Emléktáblát avattak

A Ferencsik János egykori füredi (tamáshegyi) nyaralója falán elhelyezett emléktáblán - melyet a művész rokonsága és a város állíttatott - ez olvasható: "Ferencsik János 1907-1984. Kétszeres Kossuth-díjas karmester, Balatonfüred város díszpolgára, akinek ez a ház adott ihletet művészi kiteljesedéséhez 1970 és 1984 között". Az emléktáblán lévő Ferencsik-dombormű Robotos Júlia budapesti szobrászművész alkotása.

Az avatáson Kocsis Zoltán, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója felidézte: Ferencsik János zenetörténetünk halhatatlanja, felbecsülhetetlen fontosságú életmű létrehozója.

Szelleme itt maradt, sőt "bizton állítható, hogy az ő munkája nélkül másképp szólnának ma azok a zenei együttesek, amelyekkel tartósan és rendszeresen dolgozott" - vélekedett Kocsis Zoltán. Hangsúlyozta: "szerencsére a ránk hagyományozott hangfelvételek teljes képet adnak az ő hihetetlenül egyéni és mégis az idők folyamán tipikussá nemesedett zenei és esztétikai világképéről".

Balatonfüreddel kapcsolatosan Kocsis Zoltán idézett a Ferencsik Jánossal készített interjúk közül: "nem is egyszer hangverseny után éppen csak átöltözöm és már gurul is a kocsi Füred felé".
Kocsis Zoltán szerint a füredi ház léte kulcsszerepet játszott Ferencsik Jánosnál "nemcsak a testi megújulásban, de a szellemi erők természetes újjáéledésének folyamatában is". Azt, hogy Ferencsik János élete és művészi tevékenysége "igen tekintélyes méretű, sokrétű és eredményekben gazdag volt", végső soron e füredi menedéknek, második otthonának köszönhető.

Ferencsik János azt vallotta, hogy félig-meddig füredinek érzi magát, s ő lett a város első díszpolgára is - emlékeztetett beszédében Kocsis Zoltán.

Ferencsik János (1907-1984) a magyar és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő egyénisége volt. 1930-ban vezényelt először nyilvánosan, majd Bayreuthban és Salzburgban végzett aktív zenei munkát. 1930-tól tanított a Nemzeti Zenedében, 1932-től hangversenyezett. 1942-ben a milánói Scalában - három évvel Budapest előtt - ő vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját. A világháború után minden koncertjén szerepelt Bartók egy-egy műve. 1945-től a Rádiózenekar vezetője volt. 1948-50 között állandó vendégszereplő volt a bécsi operatársulatnál. 1953-tól haláláig az Operaház és az Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar zene nemzetközi propagálásával. Klasszikus és romantikus szimfonikus repertoárjának jelentős részét lemezre vették, amelyek számos nemzetközi díjban részesültek. Művészetét rendkívüli stílusbiztonság, a nemes előadói hagyományok továbbvitele jellemezte. Művészi alkatához a bécsi klasszikusok álltak a legközelebb, de mindenek előtt Bartók és Kodály zenéje. Az új magyar muzsika kiváló tolmácsolójaként 28 kortárs magyar szerző művét mutatta be.