Külföldi példák

2000-ben India miniszterelnöke nem fogadta el a vasútügyi miniszter lemondását azután, hogy egy 46 halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenség történt.

2001-ben Alexandr Kuzmuk védelmi miniszter benyújtotta lemondását azután, hogy egy föld-levegő rakétával az ukrán haderő véletlenül lelőtt egy utasszállító repülőgépet. Az akkori ukrán elnök, Leonyid Kucsma elfogadta a lemondást.

2006-ban Juraj Liska szlovák védelmi miniszter rögtön benyújtotta lemondását azután, hogy Magyarországon egy AN-24-es katonai repülőgép lezuhant, 42 halottat hagyva maga után. Mikulás Dzurinda akkori szlovák kormányfő azonnal elfogadta a miniszter lemondást. Liska a döntését úgy indokolta: a lemondás nem politikai, hanem lelkiismereti döntés volt.

2007-ben Mongóliában egy helikopter-szerencsétlenségben 15-en vesztették életüket, a miniszter lemondott hivataláról.

Lelkiismeret

2008-ban Magyarországon a Monorierdőnél történt, négy halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenség után benyújtotta lemondását Szabó Pál közlekedést felügyelő miniszter. A lemondást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta.

A lelkiismereti kérdések általában kívül esnek a magyar belpolitika világából – aminek a megítélése persze mindenkinek a magánügye. A fenti pár példa azonban jól mutatja, hogy a politikai döntések következtében nem feltétlenül szorul ki a munkából a jó érzés.

A miniszter nem csak irányít, de felelős is az adott szakterületért. A monorierdőihez hasonló szerencsétlenség után persze nem kötelessége senkinek otthagyni a hivatalát, Szabó Pálnak sem lett volna az. Mondhatta volna, hogy „én csak május óta vagyok miniszter”, vagy hogy „az elmúlt 16 év hibája ami történt”, vagy hogy „adjanak még időt dolgozni”, vagy egyszerűen nem szól semmit és elsumákolja az egészet. Van már gyakorlatunk az ilyenek kezelésében, hiszen nem egy kókler, kalandor, megélhetési (vérmérséklet szerint a nem kívánt kihúzandó) politikus lófrál az Országgyűlés folyosóin, akik az ilyeneket annyival intézik el, hogy lemagyarázzák/letagadják/lehazudják a csillagokat az égről.

Aberráció

A hirtelen felbukkanó CD-k, lehallgatások, kicsinálások országában általában nincsenek felelősök. Ezért is meglepő, ha valaki vesz egy nagy levegőt, dönt és megy – szigorúan a lelkiismeretére hagyatkozva. Szabó a miniszterségének fél éve alatt nem mutatott semmi különöset a tárca élén, ami nem feltétlenül pozitív, de legalább nem rontott a közlekedés helyzetén sem. Az is egyfajta aberráció, hogy már ennek örülünk, de hát ez van, máshoz vagyunk szoktatva.

Szabó Pál lemondásától persze nem várunk csodát. Nem várjuk – nem is várhatjuk – hogy hipp-hopp megváltozik a politikusi kultúra, legfeljebb csak reménykedhetünk valami hasonlóban. Amennyiben „összehangolt” kormányzati stratégiáról lenne szó (ti. az erkölcsi, lelkiismereti alapokon való lemondás), még akár bízhatnánk is abban, hogy új szelek kezdenek fújni, s egy kormány megteszi az első lépést a társadalom bizalmának visszaszerzése irányába a politika egésze számára. Medgyessy Péter mondta annak idején, amikor kirúgta Kiss Elemér kancelláriaminisztert: az erkölcs és törvény közül azt fogja érvényesíteni, amelyik a szigorúbb az adott esetben.

Nos, nem a miniszterelnök, hanem Szabó saját maga mérte ki a büntetést magára, ezzel pedig nem az elitnek lett jobb (ahhoz ő egymaga kevés), hanem ő maradt tiszta. Még akkor is, ha a lemondás mögött valami más húzódik, s a lelkiismeretre való hivatkozás csupán álca: a látszat megvan, s ha másképp is volt, azt sosem tudjuk meg.