2024. május 12. - Pongrác

Problémává válik Magyarország

A kanadai bevándorlásügyi miniszter szerint Magyarország válik bevándorlási szempontból a legnagyobb problémává Kanada számára. De mire föl ez a kínos kijelentés?
2010. március 3. szerda 16:49 - Pénzes Dávid
„Magyarország problémává, első számú forrásországgá válik a kanadai menedékkérelmek tekintetében” - közölte Jason Kenney, kanadai bevándorlásügyi miniszter.

A miniszter ezt annak apropóján mondta, hogy a téli olimpiai játékok után hét külföldi közül négy magyar volt (a többiek: két japán és egy orosz). A miniszter a magyarországi bevándorlókkal kapcsolatban számtalan furcsaságra felhívta a figyelmet. Az egyik, a bevándorlási kérelemért fordulók nagy száma: havonta több száz magyar szeretne bevándorolni az Északi-Amerikai országba. Ez, az ország lakosságát tekintve kiugróan magas, legalábbis más országokéhoz képest. A másik furcsaság, hogy kiemeli, mindez egy olyan országból, amely az Európai Unió tagja, demokratikus berendezkedésű állam, tehát nincs háború, etnikai üldözés, elnyomás stb., azaz az emberei jogok maradéktalanul érvényesülnek.

A harmadik különös jelenség, amit a Kenney kiemelt, hogy a menedékkérők 97 százaléka (!) később visszavonja a kérelmét. Mint mondta, nincs válasza arra, hogy ez miért történik.

Nekünk van. Merthogy a valódi különös jelenség csak magyar szemmel észrevehető: a menedékkérők munkavállalási engedélyt, segélyt és más szociális juttatásokat kaphatnak azután is, hogy visszavonják menedékkérelmüket. Magyarán szólva azok, akik bevándorlási kérelmet nyújtanak be, majd meg is kapják, de visszavonják, azok is kellemes pénzt kapnak a kanadai kormánytól.

Romák

Nagylelkűség
A torontói hírtelevízió megszólaltatja Richard Kurland bevándorlási ügyekre szakosodott jogászt, aki bizarrnak tartja azt a szabályozást, hogy engedélyezik a szociális juttatások felvételét olyanok számára is, akiknek menedékkérelmét már elutasították, vagy akik maguk vonták vissza kérelmüket. Szerinte az ilyen menedékkérők visszaélnek Kanada nagylelkűségével.
Kenney nem árult zsákbamacskát, amikor kimondta, nehezen tudja elképzelni azt, hogy Magyarországról "igazi menekültek" érkeznek, még akkor is, ha ők a roma kisebbségből valók. Richard Kurland bevándorlási ügyekre szakosodott jogász szerint is a magyarországi menedékkérők nagy többsége roma közösségből való, és elsősorban az egészségügyi ellátás, az oktatás, illetve más szociális szolgáltatások miatt érkeznek Kanadába. „Ha ők - a romák - valóban üldöztetésnek lennének kitéve, sokkal könnyebben tudnának eljutni más európai uniós országokba” - mondja.

Ráadásul hazánk állampolgárainak nincs szüksége vízumra, hogy Kanadába utazzon, és ezt jó lenne fenn is tartani.

Együtt megoldjuk?

A HírExtra felkereste a külügyminisztériumot és a szociális minisztériumot is az ügy kapcsán. Mátrai Zsuzsanna a külügyminisztérium szóvivője igen általános közleményben válaszolt, melyben egyetlen konkrétum, hogy a probléma megoldására 2009 nyara óta megalakult Task Force (szakértői fórum alakult) „amely a kölcsönös érdekeknek megfelelő megoldáson, tehát a jelenlegi trend visszafordításán, és a vízummentesség fenntartásán dolgozik. A szoros operatív együttműködés jegyében a szakértői csoport következő ülésére március első felében kerül sor.”

Azt is leszögezi, hogy a magyar kormány tudatában van annak, hogy a Kanadában menedékjogért folyamodó magyar állampolgárok száma hónapok óta változatlanul magas. A szóvivő azt is kiemelte, hogy Kanadai is elismeri, hogy a menekültügyi rendszer visszaélésekre ad lehetőséget.

Kínos

Kérdés, hogy nem ciki-e (ez a diplomáciában nagyjából azt jelenti: kínos, és hátrányára válhat Magyarországnak bármilyen tárgyaláson), ha csak a mi állampolgáraink élnek is ezzel a visszaélési lehetőséggel tömegesen.

Sajnáljuk, hogy a Szociális Minisztérium nem válaszolt a megkeresésünkre. Mert ez a helyzet nyilvánvaló okokból őket is érinti. A magyar cigányság egy részének viselkedése igen kellemetlen helyzetbe hozhatja hazánkat. Mert mondjuk ki: ezt a mentalitást - melynek lényege az állami segélyekből való élés, és a munka nélküli pénzhez jutás - külföldre exportálni igencsak szégyenteljes. Ehhez a Szociális Minisztériumnak is igazán lehetne egy-két szava.

Nehezen hihető, hogy a problémát egy magyar-kanadai szakértői fórum fogja megoldani. Ezt a helyzetet csakis itthon, a cigányság felemelésének átfogó tervével lehet orvosolni. Ehhez, persze segítséget nyújthat Kanada is, ha akar - meg fogjuk köszönni. De ez hosszú évtizedekbe telik. A probléma viszont most okozhat diplomáciai kellemetlenségeket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását