy fizikai és lelki megterhelés ez a munka, ha pedig családot alapítanak, környezetük nem tolerálja az éjszakai ügyeleteket, és a fárasztó többletmunkát.
Ma a segítő, gondozó tevékenység nem számít alapértéknek. Nem véletlen, hogy az idén a "közösségi ellátás" jelmondatot választották a világnap mottójául. Ha a mostani nemzetközi nap nálunk nem az ünneplésről szól, annak ezer oka van, s nem számíthat ünneprontásnak a szaktárca, a döntéshozók figyelmének az elhangzott gondokra irányítása. Talán még nem késő egy sokkal vonzóbb életmód modellt megalkotni azok számára, akik a legtöbbet teszik a legnehezebb helyen, a betegágyak mellett, hogy legyen kedvük, erejük maradni, mert szükségünk van rájuk. Amint nekik a nagyobb megbecsülésre.
