2024. március 29. - Auguszta

Felavatták az újjáépített váci zsinagógát

A közadakozásból, pályázati pénzekből újjáépített váci zsinagóga avatási ünnepségét tartották vasárnap, a szertartást Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi vezette.
2008. június 2. hétfő 03:33 - Hírextra

Az ünnepségen Turai János, a váci hitközség vezetője elmondta: a műemlék épület évtizedeken át romokban, az összeomlás szélén állt, amikor 1995-ben hozzáláttak az eredeti tervek alapján a rekonstrukcióhoz.

Az 1864-ben Abbis Cacciari olasz építőmester tervei alapján romantikus stílusban épült meg. Lengyelország német megszállása után árva zsidó gyerekeknek adott menedéket és tanulási lehetőséget a második világháború idején, ezt követően a munkaszolgálatosok, majd a váci gettó központi épülete volt. Később a megszálló német csapatok és a nyilasok vertek itt tanyát, ahol embereket aláztak meg és kínoztak halálra - tette hozzá.

A II. világháború alatt több alkalommal az épületben járt idős Antall József akkori menekültügyi kormánybiztos, aki zsidó és nem zsidó emberek százainak életét mentette meg. Innen vitték el a költő Radnóti Miklóst a végső pusztulásba - utalt rá Turai János.

Az épületet hozzávetőleg 200 millió forintból hozták rendbe. Mostantól a hitélet mellett a tanítás és a kultúra szolgálatába állítják, különféle rendezvényeket is tartanak majd itt - húzta alá a helyi hitközség vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását