2024. június 17. - Laura, Alida

VB: búcsúzó házigazda, barátságos lötyögés és Messi

Fordulatos kanyart tudhat maga mögött a vébé ezzel a tegnapi nappal: kiesett a házigazda, búcsúzott Franciaország, Dél-Korea a legjobb 16 között, Argentína pedig veretlenül suhant tovább, pedig Messi még góllt sem rúgott.
2010. június 23. szerda 06:20 - HírExtra
A meglepetés és a kettős búcsú

Dél-afrikai Köztársaság - Franciaország 2-1

A házigazda dél-afrikai csapat 2-1-re nyert a Gourcuff kiállítása miatt a 25. perctől emberhátrányban futballozó franciák ellen. A dél-afrikaiak így a csoport harmadik helyén végeztek, és a vb-k történetében először búcsúzott a házigazda a csoportkör után. A franciák kiesése azt jelenti, hogy 1974 után először fordult elő az, hogy a négy évvel korábban döntőt játszó válogatott már a csoportküzdelem után búcsúzik. Ez a fiaskó akkor az olaszoknak "sikerült".

Az alaposan felforgatott francia csapat lépett fel kezdeményezőbben, a házigazdák igencsak pontatlanul játszottak, s nem is nagyon jutottak el a kapuig. A váratlanul született hazai gól, majd a francia kiállítás aztán megváltoztatta a játék képét, s a fölénybe került dél-afrikaiak - emberelőnyüket kihasználva - a szünet előtt másodszor is betaláltak.

A fordulás után csökkent az iram, s bár mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, újabb gólt sokáig nem láthatott a közönség. Egy szép akció végén aztán megszerezték - a tornát tekintve is - első góljukat a franciák, akik a lefújásig becsületből küzdöttek az egyenlítésért, de végül maradt a hazai siker.

Amikor az eredmény nem számít

Uruguay-Mexikó 1-0

Egy "barátságos döntetlen" mindkét csapatnak jó lett volna - a kék-feketék Luis Suarez góljával 1-0-ra győztek, így a kvartett élén végeztek.

Az első félidő uruguayi fölényt hozott, igaz, Guardado révén a mexikóiak egyszer eltalálták a kapufát is, ugyanakkor a túloldalon Suarez fejese a hálóban kötött ki.

A fordulást követően a mexikóiak - valószínűleg tudva a csoport másik mérkőzésének félidei eredményét - magasabb fokozatba kapcsoltak, de nem tudták értékesíteni helyzeteiket. A hajrában az eredmény már nem változott.

Csak eggyel több gól kellett volna Nigériának

Koreai Köztársaság-Nigéria 2-2

Az eddigi két vereségükkel sereghajtó nigériaiak kezdtek jobban, és az első negyedórában vezetéshez jutottak. A gólszerző Uche nem sokkal később a kapufát is eltalálta, ám ezt követően fordult a kocka, és a dél-koreaiak egy pontrúgás után kiegyenlítettek.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: az ázsiaiak egy újabb pontrúgásból már előnyben voltak. Az afrikai gárda több nagy helyzetet is elpuskázott, mígnem büntetőből összejött az egyenlítés. A hátralévő időben akadtak még lehetőségek mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott, így a dél-koreai csapat Argentína mögött, második helyezettként jutott tovább és találkozik majd Uruguayjal a nyolcaddöntőben. Nigéria egy ponttal, az utolsó helyen zárta a csoportküzdelmeket.

Messi-parádé a köbön, Argentína végesélyes

Lionel Messi, az argentinok aranylabdása első ízben viselhette a csapatkapitányi karszalagot, ezzel az együttes világbajnoki történetének legfiatalabb "vezetője" lett, ugyanis két nap múlva ünnepli 23. születésnapját. A korábbi rekorder éppen a jelenlegi szövetségi kapitány, Diego Maradona volt, aki az 1986-os világbajnokságon 25 évesen lehetett csapatkapitány.

Az első félidőben a görögök főként a védekezésre helyezték a hangsúlyt, de néhány alkalommal így is veszély teremtettek az argentin kapu előtt.

Az európaiak a fordulást követően sem tudták átvenni a kezdeményezést, hatalmas fölényben futballozott Maradona alakulata, ez végül a 77. percben Demichelis révén érett góllá. A hajrában a csereként beálló Palermo állította be a 2-0-ás végeredményt, így az argentinok százszázalékos teljesítménnyel jutottak a legjobb 16 közé, ahol a mexikóiakkal találkoznak majd.
Forrás: MTI/hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását