2024. május 11. - Ferenc

Gyurcsány Ferenc: „Reform vagy bukás!”

Az MSZP Kongresszusára érkezettek egy dologban biztosak, miszerint Gyurcsány Ferencet itt megválasztják, sőt a küldöttek zöme arról beszélt, hogy legalább 70 százalékos többséget ér majd el az új „vezér”. Más kérdés, hogy később kiderül, hogy
2007. február 24. szombat 13:25 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc beszéde egy meghökkentő bejelentéssel kezdődött:

„Nem ünnepi beszédet fogok mondani”

Érdekes, ezt valószínűleg senki sem várta, hiszen elvileg itt egy bukott önkormányzati választás után, romló párttámogatási adatokkal rendelkező párt jövendőbeli elnökének aspirál és szeretné a gyatra eredmények ellenére megnyerni a választó párttagok többségének voksait. Ki a fene gondolt itt ünnepi beszédre?

Majd a lehangoló önkormányzati választások említése után, melyet szerinte az „őszinteség hiánya” okozott rátért egy másik izgalmas témára, az egyház és az állam szétválasztásának kérdésére. Ennél a témánál a kicsit elkalandozik Róma és Bizánc irányába, mely némi zavart okoz a hallgatóság köreiben. Sebaj, ugorgyunk.

Magától értetődően szóbahozta az ellenzékkel való viszonyt is, mondván szemben áll egymással a nemzeti Magyarország és a modernizációs, polgári Magyarország képe, amelyek között egyenlőtlen a politikai küzdelem. Ezt azzal indokolta, hogy míg az előbbi mindig tud még radikálisabb lenni és bármennyit emelhet a téten, addig a modernizációs progresszív politika a másik oldalon ezt nem tudja megtenni.

Leszögezte: a kialakult helyzetre az MSZP politikája a megoldás, akkor is, ha ez rövid távon kínkeserves, az illúziók elveszítésével jár és sokakat elbizonytalanít. "Ha van értelme baloldalinak lenni, akkor az egy dolog: nem engedni, hogy Magyarországon a kirekesztő, gyűlölködő, nacionalista hangulatkeltés, az antiglobalizációs őrület legyen a meghatározó"

Következett a parlamenti társalgási színvonal emlegetése, mondván alpári tónus jellemzi a képviselő urak beszédeit, érthető módon itt az ellenzékre utalva, hiszen most nem szabad szidnunk a mi kutyánk kölykeit, majd csak akkor, ha már megválasztanak.

"Ma úgy beszélnek konzervatív politikusok, hogy azt Antall József vagy Bethlen István útszélinek titulálná."

Azért, hogy mégis legyen valami egyenlősdi megemlíti a már sokat hangoztatott sablont, miszerint rendet kell tenni a saját portánk körül is.



Rendezzük a baloldali múltat

Kihangsúlyozza, hogy nem hobbija, de rendezni kell a baloldal viszonyát a múltjához. Emlegeti megint Kádárt, Nagy Imrét, melyekről már kicsit óvatosabban beszél, nem olyan határozottan, mint nemrég, azaz:

„Nem én döntöm el, majd a történészek, de viszonyulni kell hozzá.”

Persze a kimondott gondolatait nem tagadja meg, tehát ismét megemlíti, hogy ő Nagy Imrét választotta, nem mintha nem tudná a hibáit, azonban szerinte „forradalmi szerepvállalása, mártíromsága a legnagyobbnak közé emelte.”
Kádárról pedig megemlíti, hogy sokat változott ’56 előtti attitűdje, jönnek a sablonok – egypártrendszer, legvidámabb barakk, puha diktatúra -, de mégis „magyar demokrácia hagyományvilágába Kádár a legjobb indulattal se gyömöszölhető bele.” Moldova és az MSZP radikálisabb baloldala más véleményen…

Progressziót

Véleménye szerint a nemzeti radikalizmussal szemben csak egyfajta politika létezik, ez pedig a progresszió, ami viszont rövid távon sokakat elbizonytalanít. Magyarországon a reformok, a progresszió és a parlamentáris demokrácia legerősebb képviselője a Magyar Szocialista Párt. Mindehhez hozzátette, a Fidesznek nemcsak az MSZP-vel, hanem a szabadelvűséget képviselő SZDSZ-szel és "a magyar konzervativizmus nemes hagyományait követő" MDF-el is baja van.

"Bármit fogunk csinálni, bennünket a legnagyobb ellenzéki párt nem fog a nemzet egyenrangú tagjának tekinteni "- hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Fidesznek mindenkivel baja van, aki azt mondja, hogy a jobboldalnak nem történelmi járandósága Magyarországot kormányozni.

Míg Európában nálunk emelkedtek leginkább a jövedelmek és a nyugdíjak, az ország felzárkózása lelassult a fejlett gazdasággal rendelkező európai államokhoz. A kormányfő kiemelte: minél többet meg kell tartani a szociális vívmányokból, ám dinamizálni kell a gazdaságot és költségvetési egyensúlyt kell teremteni.

"Az oktatásba, a tudományba és az egészségügybe kell leginkább befektetni. Ez az igazi baloldali politika."

Kitért arra is, hogy a kormány intézkedései bizonyos csoportok számára érdeksérelemmel járnak. "Még azt sem tartom kizártnak, hogy ha hódmezővásárhelyi lennék, én is tüntetnék a városi kórházért.  Azonban
nem lehet hinni, hogy ilyen és hasonló változások nélkül Magyarország erős és sikeres lesz."



Vagy 75 százalék, vagy lemond

Aztán egy újabb fordulattal kicsit megzsarolja hallgatóságát egy ultimátummal, azaz csak akkor vállalja a pártelnöki tisztséget, ha elnyeri a szavazatok 75 százalékát. Sőt, amennyiben ez nem jön össze, akkor a miniszterelnökséget sem vállalja!

„A személyemről szóló szavazást tekintsétek a politikánkról szóló bizalmi szavazásnak. Csak akkor kívánok az MSZP elnöke és miniszterelnök lenni, ha a szavazatok legalább hetvenöt százalékát megkapom”

Kicsit merész kijelentés, a Fidesz vélhetően máris sms kampányt indít a hezitáló MSZP-s belső ellenzéknek.

Aztán jött egy Kubából elorzott hasonlat, a „Socialismo o muerte”, azaz szocializmus vagy halál mintájára bedobta a köztudatba a következő jelmondatot:

„Reform vagy bukás!”

Majd azzal folytatta, hogy az ország reformérett, Magyarországot a nyugatos államok közé kell vinni, és azt kérte hallgatóságától, csak abban az esetben támogassák pártelnöki tisztségét, ha ezt a politikát választják. Arra kérte a kongresszusi küldötteket és a szocialista párt politikusait, hogy ne súlynak és ellensúlynak, hanem partnernek tekintsék egymást.

A kicsit hisztis „szeressetek engem, vagy nem csinálom” attitűdre még rá is tromfolt, visszadöfve Szili Katalinnak a tegnapi Népszavában elkövetett hátbatámadásáért, mondván:

„Akik a pártban saját magukat meg akarják mutatni, és újságcikkekben bírálják a kormányzati munkát, álljanak ki a kongresszus elé.”



Az édes az egészben, hogy egyes információk szerint Szili Katalin nem csak a Népszavának, hanem az ősi ellenségnek számító Magyar Nemzetnek is megszólalt, vélhetően hasonló tónusban, de ez még valamiért nem jelent meg.

Végül egy újabb jelképet felemlegetve kijelentette, hogy el kell távolodni attól, amit az MSZP Köztársaság téri székháza takar. A miniszterelnök, pártelnökjelölt kiemelte: a magyar baloldal nem képviselheti azt a politikát, hogy a rendszerváltás kiigazításra szorul.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását