A nagyszabású vizsgálat 1967-ben indult. Akkor 18.000 közalkalmazott sorsát követték tíz éven keresztül, és sokan igen kényelmetlenül vették tudomásul az eredményt: az alacsonyabb képzettségű és beosztású hivatali alkalmazottak halálozási esélye háromszor nagyobbnak bizonyult, mint az egyetemet végzett, magas beosztású - és persze magasabb fizetésű - hivatalnokoké.
A Whitehall II-t 1985-ben kezdték el tízezernél több közhivatalnok rendszeres egészségügyi vizsgálatával, akiknek életkora induláskor 35-55 év volt. Ezek közül a most nyilvánosságra hozott és az American Journal of Epidemiology tudományos folyóiratban közölt adatok a 2002-2004 között végzett mérések eredményeit ismertetik.
Steptoe a pszichológia elismert tudósa jól ismerte azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek arra utaltak, hogy az optimista, jókedvű emberek ritkábban, később kapnak infarktust és általában tovább élnek, mint a depresszióra hajlamos, rosszkedvű, az egész világot gyűlölő egyének. Szerette volna megvizsgálni, hogy a hangulati háttérben található-e valami jól mérhető élettani, laboratóriumi eltérés is.
Az önként jelentkező vizsgálati személyeknek naponta hatszor mérték a kortizolszintjét, először fölkeléskor, majd pontosan meghatározott időkben. A kortizolt gyakran hívják "stresszhormonnak", mivel magasabb szintje emeli a vérnyomást, elhízásra hajlamosít és rontja a szervezet védekezőrendszerét.
A kortizolméréskor a vizsgált személyek minden alkalommal írásban megjelölték, hogy milyen hangulatban vannak: jókedvűek-e vagy éppen boldogtalanok. Kiderült, hogy az életet igenlő beállítódottság esetén a kortizol szintje alacsony, vagyis élettanilag kedvező.
A kutatók még két, jelenleg fontosnak tartott mérést végeztek. Ma több olyan fehérje jelenlétét mérhetjük a vérben, amelyről tudjuk, hogy nagyobb mennyiségben keletkeznek a szervezetben, ha ott jelen van az a lassú gyulladásos folyamat, amely az érelmeszesedés, a koszorúér-szűkület alapvető mechanizmusa.
A Whitehall II-tanulmányban a C-reaktív protein és az interleukin-6 gyulladásjelző fehérjék szintjét követték. Ezeknek a fölszaporodott mennyisége valamilyen módon összefügg a szívinfarktus és a 2-es típusú cukorbetegség megjelenésével. A vizsgálat szerint a boldog nők vérében a gyulladásjelzők szintje jelentősen alacsonyabb volt. A gyulladásjelzők mérésével nyert laboratóriumi összefüggés ugyanakkor a férfiakra nem volt érvényes.
Steptoe úgy nyilatkozott, hogy ezek az adatok azt jelzik: a pozitív érzelem, a boldogság olyan változásokat hoz létre a szervezetünkben, "amelyek egészségünket védő biológiai folyamatokat indítanak el".
A kortizolra vonatkozó eredmények a munkacsoport szerint várhatóak voltak, de a gyulladásjelző fehérjék hangulattal kapcsolatos változására korábbi adatokat nem ismertek. Az izgalmas kérdés minden bizonnyal további vizsgálatokat tesz szükségessé, de az általános tanulság már most is levonható: érdemes megtanulnunk, miképpen dolgozzuk fel és küzdjük le gondjainkat. Jó egészségünk érdekében is legyünk boldogok!
