2024. május 13. - Szervác, Imola

Fair Play robotoknak

A robotok rohamos fejlődése és terjedése szükségessé teszi etikai szabályok kidolgozását a számukra. Isaac Asimov sci-fi író már sok évvel ezelőtt megalkotott egy hármas szabályt, amelyet a könyveiben szereplő robotoknak feltétlenül be kellett tartaniuk.
2008. december 27. szombat 09:18 - Hírextra
Az első szabály az volt, hogy a robot soha nem okozhat kárt emberi lénynek, és azt sem engedheti meg magának, hogy az közbelépésének elmaradása miatt károsodjon. A második, hogy a robotnak engedelmeskednie kell az ember által adott parancsnak, de csak akkor, ha az nem ellenkezik az első szabállyal. A harmadik szerint a robotnak védenie kell saját életét, de csak úgy, hogy az ne sértse az első és a második szabályt. Amikor Asimov ezeket leírta, a robotok még olyan kezdetlegesek voltak, hogy sem betartani, sem megsérteni nem tudták volna a három szabályt. Ma már ez nem így van - írta a La Repubblica című olasz lap.

Mivel már több mint egy éve például Japánban és Dél-Koreában gyerekek és öregek ellátásával is megbíznak robotokat, a Pentagon pedig négy és fél milliárd dolláros költségvetéssel foglalkozik harci robotok kifejlesztésével, Noel Sharkey robotikával foglalkozó brit professzor úgy gondolja: eljött az idő arra, hogy etikai szabályokat dolgozzanak ki a robotok számára. "A gondolat, hogy egy robot dönthet emberi élet kioltásáról, egyszerűen rémisztő" - mondta. Figyelme azonban főként a civil életben való felhasználásukra irányul. A segítség, amit a robot a szülőknek ad, kétségkívül nagy, a gyerekeket is szórakoztatja, de foglalkozni kell azzal is, hogy egy robot társaságának milyen pszichológiai hátulütői vannak. A majmokon végzett kísérletek több esetben nyugtalanító következményekkel jártak - magyarázta. Sharkey azonban attól nem fél, hogy a robotok átveszik az uralmat az emberek felett, mivel agy nélküli gépek, nem gondolkodnak önállóan, mint a sci-fiben. Az embernek vigyáznia kell arra, hogy mit plántál beléjük.

Van olyan kutató, akinek az a véleménye, hogy a robotoknak az emberekénél jobb magatartásuk is lehet, például a harctereken. Csak beléjük kell táplálni néhány olyan szabályt, amelyet nem hághatnak át. "És ez nem a távoli jövő, hanem a holnap valósága, amelyen el kell gondolkodni, nehogy úgy járjunk, mint az internet berobbanásakor" - figyelmeztet Ronald Arkin professzor, aki amerikai katonai robotok számára készített több szoftvert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását